mongolia katolikus kozosseg

10 érdekes szám a Mongóliai Katolikus Egyházzal kapcsolatban

Ezek a számok segítenek megérteni, hogy mekkora katolikus közösség él Mongóliában, valamint azt, milyen arányban vannak a teljes lakossághoz képest.

2023. augusztus 31. és szeptember 4. között Ferenc pápa Mongóliába látogat, ahol egy apró katolikus közösség él. Az utazás jelentőségének megértéséhez az I.MEDIA az alábbiakban áttekinti a kereszténység jelenlegi helyzetét ebben a buddhista hagyományokkal rendelkező hatalmas országban.

31

A jelen modern korunkban a katolikusok 31 éve vannak jelen az országban. Az első misszionáriusok, a Mária Szeplőtelen Szíve Kongregáció (CICM) tagjai, más néven Scheutisták 1992-ben érkeztek Mongóliába, az első apácák pedig1995-ben. Az első püspököt, Wenceslao Selga Padillát 2003-ban szentelték fel, egy évvel azután, hogy az egykori ulánbátori sui iuris missziót apostoli prefektúra rangra emelték.

1.500

Matteo Bruni, a Szentszéki Sajtóiroda igazgatója szerint Mongóliában 1500 katolikus él. Ez a szám a 2022. november 30-án a Pápai Évkönyv szerint 1394 volt. A katolikusok Mongólia lakosságának körülbelül 0,04%-át teszik ki, tehát Mongólia az egyik legkisebb létszámú katolikus közösség a világon.1992-ben hivatalosan egyetlen katolikust sem tartottak nyilván az országban. 2012-ben már 725-en voltak.

Azonban nem Mongólia az az ország, ahol Ferenc pápa a legkisebb létszámú katolikus közösséghez látogat el. A pápa ugyanis 2016-ban Azerbajdzsánba tett látogatást, ahol a katolikus lakosság létszáma csupán 560 fő volt (2023-ban 600). (Pápai Évkönyv 1992-2012-2016-2023)

63.600

A keresztények száma Mongóliában 63 600. A lakosság többség protestáns (36.100) és evangélikál vagy valamely rokon vallási csoporthoz tartozik (23.000). Az orosz ortodox egyház létszáma 2650. A keresztények a mongol lakosság 2,1%-át képviselik, míg a szunnita muszlimok 3%-ot, a hagyományos vallások 3%-ot, és a buddhisták 53%-ot tesznek ki. A lakosság fennmaradó 39%-a ateista vagy agnosztikus. (Szentszéki adatok)

25

A Szentszék szerint hivatalosan ennyi pap szolgál Mongóliában. Hat világi pap van (kik nem tagjai egyházi szerzetesrendeknek), köztük két bennszülött pap is van; egyiküket 2022-ben szentelték fel. A másik 19 pap misszionárius szerzetes, akik a Scheutista, Consolata vagy Szalézi misszionárius kongregációhoz tartoznak. Az egyházmegyének Fidei donum papjai is vannak. (Pápai Évkönyv, 2023)

10

A prefektúra szerint 2023-ban a plébániák száma Mongóliában 10. A Szentszék mindössze nyolcat tart számon, ez bizonyára azért van, mert kettőt a közelmúltban nyitottak meg – értesült az I.MEDIA mongol katolikus forrásokból. A katolikus egyház hivatalosan csak egy templomot tart számon, az ulánbátori Szent Péter és Szent Pál székesegyházat. A valóságban azonban az 1,4 millió lakosú fővárosnak (az ország lakosságának 43%-a) van még 5 plébániája, kettő további az északi városokban, Darkhanban és Erdenetben, egy az ország közepén lévő Arvaikheerben, egy pedig Zuunmodban, a főváros külterületén. (A prefektúra honlapjáról)

57

Az Ulánbátor Apostoli Prefektúrában jelen lévő szerzetes férfiak és nők száma 57: 24 férfi, és 33 nő. Ide tartoznak a Scheutisták, a Consolata misszionáriusok, szaléziak, jezsuiták, a Szeretet misszionáriusai (Teréz anya nővérei), a Mária Szeplőtelen Szíve misszionárius nővérei (De Jacht), Saint Paul de Chartres nővérei, és a koreai INBO kongregáció nővérei. Az AsiaNews szerint a mongóliai misszionáriusok csaknem egyharmada koreai származású. A Promisja mozgalom lengyel laikusai is megtalálhatók az országban. (Prefektúra honlapja, Szentszéki adatok)

54

A katolikus egyház által működtetett intézetek száma Mongóliában 54. Közel 50, pontosan 48 közülük jótékonysági intézmény, melyek a lakosság legszegényebb, legkiszolgáltatottabb rétegeivel, különösen a fogyatékkal élőkkel foglalkoznak. A többi hat oktatási intézmény. (Szentszéki adatok)

6

Az egyházmegyének jelenleg 6 szeminaristája van. Néhányan közülük Dél-Koreában tanulnak.

35

A keresztelések száma Mongóliában 2022-ben 35 volt, kevesebb, mint 2012-ben (69). Az I.MEDIA több misszionáriust is megkérdezett, hogy mi lehet ennek az oka. Szerintük a visszaesésnek az oka az egyes protestáns és evangelikál egyházak agresszív nyomulásában, de mindenekelőtt a Mongóliában is erősödő fogyasztói társadalom megjelenésében keresendő. (Pápai évkönyv, 2012-2023)

16

A vallásokról szóló törvény 2020-as elfogadása óta a misszionáriusoknak szülői beleegyezés nélkül tilos hitoktatást vezetni, katekézist tartani 16 év alatti gyermekeknek. Ezenkívül a hittant csak a templomokban és a hivatalos egyházi épületekben szabad tanítani, tehát nem lehet iskolákban vagy egyéb jótékonysági intézményekben. A templomokon kívül a papok nem lehetnek azonosíthatók.

Az I.MEDIA által megkérdezett több mongol vallási forrás szerint a kormány kihasználta a Covid utáni időszakot, hogy megerősítse ellenőrzését a „nem mongol” vallások felett. A Szentszék és a mongol kormány között azonban folyamatban vannak a tárgyalások annak érdekében, hogy a katolikus misszionáriusok Mongóliába érkezése és működése egyszerűbb legyen – mondta Matteo Bruni.

Fordította: Kántorné Polonyi Anna
Forrás: Aleteia

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.

Egy hozzászólás

  1. INRI,
    misszionáriusok. Többszáz ilyen “keresztény vagy abból levált” egyház van. Mindenféle anyagi vagy hirearchiabeli függöség nélkül, egy Angol, USA-beli, vagy más nyugati keresztény-keresztyén vallásos házaspár (többnyire 2 fö) indíthat egy missziót bárhol a világon. Elég egy családi kötödés, vagy egy egyszerü “küldetéstudat”, nomeg néminemü privát vagy “egyházi” töke és rajta fel azonnal munkába állnak. Bérel-nek, vesz, épít, egy “templomot” és megkezdi missziós (szektás) munkáját. Valamelyik világvallási közösségröl szakadnak le amelyet megtagadnak és hátbatámadnak. Tagjaikat rendszerint szembefordítják saját eredeti gyülekezetükkel, sokszor családjukkal is. Hozzátesznek a Bibliához. Krisztus Jézus helyett más tanítókat is követnek, ez rendszerint az alapító személyének (szektavezér vagy annak csládtagjai) túlzott szinte szolgai tiszteletében nyilvánul meg. A Biblia egy-egy kiragadott részletét túlhangsúlyozzák, melyre tanaikat saját privát véleményük szerint felépítik. Többnyire Jézus egyedüli Istenfiúságát és megváltó müvét tagadják, mert más fontos(abb) feltételeket is az üdvösség zálogának tartanak. Ezek egyes kiragadot bibliai üzenetek, vagy az “egyházalapító ötletei” is lehetnek. Az ilyen “egyház” nem a Jézusi szentelési láncolat és szenthagyomány történelmi fejlödésének, hanem egy-két ujkori (a napi bármely egyéb szakmai munkától vagy anyagi beveteletöl) függetlenített személy szeszéjének terméke. Rendkívül mozgékonyak, minden helyi “vallási vagy kultúrális hiányt” felismernek és müködésbe lépnek. Föleg még nem misszionált területeken. Sokan bedölnek nekik. Ahol a paphiány miatt megüresedik egy-egy történelmi egyházi hivatal, vagy templom, ott azonnal lecsapnak és “elhóditják az ingatag lelkeket”, akikkel elhitetik, hogy egyedül ök a földi és mennyei boldogság egyedüli letéteményesei a többi “tévelygö tévtanaokat valló egyházakkal szemben.” Anyagiasságuk a hiszékenység vámszedöiként hamar gazdaggá teszik öket. Ennek vagyunk tanúi a világ legtöbb “missziós területein is.” Uram adj folymatosan elegendö papokat a történelmi apostoli egyházadnak.