szentáldozás

Vita a szentáldozás módjáról – a hívek az áldozatok

Vita a szentáldozás módjáról – a hívek az áldozatok

A Catholic Heraldban és a Crux-ban egyaránt megjelent cikk írója, Charles Collins úgy vélekedik, hogy a szentáldozás körüli legújabb vitában az egyházi harcnak a hívek az áldozatai. A szerző jelenleg az Egyesült Királyságban élő amerikai újságíró, a Crux ügyvezető szerkesztője. 2001 és 2017 között a Vatikáni Rádió hírszerkesztőségében dolgozott. A kérdés, hogy térdeljünk-e, avagy álló…

Szent Dismas megváltása (A jobb lator)

Szent Dismas megváltása (A jobb lator)

A közösségi médiában nemrégiben néhány protestáns testvérünk felhasználta Szent Dismas történetét – a bűnbánó gonosztevőét, akit Jézussal együtt keresztre feszítettek –, hogy valahogy belekössenek a katolikus egyház tanításába. „Ti, katolikusok azt mondjátok, hogy keresztség, szentáldozás és jó cselekedetek szükségesek az üdvösséghez, de mi van a jobb latorral, hm? Jézusba vetett hitén kívül semmije sem volt,…

Öt jó ok arra, hogy hét közben is elmenjünk szentmisére

Öt jó ok arra, hogy hét közben is elmenjünk szentmisére

A szentmise bőséges kegyelemmel tölti el azokat, akik részt vesznek rajta. Miért ne fontolnánk meg, hogy vasárnap mellett hétköznap is elmenjünk szentmisére? Jézus áldozata és az Eucharisztia áldozata egyedülálló áldozat. Valójában a szentmise Jézus kereszthalálának jelenvalóvá tétele, ami minden egyes nap megújul az Eucharisztiában. A vasárnapi szentmiséken való részvétel fontos és tiszteletben tartandó szabály, de…

A Vatikán Hittani Dikasztériuma bátorítja az egyedülálló anyákat, hogy ha meggyóntak, járuljanak szentáldozáshoz

A Vatikán Hittani Dikasztériuma bátorítja az egyedülálló anyákat, hogy ha meggyóntak, járuljanak szentáldozáshoz

A Vatikán Hittani Dikasztériuma december 14-én, csütörtökön közzétett egy levelet, amely megerősíti, hogy az egyedülálló anyák gyónás után szentáldozáshoz járulhatnak, és hogy e tekintetben „folyamatos lelkipásztori munka” szükséges a világ azon részein, ahol még ma is mereven elítélik a nőket, akik házasságon kívül szültek gyermeket. Victor Manuel Fernández bíboros december 13-án kelt levelében kiemelte, hogy…

Vajon hányszor áldozhatunk naponta?

Vajon hányszor áldozhatunk naponta?

„A keresztény élet forrása és csúcsa” az eucharisztia, ami a hívek számára létfontosságú. De vajon milyen gyakorisággal áldozhatunk? „Vegyétek és egyétek, ez az én testem”, Mt 26, 26 olvashatjuk a Bibliában. Jézus mindenkit meghív a szentáldozásra, arra, hogy befogadjuk az életet. A szentáldozás nem valami jutalom a jó viselkedésért, hanem „létfontosságú szükséglet”, emlékeztet jogosan Szent…

6 dolog, ami akkor történik velünk, ha naponta járunk misére

6 dolog, ami akkor történik velünk, ha naponta járunk misére

„Az vagy, amit megeszel.” Ez a közkedvelt mondás általában arra vonatkozik, hogy egészségesen táplálkozzunk. Van azonban, akinek az jut az eszébe, hogy vajon értelmezhető-e Krisztus Testének és Vérének fogyasztására is. Amikor pár évvel ezelőtt először hallottam a két dolog összekapcsolásáról, elgondolkoztam, tényleg lehetséges-e hasonlóbbá válni Jézus Krisztushoz azáltal, hogy naponta járunk misére és elfogyasztjuk „mindennapi…

Mi a teendő, ha a megszentelt ostya a földre esik a szentmisén?

Mi a teendő, ha a megszentelt ostya a földre esik a szentmisén?

Az Egyház iránymutatása ebben a kérdésben kiemeli Jézus jelenlétének valóságát az Eucharisztiában. Előfordul, hogy a szentáldozás során a szentmisében a földre esik a szentostya, vagy véletlenül lecseppen az átváltoztatott bor: Jézus szent vére. Amikor ez megtörténik, a pap, a diakónus vagy a rendkívüli áldoztató felelőssége, hogy Jézus testét és vérét az őt megillető nagy tisztelettel…

Mit is jelent a botrány? – Hogyan botránkoztatják a hívőket az abortuszpárti politikusok

Mit is jelent a botrány? – Hogyan botránkoztatják a hívőket az abortuszpárti politikusok

Az, hogy Nancy Pelosi, az USA Képviselőházának elnöke támogatja az abortuszt és ennek ellenére szentáldozáshoz járul, a Katekizmus meghatározása szerint botrány – azaz másokat arra indít, hogy elhiggyék, ezt megteheti egy jó katolikus. Salvatore Cordileone San Franciscó-i érsek megtagadta a szentáldozást Nancy Pelosi házelnöktől, s e döntésének legfontosabb eleme a botrány valósága. A Virginia állambeli…