egyszerűség

A jóság csendben növekszik

A jóság csendben növekszik

A vatikáni alkalmazottak számára 2023.december 21-én a VI. Pál teremben tartott pápai üdvözlő beszéd. Olyan gyönyörű dolog felismerni Isten stílusát, amikor közösen elmélkedünk Jézus születésének misztériumáról. Isten stílusa nem grandiózus, nem harsány, hanem éppen ellenkezőleg, a rejtettség és a kicsinység stílusa. A két szó, a rejtett és a kicsiny, számunkra Isten szelíd természetére utal, aki…

Szent Ferenc tanítása nyomán másképpen nézzük pénzügyeinket

Szent Ferenc tanítása nyomán másképpen nézzük pénzügyeinket

Szent Ferenc ünnepének apropóján nézzük meg, hogyan inspirálhat bennünket a 13. századi szerzetes arra, hogy pozitívabban, és kevésbé stresszes módon lássuk a pénzügyi dolgainkat. Mai világunkban gyakran úgy tűnik, hogy az értékünket az anyagi sikerrel és a gazdagsággal azonosítják. Ebben a felfogásban az emberek könnyen eshetnek abba a csapdába, hogy úgy látják, az élet végső…

Öt útmutatás, hogy szeressük az életünket olyannak, amilyen (morgolódás nélkül)

Öt útmutatás, hogy szeressük az életünket olyannak, amilyen (morgolódás nélkül)

Anselm Grün szerzetes atya a münsterschwarzachi (Bajorország) bencés apátságból a „Leljük örömünket a kis dolgokban” (Salvator kiadó) c. művében meghív minket, hogy igaz és jó megelégedettséggel viszonyuljunk a saját életünkhöz. „Legyünk elégedettek a sorsunkkal, ez a legnagyobb gazdagság”, tartja a közmondás. Ezt a kincset nehéz felidézni, amikor a megpróbáltatások sorozata ér, és az örökös elégedetlenség…

Az egyszerűség – Ajándék az Úrtól

Az egyszerűség – Ajándék az Úrtól

Minden készen áll a részünkre, hogy leegyszerűsítsük az életet. Az ipari forradalom óta gépek végzik a nehéz munkát helyettünk, értékes időt takarítva meg a számunkra. Az orvostudomány lehetővé teszi számunkra, hogy tovább éljünk, és jobb egészségben. Mindez a kényelmünket szolgálja, tehát sokkal egyszerűbb az élet. Nemde? Valójában ez az anyagi egyszerűség nagy bonyodalmakat okoz másoknak….