Ferenc pápa

Ferenc pápa temetési szertartása

Ferenc pápa temetési szertartása

Ma reggel, a temetési gyászmise előtt 10 perccel már az egész Szent Péter tér zsúfolva volt, hiszen a hívek már 6 órakor, a tér megnyitásakor elkezdtek gyülekezni. Nagyon sok közöttük a fiatal, ugyanis április 25-27. között zajlik a jubileumi szentév serdülőkorúaknak, kamaszoknak tartott ünnepségsorozata, amelyet a várt örömteli együttlét helyett most a közös gyász, a…

Ferenc pápa orvosa néhány részletet mondott el a Szentatya utolsó perceiről

Ferenc pápa orvosa néhány részletet mondott el a Szentatya utolsó perceiről

A pápa kómába esett. „Már semmit sem tehettünk”- mondta Dr Alfieri. Az olasz sajtónak nyilatkozó Dr. Sergio Alfieri, aki egészen a halál pillanatáig a Szentatya egyik orvosa volt, az argentin származású pápa hétfőn reggel 7:35-kor bekövetkezett halálának körülményeiről beszélt. „A Szentatya nagyon rosszul van. Vissza kell mennünk a Gemelli Klinikára.” Hétfő reggel 5.30-kor Dr. Sergio…

A temetés napján módosulnak a Szent Kapuk nyitvatartásai

A temetés napján módosulnak a Szent Kapuk nyitvatartásai

Ferenc pápa április 26-i szombati temetése okán módosul a Szent Péter-bazilika és a Santa Maria Maggiore bazilika Szent Kapuihoz való hozzáférés – tudatta az Aleteia április 23-án. A négy Szent Kaput a jubileumi év alkalmából nyitották meg Rómában, az említett két bazilika mellett a Lateráni Keresztelő Szent János bazilikában és a Falakon kívüli Szent Pál…

„Aki mer, az nyer” tanúságtétel megtérésről, Ferenc pápával való találkozásról – NőiTérErő podcast

„Aki mer, az nyer” tanúságtétel megtérésről, Ferenc pápával való találkozásról – NőiTérErő podcast

A NőiTérErő podcast adásában Till Judit vendége Csóka Dóra, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatója volt, aki különleges kegyelemben részesült: személyesen találkozhatott Ferenc pápával a 2024-es budapesti Forrásponton, és tanúságtételt mondhatott a Szentatya és több ezer fiatal előtt. Dóra még középiskolásként kapta a lehetőséget, amikor a pécsi Ciszterci Nagy Lajos Gimnázium tanulójaként felkérték, hogy írja…

Ferenc pápa unokaöccse nem engedhette meg magának, hogy elmenjen a temetésre: Egy argentin utazási iroda fizeti a jegyét

Ferenc pápa unokaöccse nem engedhette meg magának, hogy elmenjen a temetésre: Egy argentin utazási iroda fizeti a jegyét

Mauro Bergoglio, Ferenc pápa unokaöccse anyagi nehézségei ellenére mindent megtesz azért, hogy részt vehessen nagybátyja, Jorge Mario Bergoglio temetésén – most egy jótékony utazási iroda segítségével ingyenjegyeket kapott Rómába. A családi tragédiákat is átélő Mauro az A24-nek elmondta, milyen mély hatást gyakorolt rá a pápa “rendkívüli humorérzéke”, és arról is mesélt, hogyan váltottak utoljára levelet,…

Az Erdély TV élőben közvetíti Ferenc pápa temetési gyászszertartását

Az Erdély TV élőben közvetíti Ferenc pápa temetési gyászszertartását

Élőben közvetíti szombaton Ferenc pápa utolsó útját az Erdély TV, az EWTN Katolikus Televízió jóvoltából. A temetési gyászszertartás romániai idő szerint 11 órakor kezdődik, ám az élő közvetítés már 10 órától követhető az Erdély TV-n. A 88 éves korában elhunyt egyházfő temetése április 26-án, romániai idő szerint 11 órakor kezdődik a Szent Péter téren és…

Ma este zárják le Ferenc pápa koporsóját

Ma este zárják le Ferenc pápa koporsóját

Péntek este a koporsólezáró szertartáson zárják le végérvényesen Ferenc pápa koporsóját. A Szent Péter-bazilikában április 25-én, pénteken 20:00-kor kezdődő „koporsólezáró” liturgiát Kevin Farrell bíboros, kamarás vezeti. A szertartáson számos bíboros és a Szentszék vezető tisztségviselői vesznek részt, köztük Giovanni Battista Re, Pietro Parolin, Roger Mahony, Dominique Mamberti, Mauro Gambetti, Baldassare Reina és Konrad Krajewski bíborosok,…

Közelgő pápaválasztás – egy afrikai pápajelölt reménye?

Közelgő pápaválasztás – egy afrikai pápajelölt reménye?

A konzervatívok egy afrikai pápajelöltbe helyezik reményüket…a progresszívek meg nem kérnek belőle. A Boulevard Voltaire véleménycikkét Gabrielle Cluzel jegyzi. Ferenc pápa visszaadta lelkét Istennek. Minden figyelmeztetés nélkül, húsvéthétfőn, amikor győztesen került ki a tüdőgyulladással vívott hosszú csatából, és már azt kezdtük hinni, hogy ez az argentin főnix elsüllyeszthetetlen. Hirtelen halt meg, utolsó homíliaként így Szent…

Kiről nevezték el a Gemelli Klinikát?

Kiről nevezték el a Gemelli Klinikát?

A híres római Gemelli Klinika egy katonaorvosról kapta a nevét, aki ateistából mélyen hívő férfivá vált, és végül pap lett. Amikor Ferenc pápát 38 nap után kiengedték a római Gemelli Klinikáról, többekben felmerülhetett a kérdés, hogy a Gemelli név – olaszul „ikrek” – utalás-e Szent Kozmára és Damjánra, a korai kereszténység ikerorvosaira és mártírjaira. De…

Dolan bíboros: „Olyasvalakit keresünk, akinek olyan szíve van, mint Ferencnek volt, de nagyobb világossággal tanít”

Dolan bíboros: „Olyasvalakit keresünk, akinek olyan szíve van, mint Ferencnek volt, de nagyobb világossággal tanít”

New York érseke, a 75 éves Timothy Dolan bíboros – aki 2010 és 2013 között az Egyesült Államok Katolikus Püspöki Konferenciájának elnöke is volt – az egyik legjobban várt amerikai főpap a közelgő konklávé résztvevői közül. A bíboros, aki a médiában gyakran szereplő, karizmájáról ismert személyiség, a tanításbeli nézeteit tekintve ortodoxnak számít. Hajlamos arra, hogy…