koronavírus

Koronavírusban elhunyt Snell György esztergom-budapesti püspök

Koronavírusban elhunyt Snell György esztergom-budapesti püspök

Február 26-án, pénteken hajnalban visszaadta lelkét Teremtőjének Snell György, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke, a Szent István-bazilika plébánosa, akinél Covid-fertőzést állapítottak meg – adja hírül a Magyar Kurír. Snell György 1949. március 8-án született Kiskirályságon (a Csongrád megyei község neve 1956 óta Eperjes – a szerk.). Felsőfokú tanulmányait a központi szemináriumban és az Egri Érseki Papnevelő Intézetben…

Haláltánc

Haláltánc

A sátán vezényel. Az emberiség húzza. MOSTANSÁG leginkább a járvány kottájából, amit szintén ő komponált. A mi hozzájárulásunkkal. De azt is folyton átírja. Hangulatjelekkel, hullámzásokkal, a ritmus diktálásával. Minél rohamosabb tempóban. Minél több disszonanciával. Minél több hangszerrel és annál is több, fals hanggal. Igyekszik minél több groteszk, fülsiketítő és ördögi szólamot megszólaltatni. Legyen belőle félelmetes,…

A bezártság, mint lelki alkalom

A bezártság, mint lelki alkalom

Már egy éve tart a világjárvány, és sokan azon töprengenek, hogyan fogják ezt a bezártságot tartósan kibírni. Lehet, hogy a keresztények számára a bezártság alkalmat nyújt egy egészen „kivételes” Nagyböjt megélésére? Követhetjük az első századok keresztényeinek példáját, akik 40 napon át önként visszavonultak a világtól, hogy csatlakozzanak Krisztushoz a pusztában. A hosszú bezártság után egyesek…

A Facebook cenzúrázza az Új Világrendre figyelmeztető bíborost

A Facebook cenzúrázza az Új Világrendre figyelmeztető bíborost

A Covid-19 járvány alkalmat kínálna egy olyan világkormány létrehozására, amely egy hadsereggel, egy pénznemmel, egy gazdasággal működne és egyetlen vallást ismerne el – fogalmazott Sandoval bíboros egy videóban. A Facebook cenzúrázta a 87 esztendős Juan Sandoval bíborosnak, a mexikói Guadalajara nyugalmazott érsekének kilencperces videóját, amelyben a főpap arra figyelmeztetett, hogy a világméretű koronavírus-járvány alkalmat kínálhat…

Hogyan maradhatunk mentálisan egészségesek a szűnni nem akaró Covid-járványban

Hogyan maradhatunk mentálisan egészségesek a szűnni nem akaró Covid-járványban

Tedd meg ezt a néhány lépést annak érdekében, hogy még ebben a kihívásokkal teli időben is jól érezd magad és virulj. A pandémia a téli időszakban sem lankad, annak ellenére, hogy a vakcinák adta remény már a látóhatáron van. Világosan látjuk, hogy a COVID-19 következtében közösségeink nem csupán egy fertőző betegséggel, hanem számos egyéb problémával…

„Halló-luja!” Mi volna, ha bevetnénk a történelem legnagyobb telefonkampányát?

„Halló-luja!” Mi volna, ha bevetnénk a történelem legnagyobb telefonkampányát?

A hívek 15-30%-a nem tette be a lábát a templomba a koronajárvány óta a La Croix napilap szerint. Ez óriási szám. Felejtsük el ezt a számadatot egy pillanatra, és gondoljunk inkább azokra az arcokra, akiket jól ismertünk. Arra a középkorú férfira az oszlop mögött, arra a házaspárra jobboldalt hátul, akik a két gyermekükkel jöttek, arra…

Üzleti titok

Üzleti titok

Friss hír, hogy a keddi EB ülésén az Európai Gyógyszerügynökség igazgatója bejelentette, hogy a harmadik nagy oltásanyag készítő cég is jelezte, nem fog annyit leszállítani az AstraZeneca-vakcinából az Unió országaiba, mint amennyiben azelőtt megegyeztek. És Svédország sem fizet addig, amíg ki nem derül valójában, 5 vagy 6 adag oltás van-e a Pfizer-Biontech ampullájában. Mert a…

Cseh bíboros: A koronavírus-válság közelebb hozza az embereket a katolikus egyházhoz

Cseh bíboros: A koronavírus-válság közelebb hozza az embereket a katolikus egyházhoz

Dominik Duka bíboros szerint a koronavírus világjárvány sok embert arra késztetett a Cseh Köztársaságban, hogy újra rátaláljanak a katolikus egyházra. Prága érseke egy email interjúban azt mondta a CNA-nek (Catholic News Agency), hogy amikor lecsapott a koronavírus válság, a cseh lakosság olyan módon fejezte ki szolidaritását, amire az 1989-es bársonyos forradalom óta nem volt példa….

Vatikán: Hamvazószerdán a hamvazkodás testi érintés nélkül történjék

Vatikán: Hamvazószerdán a hamvazkodás testi érintés nélkül történjék

Az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció útmutatása szerint a hamut a hívek fejére kell szórni majd, éspedig szótlanul. Ebben az évben február 17-én lesz Hamvazószerda: a papoknak és a kijelölt segítőiknek a hamut a hívek fejére kell majd hinteniük oly módon, hogy ne legyen testi érintkezés, azaz a hívek homlokára ne rajzoljanak keresztet. További változás, hogy…

Izland katolikus püspöke kéri a tízfős miserészvételi határ megemelését

Izland katolikus püspöke kéri a tízfős miserészvételi határ megemelését

Izland egyetlen katolikus püspöke felszólította az ország kormányát, hogy emelje meg a tízfős határt, amely a misén résztvevők létszámát korlátozza. Azzal érvelt, hogy a jelenlegi koronavírus intézkedésekhez viszonyítva az eltérés nagyon méltánytalan. David Tencer püspök, aki az ország egyetlen, reykjaviki püspökségének élén áll, január 4-én adta ki közleményét, amelyben úgy vélekedik, a változtatásokra azért van…