Így tanítom a gyermekeimet, hogy ellen tudjanak állni a „kirekesztés-kultúrájának”*
Lányom nemrég azzal jött haza az iskolából, hogy nagyon aggódik és szomorú egy kislány osztálytársa miatt. A kislány állítólag valami rosszat mondott egy másik gyereknek, ezért az egész osztálya kiközösítette. Nem mondta el, hogy pontosan mit is mondott a lány, de abból, hogy a dramatizálásra hajlamos lányom szerint óriási igazságtalanság történt, úgy gondolom, nem lehetett…












