Vianney Szent János megmutatja nekünk a gyermeki lét paradoxonát

Az ars-i plébánost sohasem tántorította el az úgynevezett kifinomultabb elfoglaltságok csábítása. Ebben rejlik a nagysága.

Vianney Szent Jánost szülei az éjszaka közepén ébresztették, hogy egy eldugott pajtában részt vegyen a szentmisén. Még csak kisfiú volt. Tudván, hogy egy fiatal fiú számára mennyivel nagyszerűbbnek tűnik az élet, feltételezem, hogy az éjféli misék a számára nagy kalandoknak tűntek. Az álmos szemű állatok neszezése az istállóban, a levegőt betöltő erős szénaillat, a nyári szellő, amely a távoli csillagoktól ígéretként hozta be a hűvös kék éjszakát. Talán volt egy selyembe és csipkébe burkolt rögtönzött oltár. Felette maga Krisztus bámult, egy finoman faragott feszületről lógva.

A méltóságteljes pap és segítője ott a földes padlón ajánlotta fel a szentséget, csendítette meg a csöngőt, suttogta az imákat, magasra emelve Istent. Más katolikusok is csendben összegyűltek a Vianney családdal együtt. Talán látott ott barátokat, vele egykorú fiúkat, apákat és anyákat, akiket a faluból ismert, akik mindannyian térdelve imádkoztak.

Még ha a gyerekek nem is értették teljesen, hogy mi történik, egy forradalmi tett résztvevői voltak. A franciák az úgynevezett francia forradalom katolikusellenes üldözéseit élték át, ami valójában egy évszázadok alatt felépített kultúra ateista leépítése volt. Az igazi forradalmárok a katolikusok voltak, akik rendületlenül megtartották az ősi hitet. A forradalom olyan fordulat, amely visszavisz minket a kezdetekhez, még akkor is, ha mi magunk is megváltozunk az utazás során. A Vianney családhoz hasonló családok az egyház kezdeteihez fordultak vissza. Késő éjszakai miséik illegálisak voltak, de az Egyház soha nem hajolt meg a politika és a birodalom hamis istenei előtt. Abban a kis pajtában még a gyerekek is dacoltak a diktátorokkal.

Olyannyira méltó ez a neveltetés Vianney Szent Jánoshoz,  aki gyermekként nem tudta, hogy tettei valójában milyen mélyrehatóak voltak! Vianney-t egész életében alábecsülték, és úgy bántak vele, mint egy gyermekkel. Őt ez soha nem zavarta. Egész élete során a világ röppályáját alakította, alkalmanként egy szerény misével, máskor egy rövid gyónással, mindenkit az ő saját keringési pályájára irányítva.

Vianney Szent János sok próbálkozás után éppen, hogy átment a szemináriumi vizsgákon, végül pappá szentelték, és a kis Ars városába osztották be lelkésznek, ahol elöljárói azt remélték, hogy nem fog túl sok kárt okozni. A helyi papok tiltakoztak, és levélben kérték, hogy távolítsák el őt, mint alkalmatlant. Amikor Vianney véletlenül meglátta a levelet, ő is aláírta azt.

Találkozás egy pásztorfiúval

Találó, hogy az első gyülekezeti tag, akivel Arsban találkozott, egy gyermek volt. Egy 1818. februári estén Vianney először tartott a plébániája felé. Antoine Givre, egy pásztorfiú látta meg a feléje lépkedő papot, aki minden tekintetben úgy nézett ki, mint egy Lyonból érkező parasztember. Egy rozoga szekeret tolt, amelyen csekélyke vagyonát szállította. Útbaigazítást kért Ars felé. Antoine megmutatta neki az úton lejjebb fekvő falut, amely halványan derengett az éjszakában. „Milyen kicsi” – mondta halkan a pap. Amikor megérkeztek a templomhoz, Vianney így szólt a fiúhoz: „Köszönöm, hogy megmutattad az utat Arsba. Én majd megmutatom neked az utat a mennyországba.”

Hosszú ars-i szolgálata alatt Vianney híres lett a gyerekeknek tartott katekézisóráiról. Tanításai egyszerűek, de mélyrehatóak voltak. A felnőttek is egyre többen ott maradtak és hallgatták őt. Hamarosan órákig álltak sorba, hogy meggyónhassanak neki. Az emberek nagy távolságokat tettek meg, hogy elmondhassák ennek a gyermeki embernek a bűneiket.

Ez elég nagy fordulat volt egy olyan pap számára, akinek nem volt különösebb tehetsége a nyilvános szónokláshoz, közömbös tudós volt, nem törődött a karrierépítéssel, nem voltak szakértői tervei az evangelizációra, nem voltak módszerei, és pláne nem voltak videósorozatai vagy professzionális technikái az egyházi közösség építésére. Ehelyett Vianney Szent János egyszerűen feltárta annak paradoxonát, hogy mit jelent gyermekké válni.

Azok, akik gyermeki módon viselkednek, valóban bölcsek, míg a „felnőtt” aggodalmak megszállottjai a világ sekélyes megértéséhez és megtapasztalásához jutnak. Gyermetegekké válnak a gyermeki helyett. Vianney Szent János alig tudott latinul olvasni, de a lelkekben tudott olvasni.

A gyermeki és a gyermeteg

Ironikus, hogy a látszólag a kifinomult, bonyolult dolgokhoz vonzódó világ egyre banálisabbá és gyermetegebbé válik. A felnőttek úgy öltözködnek és viselkednek, mint a tinédzserek. Egészségtelen megszállottsággal sportolunk, szuperhősfilmekkel szórakoztatjuk magunkat, és gyorsételeket eszünk reggelire. A magam nevében biztosan állíthatom, hogy továbbra is küzdünk ifjúságunk bűneivel, ugyanazokkal az éretlen, önző szokásokkal, amelyeknek azóta hódolunk, amióta felfedeztük az egót.

Egy ilyen világ, miközben még a gyermetegségbe is belesüllyed, ellenségessé válik a házassággal és különösen a gyermekekkel szemben. A gyerekeket nem hívják meg az esküvőkre, és a repülőgépeken rosszallóan néznek rájuk. Elfogadhatónak tartják, ha egy párnak egy vagy két gyermeke van, ha muszáj, de ennél több gyermek vállalása faragatlanságnak és környezetvédelmi szempontból felelőtlenségnek számít. Minél inkább elutasítjuk a gyerekek jelenlétét kifinomult, felnőtt világunkban, annál inkább gyermeteggé válunk a lehető legrosszabb módokon.

Vianney viszont híresen egyszerű és ártatlan volt. Vajon hogyan válhatnánk mi is szégyentelenül gyermekibbé, így növekedve bölcsességben és boldogságban? Úgy tűnik, az ars-i plébánosnak emberfeletti képessége volt arra összpontosítani, ami igazán fontos: Istenre, a családra és a falura. Soha nem tántorította el az úgynevezett kifinomultabb törekvések csábítása. Ebben rejlik a nagysága.

Még a papi elhívatása is mélységesen egyszerű volt. Az egyik titkos szentmisén történt, amelyen még kisfiú korában a családjával vett részt. Zárt ajtók mögött, egy magánházban részesült elsőáldozásban. A szentmise után azt mondta: „Pap leszek”. Ez nem valami gyermekes döntés volt. A szentségben nyújtott mély és maradandó szeretetből fakadt. Ez a tökéletes, gyermeki hit nyilatkozata volt.

Évtizedekkel később, 1859. augusztus 4-én Vianney meghalt. Arsban a következő ember, aki meghalt, az a bizonyos pásztorfiú, Antoine Givre volt, augusztus 9-én. Ők ketten valóban együtt utaztak a mennybe.

Írta: Fr. Michael Rennier atya
Fordította: Dr. Fedineczné Vittay Katalin
Forrás: Aleteia