Második vatikáni sajtóközlemény a Fiducia Supplicans nyilatkozat értelmezéséhez

Amint a „Teljes Lista: Reakciók…” c. cikkünk végén már jeleztük, január 4-én a Vatikán kiadott egy második sajtóközleményt a Fiducia nyilatkozat értelmezéséhez.

Emlékeztetőül felidézzük, hogy a vatikáni portál első magyarázó sajtóközleménye egyértelműen, már a címében is olyan párok megáldásáról beszél, akik

„nem a keresztény erkölcs szerint élnek, de alázatosan kérik az áldást. Ha két személy áldást kér, még ha a pár szabálytalannak minősül is, a felszentelt pap megadhatja azt”

– írta akkor a vatikáni közlemény.

Az első sajtóközlemény szövege az áldások különbözőségét hangsúlyozta, azzal, hogy a szóban forgó áldás semmilyen módon nem tekinthető, nem ismerhető el házasságnak. Az azonban egyértelműen kiderült a szövegből, hogy párok megáldásáról van szó. Márpedig ezzel visszaérünk a vita és a zavar kiindulópontjához: egy párt ugyanis az tesz párrá és nem két egyénné, ami a köztük levő kapcsolat. Tehát házasság-e vagy sem, rituális-e vagy sem: a köztük levő kapcsolatban áldják meg őket.

A január 4-én kiadott friss, második vatikáni sajtóközlemény új, szintén hivatalos magyarázatot kíván adni a felháborodott fogadtatásra. Benne a Hittani Dikasztérium elismeri, hogy érthető az egyes püspöki konferenciák óvatos reakciója, és kiemeli, hogy szükség van

“egy hosszabb lelkipásztori mérlegelési időszakra”.

Ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a nyilatkozat elutasítása

“nem értelmezhető tanbeli, doktrinális ellenállásként”,

mivel nem a tanról szól, hanem a lelkipásztori gyakorlatról.

A Fiducia nyilatkozat világos és határozott volt a házasságról és a szexualitásról szóló egyházi tanítás tekintetében – áll az új közleményben, amely – az első magyarázó közleménytől némileg eltérően – azt hangsúlyozza, hogy a rendhagyó helyzetben lévő párok megáldása lelkipásztori jellegű, nem lehet “liturgikus vagy rituális”, és az egyénekre vonatkozik, nem pedig a kapcsolatukra, egyesülésükre.

„Amikor áldást adunk két emberre, akik együtt jönnek oda, hogy spontán módon az áldást kérjék, nem szenteljük meg őket, nem gratulálunk nekik, és nem is hagyjuk jóvá ezt a fajta egyesülést. A valóságban ugyanez történik, amikor egyéneket áldunk meg, hiszen az áldást kérő személy – aki nem feloldozást kér – lehet nagy bűnös, de ez nem jelenti azt, hogy tagadjuk meg tőle ezt az atyai gesztust a túlélésért folytatott harcában”

– fogalmaz a sajtóközlemény.

Ebből következően “nyilvánvaló, hogy semmi okunk doktrinálisan elhatárolódni ettől a nyilatkozattól, vagy eretneknek, az egyház hagyományával ellentétesnek vagy istenkáromlónak tartani azt” – állítja a közlemény.

Fernández prefektus a sajtóközleményben több javaslatot is tesz arra, hogyan lehet ezeket az áldásokat nem liturgikus vagy rituális módon megadni. Az egyértelmű megkülönböztetés érdekében a “lelkipásztori áldásoknak” mindenekelőtt nagyon rövideknek, néhány másodpercesnek kell lenniük, jóváhagyott rituálé és áldáskönyv nélkül. Ha két ember együtt jön oda, hogy áldást kérjen, a pap egyszerűen csak békét, egészséget és más jót kér az Úrtól erre a két emberre. Ugyanakkor azt is kéri, hogy a két ember teljes hűséggel élhesse meg Krisztus evangéliumát, és hogy a Szentlélek meg tudja szabadítani őket mindattól, ami megtisztulást igényel és ami nem felel meg az isteni akaratnak.

Az áldás e formája

“nem kíván igazolni semmit, ami erkölcsileg nem elfogadható”

– mondja a Dikasztérium, mivel az egyesülés ezekben az esetekben nem házasság, és az áldás sem a helyzetük jóváhagyása.

Válaszképpen azoknak, akik konkrét kérdéseket tettek fel az áldások mikéntjére vonatkozóan, a Dikasztérium egy konkrét példát hoz fel.

„Képzeljük el, hogy egy zarándoklaton a résztvevő sok-sok ember közt van egy elvált pár, akik most új párkapcsolatban élnek, és azt mondják a papnak: “Kérem, áldjon meg minket, nem találunk munkát, a párom nagyon beteg, nincs otthonunk, és az életünk nagyon nehézzé válik: bárcsak segítene rajtunk az Isten!” – Egy ilyen esetben a pap elmondhat egy ilyen egyszerű imát: “Uram, tekints ezekre a gyermekeidre, adj nekik egészséget, munkát, békét és kölcsönös segítséget. Szabadítsd meg őket mindattól, ami ellentmond evangéliumodnak, és engedd, hogy akaratod szerint éljenek. Ámen.” Végül keresztet rajzol mindkét ember fölé.

Itt valami olyasmiről beszélünk, ami körülbelül 10-15 másodpercig tart. Van értelme megtagadni az ilyen áldást ettől a két embertől, akik kérik? Nem célszerűbb-e támogatni a hitüket, legyen az akár kicsi, akár nagy, segíteni őket gyengeségeikben egy isteni áldással, és a transzcendencia iránti nyitottságukat a megfelelő módon terelni, hiszen ennek eredményeképpen hűségesebbé válhatnak az evangéliumhoz?”