Vasárnapi ráhangoló: Isten akaratának felismerése – Bölcsesség és Szentlélek
A Vasárnapi ráhangolóban Heiter Róbert Gottfried atya a Bölcsesség könyvéből vett olvasmány gondolataihoz kapcsolódva mély és gondolatébresztő elmélkedést kínál. A központi téma az „Isten akarata” – annak felismerhetősége, értelmezése és a vele való visszaélés – valamint a valódi bölcsesség szerepe az emberi életben.
„Ez az Isten akarata” – valóban?
Az atya kiindulópontja az a gyakori emberi reakció, amikor az életünkben bekövetkező, sokszor megmagyarázhatatlan vagy számunkra kellemetlen eseményeket azzal intézzük el, hogy „ez az Isten akarata volt”. Ez a mondat – bár elsőre vallásos alázatot sejtet – gyakran inkább a felelősség hárításának eszköze. Hiszen ha minden Isten döntésének eredménye, akkor hol marad az ember szabad akarata, és hogyan válik személyessé az üdvösség kérdése?
Heiter atya finom iróniával és józan önreflexióval hívja fel a figyelmet arra, hogy nem vagyunk Mózesek, vagy épp Vianneyi Szent Jánosok, akikkel az Úr szó szerint párbeszédet folytatott. Mégis, milyen magabiztossággal jelentjük ki, hogy tudjuk, mit akar Isten!
Bölcsesség ≠ okosság
Az elmélkedés második nagy íve az emberi értelem és a valódi bölcsesség közötti különbségre mutat rá.
- phronēsis – a gyakorlati, ügyes, talpraesett tudás,
- synesis – a józan ész, az intelligens alkalmazkodás képessége,
- sophia – a valódi bölcsesség, amely messze túlmutat a fenti kettőn.
A phronēsis és a synesis fontos és hasznos képességek, de nem elegendők ahhoz, hogy az ember felismerje az isteni akaratot vagy megértse az élet mélyebb összefüggéseit. Ehhez sophia, azaz isteni bölcsesség kell – de még ez is kevés lenne egyedül.
A Szentlélek nélkül nem megy
A Bölcsesség könyvére hivatkozva a legfontosabb üzenet az, hogy önmagában még a bölcsesség sem elég ahhoz, hogy az ember valóban meglássa Isten akaratát. Szükség van arra is, hogy Isten elküldje az ő Szentlelkét, aki képessé tesz bennünket a felismerésre, a megkülönböztetésre, a hiteles értelmezésre.
Az igazi istenkapcsolat – imádságban, nyitottságban és hitben élve – feltétele annak, hogy ne csak a magunk okossága szerint próbáljunk eligazodni, hanem megsejtsük Isten szándékait az életünkben.
