Utam a papsághoz – Minden fiatalembernek hallania kellene Timothy Reid atya elhívásának történetét

Timothy Reid atya, a Szent József Főiskolai Szeminárium tagja akkor kapott elhívást, amikor a legkevésbé számított rá, és feltétlen odaadása örökre megváltoztatta az útját.

A Szent József Főiskolai Szeminárium (SJCS) YouTube-csatornájának bőséges és kitűnő katolikus kínálata között nem kevés interjú található papokkal és szeminaristákkal. Ezek a gyakran ütős tanúságtételek bepillantást engednek a katolikusoknak egy papi hivatás életébe és fejlődésébe, és segíthetnek jobban megérteni a felismerés folyamatát.

Az egyik beszélgetés azonban kiemelkedett a többi közül olyan kivételes történetként, amelyet a papi hivatást fontolgató minden fiatalembernek hallania kellene.

Több mint négy évvel ezelőtt történt, hogy Timothy Reid atya, az SJCS formációs karának tagja leült az interjúra. Azzal kezdte, hogy elmondta, hogy gyermekkorában soha nem foglalkozott igazán a hivatás gyakorlásának a gondolatával, és csak a főiskola utolsó évében tért át a katolikus hitre. Nem sokkal később talált magának egy jó állást, amelyet élvezett, és amely lehetővé tette számára, hogy sokat utazzon.

Amikor kevesebb lett az utazás, a Gondviselés akarata folytán szülővárosában, Indianapolisban telepedett le, és talált egy katolikus plébániát, ahová úgy tűnt, jól beilleszkedett. Néhány héttel később az egyházközségében három napon át zajló egyházközségi missziót tartottak, előadásokkal és áldással. Reid korábban már hallott az előadó papról, és szerette volna meghallgatni az előadását, ezért mindhárom este részt vett az eseményeken.

„Imáimban hallottam, hogy Isten hív a papságra, de én hallani sem akartam erről. A világban akartam élni, feleséget akartam találni, meg akartam nősülni, gyerekeket akartam. Egyszóval élvezni akartam mindazt, amit az élet kínál. A papság egyáltalán nem szerepelt a terveim között.” – mondja Timothy atya. Az egyházközségi misszió első estéjén az Eucharisztiáról volt szó, a másodikon a Szűzanyáról, az utolsó estén pedig a hivatások álltak a középpontban.

A harmadik este beszéde végén a pap felszólított minden olyan fiatal férfit és nőt, aki úgy gondolta, hogy papságra, a megszentelt életre kapott elhívást, jöjjön fel a szentélybe, hogy imádkozhassék értük. „Abban a pillanatban, amikor elhangzott ez a felhívás, fájdalom nyilallt a szívembe. Tudtam, hogy Isten kéri tőlem, hogy tegyem ezt meg. Hónapok óta kérte ezt tőlem, de kizártam Őt. Nem tudtam megtenni. De Ő csak hívott és hívott. A fiatalok eleget tettek a felszólításnak, kimentek. Én éreztem a szívemben a fájdalmat, ennek ellenére egyszerűen nem tudtam kimenni.” – mondja Timothy atya.  Ez volt az a pillanat, amikor a pap megállt az áldás előtt, körülnézett, és kijelentette:

„Nem mindenki van itt fent. A Szentlélek azt mondja nekem, hogy van itt ma este egy olyan fiatalember, akinek hívása van a papi hivatásra, amelyet elfojt. Tudod, hogy rólad van szó, mert érzed a fájdalmat a szívedben.’’

Reid atya elmondta, hogy majd’ eldobta az agyát erre a kijelentésre, annyira meglepődött, mégsem tudta rávenni magát, hogy felálljon a padból; inkább megragadta az előtte lévő padot olyan erővel, hogy belefehéredtek az ízületei. „Márpedig én nem megyek oda fel” – gondolta. A pap végül így szólt: „Tudod, hogy rólad van szó. Később felkereshetsz és beszélhetsz velem.” „Na, tudod mikor, öregem, mihelyt befejezted, én már itt sem vagyok, és el is felejtettem az egészet” – idézi fel akkori érzéseit Timothy atya. A pap megáldotta az előtte összegyűlteket, majd szentségimádás következett, végül körmenetben vitte körbe a monstranciába helyezett Oltáriszentséget a templomban.

Amikor a pap elhaladt Reid mellett, a kezében tartott monstrancia hirtelen a fiatalember felé fordult. „Hirtelen közvetlenül az arcom előtt volt az Ostya” – mondja Timothy atya. A pap némi erőfeszítéssel visszafordította a monstranciát, és Reidre mutatott, megjegyezve: „Te vagy az, akinek meghívása van a papságra, nem igaz?” „Ez volt az igazság pillanata az életemben. Tudtam, hogy nincs kibúvó. Ezért azt válaszoltam: Igen, atyám, én vagyok az” – emlékezik vissza Reid atya.

A pap megáldotta Reidet és befejezte a körmenetet. „Miután ez történt, tudtam, hogy oda kell mennem és beszélnem kell négyszemközt a pappal.”   A pap, amikor meglátta őt a sekrestyében, karon ragadta és megkérdezte: „Ki vagy te?” „Atyám, Tim vagyok.” – volt a válasz. „Nos, Timothy – jött a pap válasza –, szeretnék mondani neked valamit. Nem én csináltam ezt a monstranciával. Jézus jelölt ki téged nekem és megmutatta, hogy te vagy az, akinek hivatása van.”

Timothy atya így folytatja: „Ezután hazamentem, és imádkoztam Istenhez, és azt mondtam, hogy Uram, én nem akarom ezt, nem akarom ezt, ez nem az én akaratom, és ha Te azt akarod, hogy pap legyek, akkor meg kell változtatnod az érzéseimet, a szívemet. Aznap Páli Szent Vince ünnepe volt. Csodás szeptemberi este. Másnap verőfényes szeptemberi reggelre ébredtem, sütött a nap. Mihelyt kinyitottam a szememet, az első gondolat, ami átfutott az agyamon ez volt: pap akarok lenni. Egyik napról a másikra Isten megváltoztatta az érzéseimet és megmutatta, hogy igazából ez az, amit kezdeni akarok az életemmel. Szinte beleszédültem. Alig egy év elteltével pedig már a szemináriumban voltam. Örömteli, igen, örömökkel teli az életem papként, egy nagyon gazdag és boldog papi élet. Már értem, hogy Isten miért irányított errefelé, és nagyon örülök, hogy így tett.”

Fordította: Dr. Fedineczné Vittay Katalin
Forrás: Aleteia