Will Conquer, a modern idők misszionáriusa

Alig 30 évesen Will Conquer atya a Párizsi Külföldi Missziók papja. Tavaly szentelték fel, és most arra készül, hogy elinduljon egy életre szóló missziójába Kambodzsába. Portré egy fiatal és lelkes misszionáriusról.

Úgy néz ki, mint egy amerikai színész. Az ember legszívesebben azt mondaná, látszik, hogy Guillaume Conquer atya jól érzi magát a bőrében, vagy ahogyan a franciák mondják: az edzőcipőjében. Reverendája azonban eszünkbe juttatja, hogy inkább a szandáljában érzi jól magát, ebben készül ugyanis a világ végére a római Saint-Louis-des-Français templom káplánja.

Will atya, ahogyan röviden nevezik őt, a startkövön áll, 2019 októberében indul a nagy misszióba. Reverendája ujját feltűri, mint egy szolgálatra kész cserkész, kalandra készen utazik a számára kijelölt országba, Kambodzsába, éspedig minden rendelkezésére álló közlekedési eszközzel: vitorlással, a transzszibériai vasúton, autóbusszal és motoron.

Elszánta magát a helyi Egyház szolgálatára, viselkedésén máris látszik az elhatározottság. Tudja, hogy ott a távolban mindent újra kell építeni a Vörös Khmerek tömeggyilkosságait követően: a kommunisták 1975 és 1979 között mintegy kétmillió embert öltek meg. (A Pol Pot vezette Vörös Khmerek mozgalma úgy tartotta, a városokat fel kell számolni, a forradalom alapját a parasztság jelenti, értelmiségiekre pedig egyáltalán nincs szükség, ezért mindenkit, tanárembereket, vallási vezetőket, sőt minden szemüveges embert is haláltáborokba hurcoltak és lemészároltak. A szerk.) De a fiatal pap késznek érzi magát, hiszen évek óta érlelődik benne a hivatás.

Tanulmányai végeztével Will atya először egy barátjával Indiába ment, a kalkuttai Karitász misszionáriusaihoz. Nagyon mélyen megérintette őt az utcán egyedül haldokló emberek látványa. „Teljesen átalakulva, magamból kifordulva jöttem haza” – mondja, eltelve a misszionáriussá válás vágyától. „Hazajöttem és bepötyögtem a Google-ba, hogyan lehet valaki misszionárius”. Egyik kattintásról a másikra váltva eljutott a Párizsi Külföldi Missziókhoz, ahol azt ajánlották neki, menjen el önkéntesnek Vietnámba egy évre, hogy kiderítse, valóban van-e hivatása.

Igaz, hogy az evangelizációra nagy szükség van Franciaországban – ismeri el -, hiszen teljes régiók keresztényietlenedtek el. Mégis úgy érzi, neki külföldre kell mennie. „Megértettem, hogy vészhelyzet van” – mondja a fiatalember oly hevesen, hogy azt képzelné az ember, hogy most azonnal indul Ázsiába. „Amikor látom a sok milliárd ázsiait, a világ legnagyobb népességét, akiknek senki sem hirdeti Krisztust, azt mondom magamnak, nem tehetem meg, hogy itt maradok a kis lakásom komfortos melegében”.

Koherens lelkiélet

Messzire utazni lehet, de jól fel kell szerelkezni. Guillaume még kamaszkorában megértette, hogy a hitről tett tanúság csak kiegészíti a belső, koherens, ellentmondásoktól mentes hitéletet. „A hit nem annyi, mintha felvennénk egy katonai álcázóruhát, meg hogy elmegyünk zarándoklatra Chartres-ba” – szúrja be. Elhatározta, hogy minden kötöttség nélkül körülnéz, mi történik máshol, és elment Mexikóba, ahol igen dinamikus egyházat talált.

Amikor látta, hogy a templomok tele vannak nagy ínségben élő emberekkel, tudatára ébredt az irgalom fontosságának és annak, hogy az embereket a saját élettörténetükkel együtt olyannak kell elfogadni, amilyenek. „Amikor az ember kereszténnyé lesz, nem arra vágyik, hogy a tökéletes emberek klubjába lépjen be, akik fenn hordják az orrukat és büszkék a kitüntetéseikre” – méltatlankodik nekihevülten. Sokkal inkább egy olyan helyről van szó, „ahol úgy szeretik az embert, amilyen, a múltjával, és főleg a jobb jövő, azaz az örök élet ígéretével együtt”.

Ezt az üzenetet, állítja a káplán, bárki átadhatja, mivel minden megkeresztelt ember misszionárius. Nincs szükség különösebb morfondírozásra. „Számomra a misszió nem kitaláció, nem valamiféle kérdés, hogy van-e misszionáriusi hivatásom vagy nincs, ezt Isten adja mindenkinek”.

Forrás: Colombe de Barmon | Aleteia