20231209T1345 POPE CRECHE TREE 1769681 2048x1365 Custom

Tiltakozás a Szent Péter térre szánt ősöreg fenyőfa kivágása ellen: „anakronisztikus mészárlás”

A vatikáni karácsonyfát az idén Trentino tartományból hozták. Egy kezdeményezés kifogásolta a 30 méter magas fenyő kivágását, amit anakronisztikus mészárlásnak neveztek. A polgármester nem érti a tiltakozást.

Kisebb botrány tört ki a Szent Péter térre szánt karácsonyfa miatt. Az észak-olaszországi Trentino tartományban található Val di Ledro lakói tiltakoztak az ellen, hogy a pápa számára kivágjanak egy 200 éves, 30 méter magas fenyőfát. Az Il Messaggero című napilapban megjelent írás szerint a Change.org oldalon létrehozott petíciót eddig 50 ezren írták alá. Ferenc pápa 2015-ben kiadott Laudato si” (2015) kezdetű környezetvédelmi és szociális enciklikájára hivatkozva azt írták, a pápának véget kellene vetnie ennek a „haszontalan és anakronisztikus mészárlásnak”.

A fenséges fát 1200 méteres magasságban, a Garda-tó melletti Passo Nota erdeiben választották ki. „Semmi értelme sincs az éghajlatváltozás okozta károkról beszélni, ha aztán olyan szokásokat tartunk meg, amelyek egy évszázados fenyőfa halálát követelik, amely jelképe annak a többi fának, amelyeket évente milliószámra vágnak ki Olaszországban és világszerte egy olyan ünnep miatt, amelynek a fa még csak nem is a szimbóluma” – hangsúlyozták a tiltakozó csoportok. „Jó lenne feldíszítve látni a fát, de ott, ahol most is áll, anélkül, hogy kivágnák.”

Arról már nem is beszélve, hogy a fenyő beszerzésére és Rómába szállítására szánt, közpénzből származó 60.000 Eurót sokkal inkább az 5000 lelket számláló Ledro városkában kellene fontos egészségügyi vagy közlekedési intézkedésekre költeni – mondták a tiltakozók, akik szerint a Szent Péter téren egy művész által készített karácsonyfát kellene állandó alkotásként felállítani és egész évben ott tartani, amely az éghajlatváltozás miatt kidőlt fákból származó fák anyagából készülne.

A polgármester nem érti a tiltakozást

A tiltakozást Renato Girardi, Ledro város polgármestere nem érti. A régióban évente 5000 köbméter fát vágnak ki, ami „a régió gazdaságának részét képezi. Az erdőgazdálkodás a környéken fenntartható módon folyik. A tiltakozók nagy része nem is Val die Ledroban él, ugyanakkor a településen mindenki örül, és 600 ember azt is tervezi, hogy a fenyő megáldására Rómába utazik” – mondta a polgármester. 

vaticanchristmastree1112124
Annak ellenére, hogy október közepén a change.org oldalon közzétett online petíció több mint 53 ezer aláírást gyűjtött össze a vatikáni karácsonyfának szánt örökzöld kivágása elleni tiltakozásul, a fa a tervezett időpontban, 2024. november 21-én reggel 7 órakor megérkezett a Szent Péter térre. – Fotó: Daniel Ibañez/CNA

A Szent Péter téren felállított betlehemhez minden évben kap a pápa egy különösen szép fenyőt. A fa mindig máshonnan érkezik, így nem csak az olaszországi tartományokból, hanem Horvátországból, Lengyelországból, Németországból, Franciaországból, Szlovéniából és Ausztriából származó karácsonyfa is volt már felállítva. A fenyőt különleges szállítójárművel viszik a Szent Péter térre, ahol azután a Vatikáni Tűzoltóság felállítja és előkészíti rajta az ünnepi díszkivilágítást. A feldíszített karácsonyfa és a hatalmas betlehem az ünnepek alatt az egész világról vonzza a látogatókat.

Tavaly a piemonti Maira völgyből származott a karácsonyfa. Az ünnepek után egy olyan vállalkozás kapta meg, amely gyermekjátékokat készített az anyagából, a játékokat pedig a Caritas osztotta szét a rászorulók között. Az idei fenyőfát végül november 22-én felállították a Szent Péter téren, és a következő napokban megkezdődik a feldíszítése is. A felállításról készült rövid videó itt tekinthető meg.

Fordította: Frick József
Forrás: kath.net

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.

2 hozzászólás

  1. INRI,
    még zöld, ha megérik piros lesz. Ez a zöldnek nevezett alakulat, egy rafko pszicho- analitikus- pata ötlete alapján néz hülyének min denkit. A zöldfülü “jolelkeket” állitja vele az ateista neomarxista koalcicioba. Az Istenhivök föleg a keresztények politikai szavazati legyözése érdekében. A növenyzet fontos nekik. A magzat az anyamehben pedig legyen szétmarcangolva- megölve…Áljokodo hamis profeták. A német zöld miniszterek röl olvastam most: a külügyer amerikaban kiképzett nö és a Habek ur eddig 800 nál több feljelentést tettek ebben az elmult cikludban, hogy öket üldözik…a többi parlamenti tagok vagy ellenzekiek 10- ees 20 közötti
    feljelentést. Ez azt is jelentheti, hogy a zöldek jogi eszközökkel minden kritikát és velèményt el akarnak hallgattatni…vagy pedig nem nepszerüek?
    De minket ne ez érdekeljen. Inkább a keresztény családok letrejötte. Boldogsagban. Szentségben. Örömben. Jezusban. Min. 3 gyermekáldással. Élö plebánia közösséggel. Vasarnapi misevel, szentaldozassal…Baba mama hittannal. Sok sikeres munkával. Keresztény ęrtékrenddel. Pápai áldāssal. Jezusom segits…Osli mosolygos madonna könyörögj érettünk.