A napokban olvashatták kedves olvasóink Ferenc pápa január 12-i beszédét, amelyben arra kérte a híveket, tudják meg, mikor keresztelték őket, és ünnepeljék meg ezt a napot minden évben.
Megkeresztelésünkre természetesen a legtöbben nem emlékezünk, hiszen még kicsik voltunk. Ferenc pápa figyelmeztetését, kérését azonban szívleljük meg, és gondolkodjunk el a következő kérdéseken. Hol lettünk megkeresztelve? Mikor történt a keresztelés? Ki keresztelt meg minket? Kik a keresztszüleink? Hogyan tudunk megemlékezni keresztelésünkről?
A keresztelés helyszínéül szolgáló templom nevét már csak azért is fontos tudni, mert előfordulhat, hogy új keresztlevélre van szükségünk, például pappászentelés vagy házasságkötés előtt, és ezt az adatot azon a plébánián tartják nyilván, ahol kereszteltek bennünket. Családunk, szüleink életében feltehetően volt valamilyen jelentősége ennek a templomnak, lehet, hogy ebben az egyházközségben nőttek fel. Mikor jártunk utoljára ebben a templomban? Áll még?
A keresztelés dátumának fontosságát Ferenc pápa is hangsúlyozta. Vannak olyan szerzetesi közösségek, ahol a születésnapokat egyáltalán nem ünneplik, csak a keresztelés évfordulóit. Ekkor lettünk Isten gyermekeivé, ekkor tisztultunk meg az áteredő bűntől. Megünnepeltük valaha ezt a napot? Ha nem, tervezzünk be valami különlegeset, menjünk el egy kisebb zarándoklatra vagy legalább misére.
Ki keresztelt bennünket? Egy diakónus, egy pap, egy püspök, netán – micsoda ritka szerencse – a pápa maga, mint amiről a beszédében is szólt? Esetleg egy világi személy, vészhelyzetben, a kórházban? Tudjuk meg, ki keresztelt minket és imádkozzunk érte. Írjunk neki, és mondjunk köszönetet, vagy ha van időnk és elegendő bátorságunk hozzá, menjünk el és látogassuk meg.
Arra a kérdésre, hogy kik a keresztszüleink, talán könnyebben tudunk válaszolni, ha aktív szerepet játszottak az életünkben. Ha ez nem így volt, és időközben mi magunk is netán keresztszülők lettünk, akkor vonjuk le ebből a tanulságot, és legyünk jobb keresztszülei a mi keresztgyerekeinknek, mint a mieink voltak. Imádkozzunk értük is, és próbáljuk tartani velük a kapcsolatot.
Végezetül: a keresztelésre emlékeztető mozzanatok. Ahányszor csak belépünk egy templomba, és szentelt vízzel keresztet vetünk, emlékezhetünk keresztelésünkre. Már pusztán az a szó is, hogy kereszténynek hívjuk magunkat, eszünkbe juttatja, hogy Isten megkeresztelt gyermekei vagyunk. Újítsuk meg rendszerességgel keresztségi fogadalmunkat, hogy ellene tudjunk mondani a Sátánnak. És éljünk olyan életet, hogy Istennek, ha letekint reánk, kedve teljék bennünk.
Forrás: Aleteia
Ezt a cikket Solymosi Judit önkéntes fordítónknak köszönhetően olvashattad el magyarul. Ha fordítóként te is csatlakoznál a Katolikus.ma médiamisszióhoz, akkor várjuk jelentkezésedet a Kapcsolat oldalon keresztül.
