Október 26-án került megrendezésre a budapesti Jégpalotában a Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás 28. Országos Konferenciája „Új utakon a SZENTLÉLEKKEL” címmel. Az idei találkozó mottója „Újjáteremtek mindent!” (Jel 21,5) volt. A programban helyet kapott a dicsőítés, tanítás, közbenjáró ima, szentségimádás, tanúságtétel és szentmise is, valamint a Shalom Közösség színdarabja.
A színdarab az Újjászületés címet viselte. Az előadók kiváló fény és hanghatásokkal kísérve adták elő az emberi élet nehézségeit, buktatóit, majd a Jézusra való támaszkodás felemelő erejét. Ő az ugyanis, aki ki tud minket emelni a sárban dagonyázásból, és szabaddá tesz a bűntől. A megtérés útja rögös és fájdalmas, de ha tekintetemet mindenkor Jézusra és a keresztre emelem, akkor elérhetem célomat.
Hodász András atya előadásában az egyiptomi fogság és szabadulás bibliai elbeszélésből (Kiv) kiindulva világított rá arra, hogy teljes mértékben szakítanunk kell a bűnnel. A bűn ugyanis az egyiptomi fogság állapota, mely megkötöz bennünket, és elveszi szabadságunkat. Nem ragaszkodhatunk a bűnök egyikéhez sem, mert akkor teljes mértékben Egyiptomban vagyunk, hiszen nem lehetünk félig fogságban. A pusztába való elindulást nem halogathatjuk, miként a fáraó halogatta a zsidó nép elbocsátását. Talán annyira jól érezte magát a békák társaságában, hogy még egy éjszakát velük akart tölteni? – tette fel a kérdést Hodász András atya. A megtérést itt és most kell elkezdeni. Az Isten a pusztába hív bennünket, hogy felé fordítsuk tekintetünket, megszabaduljunk a kötelektől, melyek fogva tartanak bennünket és rabszolgává tesznek. Megadja a kegyelmi löketet, hogy át tudjunk kelni a Vörös-tengeren, azonban az első lépést nekünk kell megtennünk – el kell indulnunk. Ha a puszta nehézségeit átvészeljük, megszabadulunk gyengeségeinktől, csökönyösségeinktől, bűneinktől és bűnös szokásainktól, elérhetjük az Isten teljes közelségét, a Kánaánt.
A szentmisét Mohos Gábor esztergom-budapesti püspök atya mutatta be. Homíliájában Hodász András atyához hasonlóan ő is a megtérésre bátorított bennünket. Arra, hogy merjük elhagyni Egyiptomot. Fel kell ismernünk, hogy önmagunkban gyengék vagyunk, és teljesen át kell adnunk szívünket Istennek. Ő ugyanis az örök életet akarja számunkra. Ehhez azonban törekednünk kell arra, hogy Szent Pálhoz hasonlóan mi is őszintén mondhassuk: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam.” (Tim 4,7)
