nagyszülők

Hogyan készítsük fel gyermekeinket idősotthonban élő nagyszüleik meglátogatására

Hogyan készítsük fel gyermekeinket idősotthonban élő nagyszüleik meglátogatására

A következő nyolc szempontot érdemes figyelembe vennünk, amikor gyermekeket viszünk kiszolgáltatott, idős nagyszüleik meglátogatására. Az idősotthonban élő nagyszülők meglátogatása nagyszerű alkalom lehet arra, hogy a gyerekek kapcsolatban maradjanak a családdal, és hogy értékes tudást szerezzenek az öregedésről, az együttérzésről és a szeretetről. Az idős rokonoknak pedig igazi örömteli pillanatot jelenthet. Ugyanakkor ez egy szokatlan környezet,…

Ferenc pápa: Legyetek hálásak, gondoskodjatok az idősekről!

Ferenc pápa: Legyetek hálásak, gondoskodjatok az idősekről!

Ferenc pápa szerint nem szabad az időseket azzal vádolni, hogy a fiatalabb generációk vállaira helyezik az egészségügyi költségeik és a nyugdíjuk terhét – ez a felfogás szítja a generációk közötti konfliktusokat, és elszigetelődésbe taszítja az időseket. „Az a vád, hogy az idősek „megfosztják a fiatalokat a jövőjüktől”, manapság mindenütt jelen van” – írta a pápa…

Öt tevékenység az unokákkal való kapcsolat erősítésére

Öt tevékenység az unokákkal való kapcsolat erősítésére

A klasszikus uszoda-mozi-könyvtár program mellett jó lenne valami mást is csinálni, amikor együtt töltünk egy kis családi időt? Mutatunk öt eredeti ötletet, hogy felejthetetlen pillanatokat tölthessünk unokáinkkal. Az unokák nem akarnak egyebet, mint szórakozni és olyan kalandokat átélni, amelyekre egész életükben emlékezni fognak! Ehhez tökéletes alkalom a vakáció. Íme öt ötlet olyan eredeti tevékenységekhez, amelyek…

A nagyszülők értékes ajándéka a fiataloknak

A nagyszülők értékes ajándéka a fiataloknak

Ferenc pápa az egyik idősekről szóló katekézisében, pontosabban a 2022. március 22-ei tanításban beszélt arról az ajándékról, amellyel az idős emberek rendelkeznek. Ez a tisztánlátás képessége, amellyel az idősek az életet szemlélik. A pápa ezért buzdítja az unokákat, hogy hallgassák meg a nagyszüleik személyes történeteit. Mózeshez hasonlóan, akinek 120 éves korában “szeme sem tört meg,…

Nagyszüleinktől kapott gyökereink segítsenek békés jövőt építeni – Ferenc pápa szentmiséje Edmontonban

Nagyszüleinktől kapott gyökereink segítsenek békés jövőt építeni – Ferenc pápa szentmiséje Edmontonban

Az edmontoni Commonwealth Stadionban mutatott be szentmisét a pápa kedden, mintegy 50 ezer hívőnek. Szent Anna liturgikus emléknapján a nagyszülők fontosságára hívta fel a figyelmet. Múltunk gyökerei ők, identitásunk megalapozói, akiktől tanulhatunk, akikre vigyáznunk kell és együtt építeni egy békés jövőt, hogy soha ne ismétlődjön meg az őslakosok elleni erőszak és kirekesztés. Szent Joakim és…

Ferenc pápa a Szent Anna-tónál: Az őslakos indiánok és a nagymamák az Egyház értékes kincsei

Ferenc pápa a Szent Anna-tónál: Az őslakos indiánok és a nagymamák az Egyház értékes kincsei

Az edmontoni Commonwealth Stadionban tartott szentmisét követően kedden délután Ferenc pápa igeliturgiát vezetett a Szent Anna-tónál (Lac Ste. Anne), Észak-Amerika őslakosainak egyik legszentebb helyén, amely régóta gyógyító helyként ismert. Homíliájában kiemelte, hogy az őslakos népek és a nagyszülők az Egyház értékes kincsei. Helyi idő szerint kedden délután (magyar idő szerint szerda hajnalban) zarándokok ezrei üdvözölték…

Egy nagypapa végtelen gyengédséggel énekel Down-szindrómás unokájának

Egy nagypapa végtelen gyengédséggel énekel Down-szindrómás unokájának

A közösségi médiában közzétett videó megörökít a gyengéd családi pillanatot, és láttatja a nagypapa és unokája közötti hatalmas szeretetet. Egy apa szeretete a fia iránt csodálatos. Egy anya szeretetének nincs párja. De a nagyszülők szeretete egy másik dimenzióból való. Sok idős ember felismeri, hogy életében bizony szerette volna jobban kimutatni a szeretetét. Amikor a gyerekeiket…

Egy szépséges ima nagyszülőknek

Egy szépséges ima nagyszülőknek

A nagyszülők és az idősek második világnapja alkalmából a Világiak, a Család és az Élet Dikasztériuma azt javasolja, hogy minden nagyszülő sajátítsa el ezt az imádságot. Adjunk hálát egy hosszú életért, kérjünk bocsánatot a reménytelenség vagy a csüggedés esetén. Hagyjuk, hogy a béke és a szeretet eszközévé váljunk. Az alábbi ima, amelyet a Szentszék kifejezetten…

Emlékezzünk ma nagyapáinkra és nagymamáinkra – Ferenc pápa Úrangyala imája

Emlékezzünk ma nagyapáinkra és nagymamáinkra – Ferenc pápa Úrangyala imája

Ferenc pápa vasárnap reggel a római Fiumicino repülőtérről indult el, hogy megkezdje 37. nemzetközi apostoli látogatását, amely során Kanadát keresi fel. Az észak-amerikai országból július 30-án indul vissza a Vatikánba. Az Úrangyalát a repülőn imádkozta el: emlékeztetett a nagyszülők imanapjára, amelyet július 24-én tartunk. Vasárnap reggel Ferenc pápa egy ITA Airways repülőgépen hagyta el Rómát,…