önfeláldozás

Amikor egy még meg nem született gyermek megmentette az édesanyját a biztos haláltól

Amikor egy még meg nem született gyermek megmentette az édesanyját a biztos haláltól

Egy decemberi napon végül közölnöm kellett vele. Orvosilag tehetetlenek voltunk. A döntés Isten kezében volt. Néma csöndben fogadta a hírt, miközben lankadtan feküdt ott, csupán 23 évesen egy egyéves gyermek édesanyjaként. Eleanor Munro (a nevét megváltoztattuk) jámbor és bátor asszony volt. A haja vörös volt, és minden bizonnyal csinos lehetett, de ez már alig látszódott…

Készek voltak 2024-ben életüket adni másokért

Készek voltak 2024-ben életüket adni másokért

Ismert vagy névtelen nők és férfiak ezrei kötelezték el magukat mások szolgálatára 2024-ben, néha az életüket is adva. Az Aleteia úgy döntött, hogy tiszteleg néhány ilyen ember előtt, akik akár tudatosan, akár nem, de cselekedeteikben Krisztus üzenetét élték meg. “Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” Mt 25,40 2024-ben néhányan készen álltak…

A keresztáldozat életet ment

A keresztáldozat életet ment

„Néhány évvel ezelőtt Budapesten, az alsó rakpartról becsúszott egy autó a Dunába. Tél volt. Az autóban egy fiatal pár ült. Egy taxi ment éppen utánuk. Azonnal megállt. A fiatal sofőr kiszállt, próbált segíteni. Sikerült is kinyitnia a vízbe esett autó ajtaját, kiszabadította őket, ő maga azonban elmerült és eltűnt.” Korzenszky Richárd OSB tihanyi perjel felteszi…