Válaszút előtt a Német Katolikus Egyház

A „szinódusi út” megtartotta első gyűlését

Előzmények

Az Egyházon belül a kiskorúak ellen elkövetett szexuális visszaélések, a paphiány és a hívek számának látványos csökkenése miatt a Német Katolikus Egyház jövőjét illetően az Egyház tagjainak eltérő elképzelései vannak. Az egyházi tisztviselők, de a laikusok is kétféleképpen kívánnak választ adni az Egyház jelenlegi és jövőbeli kihívásaira. Az egyik elképzelés az úgynevezett hagyományos út, ahol az Egyház kétezer éves gyökereihez ragaszkodnak, és a korai kereszténység idejében kialakult gyakorlatot követnék továbbra is. Mások viszont úgy vélekednek, hogy a kihívásokra az Egyháznak alapvető reformokkal kell válaszolnia, amelyek az évszázadokkal ezelőtt kialakult gyakorlattal való részleges szakítást jelentik. A reformerek a saját felfogásuk szerint az úgynevezett szinódusi utat követik. A reformok az alapvető hitbeli dogmákat nem érintik, így a reformereknek nem szándéka, hogy a Német Katolikus Egyház szakítson Rómával.

A reformerek szervezésében 2019 első adventi vasárnapján nyílt meg az általuk szinódusi útnak nevezett reformfolyamat, amely a tervek szerint két évig tartana. A tervezett reformok ismertetésére és a témák megvitatására a Német Katolikus Püspöki Konferencia védnökségével külön honlapot hoztak létre az interneten, ahol a tervezett gyűlések előtt a külön erre a célra létrehozott fórumokon bárki elmondhatja a véleményét és javaslatait. A 2020. február elején tartott első szinódus jelentőségét mutatja, hogy előzetesen, a kitűzött határidőig a zsinati irodába mintegy 5300 hozzászólás, illetve beadvány érkezett a négy nagy témakörben, amelyek a következők: az egyházi hatalom és gyakorlása, az Egyház szexuális morálja, a papi életforma és a nők az Egyház szolgálatában.

A kétféle irányzat között feszülő nézetkülönbség megvitatására a reformerek szervezésében ez év január 30-tól február 1-ig ült össze a szinódusi út első nagygyűlése, amelyen 230 püspök, egyházi és világi személy és az Apostoli Nuncius vett részt, továbbá 25 megfigyelő érkezett a különböző intézményekből és a Németországgal határos nyolc országból. A szinódus vezetője Prof. Dr. Thomas Sternberg a „Rupert Mayer” kartell vezetője, a Német Katolikusok Központi Bizottságának elnöke és a Szinódusi út mozgalom vezetője volt. A különböző témák feldolgozására 35 fős munkacsoportok alakultak. Minden munkacsoport élén az Egyház részéről egy-egy püspök és Német Katolikusok Központi Bizottságának egy-egy képviselője állt.

Négy nagy témakör a célkeresztben

Az Egyház erkölcsi tanításáról szóló vitában a hamburgi érsek, Stefan Heße elhatárolódott az Egyház homoszexuálisokról szóló tanításától, és a kérdés újfajta megközelítését követelte. Szerinte a katolikus katekizmusnak az a megfogalmazása, miszerint a homoszexuálisokat megértéssel kell kezelni, lekezelő, és nem felel meg az egyenlő bánásmód követelményének. Felszólalásában kritikát fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogy a Katolikus Egyház a homoszexuális irányultságúaktól az önmegtartóztatást várja el életformaként. Indoklásában kifejtette, hogy lelkipásztori munkájában azt tapasztalta, hogy számtalan olyan ember van, aki azonos nemű partnerkapcsolataiban olyan értékeket tart szem előtt, mint a tisztelet és a felelősség. Az Egyháznak meg kell felelnie ezeknek az embereknek is – zárta beszédét Heße a résztvevők tapsvihara közepette.

Georg Batzing, a limburgi püspök beszédében szintén a szexualitásról szóló katolikus tanítás nyitását követelte. Szerinte a világban folytatott szexuális kapcsolatok és a tanítás között szakadék tátong, hiszen az Egyház tanítása szerinti szexuális tilalmat az emberek sokkal inkább morális tilalomnak fogják fel, mintsem orientációs előírásnak. Szavai szerint a reformok útján az Egyház tanításának kibővítésével, nyitásával és megváltoztatásával vernének hidat e szakadék felett, mintsem hogy szakítanának a tanítással. Bemutatta a résztvevőknek a Katolikus Egyház szexuális erkölcsének reformjáról szóló szinódusi munkadokumentumot, amelyben az emberi szexualitásra vonatkozó pszichológiai, szociológiai és antropológiai tudományos megállapítások szerepelnek, és amelyek a munkacsoport véleménye szerint segítenek a katolikus szexuális erkölcs továbbfejlesztésében. A dokumentum szerint azt a szemléletet, hogy szexualitás kizárólag a házasságon belül gyakorolható és csak az élet továbbadását szolgálhatja, ki kell bővíteni az emberi szexualitás több értelemben is veendő, meghatározó funkciójának megfelelően. A házasságot továbbra is férfi és nő között képzelné el, ugyanakkor az ettől eltérő kapcsolati típusok is tisztelendők és erkölcsileg elismerendők, ahol a partnerek az egymáshoz való kötődés formájától és a szexuális irányultságuktól függetlenül a szeretetet, a barátságot, a megbízhatóságot és a hűséget is értékként kezelik. Az ilyen kapcsolatok liturgikus elismeréséről, azaz valamiféle megáldásáról pedig el kell gondolkodnunk, jelentette ki a püspök.

A papi életforma témájában a beadványok és hozzászólások kis többsége szólt a kötelező papi cölibátus feloldása mellett. Sok hozzászóló hiányolta, hogy a lelkipásztorok elérhetetlenek a napi adminisztráció és a testületi munkájuk miatt. A vitában az erfurti teológiai professzor, Eberhard Tiefensee a papi életet gennyes sebnek nevezte, amelyet a gyógyítás érdekében alaposan meg kell vizsgálni. Franz-Josef Bode, osnabrücki püspök beszédében amellett érvelt, hogy a jövőben a papság számára lehetővé kell tenni, hogy szabadon dönthessen a nőtlenség kérdésében. A témával foglalkozó munkacsoportban a Német Karitászszövetség elnöke, Peter Neher prelátus arról beszélt, hogy a világi papok mintha a társadalmon kívül élnének: el kell viselniük, hogy vagy viszonyt feltételeznek róluk, vagy homoszexuálisnak tartják őket, vagy ha egyik sem bizonyul be, akkor csodabogaraknak nézik őket az emberek.

A beadványokban és a hozzászólásokban a nők pappá szenteléséről nagyon kevés szó esett. Annegret Kramp-Karrenbauer, a CDU pártelnöke felszólalásában a papi nőtlenség feloldása mellett érvelt. Véleménye szerint az egyházi pályát a szabadon választható cölibátus bevezetésével lehetne vonzóbbá tenni, hiszen a család nélküli lét mellett való döntés sokak számára áthághatatlan akadályt jelent. Ugyanígy követelte, hogy a nők is vállalhassanak egyházi hivatalt, és ha nem is papként, de legalább diakónusként szolgálhassanak. A szinódus záródokumentumában a nők pappá felszentelése még csak kérdésként szerepel, de a női diakonátus bevezetése már követelésként. A munkadokumentum e kérdésben egy régebbi hagyományra hivatkozik, amelynek azonban a léte is vitatott, hiszen Gerhard Müller bíboros, a hittani kongregáció korábbi prefektusa nyilatkozatában már korábban kifejtette, hogy „sohasem létezett felszentelt női diakonátus, egy áldást leszámítva, ami részben hasonló a kisebb rendekéhez és a szubdiakonátuséhoz.”

Az Egyházban a hatalom felfogása, gyakorlása, annak szervezése, határai és ellenőrzése, valamint a hatalom teológiai értelemben vett felelőssége voltak a fő kérdések, amelyek hátterében a 2010 óta sorozatban kipattant szexuális visszaélések és azok eltusolása állt. A vita az Egyháznak a botránysorozatban alaposan megtépázott tekintélyének és az emberek elveszett bizalmának visszaszerzését célozta. Philippa Rath, a rüdesheimi Sankt Hildegard kolostorban élő bencés nővér előadásában arról a félelemről beszélt, amelyet az emberek (kiváltképp a nők és a kiskorúak) éreznek a püspökökkel és az egyházi struktúrával szemben, hiszen az Egyház jelenlegi szervezeti felállása alkalmas arra, hogy elősegítse a szexuális visszaélések elkendőzését.

Kritika és elismerés

A négy nagy témakör feldolgozásának iránya már eleve nem volt kétséges, hiszen a Német Püspöki Konferencia, élén Reinhard Marx bíborossal már tavaly ősszel a reformok mellett döntött, és a szinódus világi résztvevői között is többségben voltak az Egyház reformokkal való megújításának hívei. Nem meglepő tehát, hogy a szinódus után kiadott záródokumentum azokat a javaslatokat tartalmazza, amelyek a reformerek elképzeléseinek megfelelő változásokról szólnak.

A zsinaton hozott döntéseket, javaslatokat, sőt magát a szinódusi utat is több kritika érte. Konrad Zdarsa, a tavaly nyugállományba helyezett augsburgi püspök szerint a szinódusi út nem egyéb, mint az Egyház külső látszatának megváltoztatása a szemlélő számára. Nézete szerint a reformok mindössze tapétacserét jelentenek, tehát végső soron csalásnak minősülhetnek.

Rainer Maria Woelki bíboros, kölni érsek kijelentette, hogy minden félelme beigazolódott, hiszen a szinódusi úttal egyfajta „protestáns egyházi parlament” jött létre, amelynek a döntéseit ő magára nézve nem tartja kötelezőnek. Kifogásolta, hogy „a reformerek a gyűlésen az Egyház hierarchikus rendjét kérdőjelezték meg azzal, hogy mind a megbeszéléseken, mind pedig a frankfurti dómban tartott nyitó misére való bevonuláson azt a látszatot próbálták kelteni, mintha a püspökök és a világiak az Egyházat érintő kérdésekben egyenjogúsággal rendelkeznének. Ráadásul a hagyományokat követő tradicionalistáktól nem egy esetben megvonták a felszólalás jogát, így nem minden kérdésben fejthették ki álláspontjukat, ami pedig a reformerek részéről a hatalommal való visszaélést jelenti, fogalmazott az érsek. Aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy „az egésznek már semmi köze ahhoz, amit a Katolikus Egyház jelent”. Véleménye szerint a 2000 éves múlttal rendelkező Egyházat nem újra kitalálni kell, hanem először a hagyományok alapján a hitet és a tanítást kell megérteni, és csak ezután lehet és kell a felmerült kérdésekre a jelenkornak megfelelő válaszokat keresni.

A texasi Joseph Strickland püspök név szerint Franz-Josef Bode osnabrücki püspöknek címezte kritikáját, aki a női egyházi szerepvállalásban szóló vitában kijelentette, hogy „Jézus a mi számunkra emberré lett, nem pedig férfinak született.” Az amerikai püspök a Twitteren közzétett üzenetében a kijelentést nevetségesnek és eretneknek nevezte, és úgy vélte, nem hallgathat az ügyben.

A szinódusi úttal szemben, de a világegyház sok más képviselőjével egyetértésben Athanasius Schneider Kazahsztánban szolgáló, német származású püspök, mint már többször is tette, újra felemelte szavát. Véleménye szerint a szinódusi út nem más, mint hittévesztés és kísérlet arra, hogy a Német Püspöki Kar egyes tagjai az általuk folytatott és a Német Katolikus Egyházat évtizedek óta megosztó eretnek gyakorlatot és általuk hirdetett eretnek tanokat hivatalossá tegyék, és a reformer püspökök már csak formálisan tekintik magukat a pápa alárendeltjeinek.

Wolfgang Rank, az osztrák Katolikus Világi Tanács képviselője örömét és csodálatát fejezte ki, hogy a német egyházi szervezetek és világiak között ilyen kollegiális és az egyenjogúságot szem előtt tartó vita alakulhatott ki. „Ausztriában még nem tartunk itt – nyilatkozta. – Nálunk ezekről a kérdésekről már 20 éve folyik a vita, de még soha nem fordult elő, hogy az Egyház hivatalosan képviseltette volna magát. A szinódusi út határozatainak hatása pedig a német országhatárokon kívül is érezhető lesz.”

A luxemburgi érsekség korábbi szóvivője, Theo Peporte, aki a szinóduson megfigyelőként vett részt, meglepetését fejezte ki a gyűlés nyílt hangnemével kapcsolatban: „a résztvevők ellentétes meggyőződésük ellenére is nyíltan beszéltek egymással és egymás érvei ellen. Az itt tárgyalt kérdések a többi nyugat-európai egyházat is foglalkoztatják. Meggyőződésem, hogy a társadalomban bekövetkezett változásokat az Egyház változásainak kell követnie. A szinódusi út kísérletet jelent, hogy a változások alakításában az Egyház maga is aktív részt vállaljon.”

Didier Berthet francia püspök, a szinódus megfigyelője a szinódusi munka lezárását követően arról nyilatkozott, hogy a megbeszéléséken tapasztalt testvéries hangnem és a vita komolysága számára imponáló volt. Különösen azt az alázatot értékelte, amelyet a püspökök a világiakkal szemben tanúsítottak. Ugyanakkor aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy némely felszólaló előadásában az Egyházról csak mint a hatalom gyakorlójáról esett szó.

A szinódus záródokumentumában olvasható döntések és javaslatok nem egyediek a világegyházban, hiszen tavaly októberben Ferenc pápa tudtával és beleegyezésével a pán-amazóniai szinódus a papi nőtlenség kötelező jellegének eltörlésére és a női diakonátus bevezetésére tett javaslatot.