Szűz Mária szerepe a személyes megtérésben
A Szűzanya szerepe a megtérésemben és a papi hivatásom kialakulásában címmel mondott személyes hangvételű beszédet Simon Dávid papnövendék a Rózsafüzér Társulatok Találkozóján az egri bazilikában.

A Szűzanya szerepe a megtérésemben és a papi hivatásom kialakulásában címmel mondott személyes hangvételű beszédet Simon Dávid papnövendék a Rózsafüzér Társulatok Találkozóján az egri bazilikában.

Évközi 34. hét, kedd Dán 2,31-45; Lk 21,5-11 „Jönnek majd napok, amikor mindezekből, amit itt láttok, nem marad kő kövön, amelyet le ne rombolnának.” A prófétai jövendölések egyrészt a próféta saját korára és kortársaira vonatkoznak, a másrészt minden korban érvényes, egyetemes mondanivalót is hordoznak. Hiszen nem csupán Nebukadnezár, hanem minden világhatalomra törő uralkodó és diktátor…

Az Aleteia portál beszámolt a Center for Applied Research in the Apostolate (CARA) által közzétett új tanulmányról, amely egy negyven éve megkezdett és a világ 36, jelentős katolikus lakossággal rendelkező országára kiterjedő felmérés során vizsgálta a miselátogatás gyakoriságát. Az eredmények azt mutatják, hogy a katolikus hívek Nigériában látogatják a leggyakrabban a miséket. A kérdésre, amely…

Pierbattista Pizzaballa érsek, a jeruzsálemi latin pátriárkátus apostoli adminisztrátora arra buzdítja a híveket, hogy Nagyböjtben hallgassák Isten szavát, imádkozzanak a plébániákon, hittel és meggyőződéssel ünnepeljék a kiengesztelődés szentségét. Böjtöljenek, nem is annyira testben, mint lélekben, és térjenek vissza az eucharisztiához, ahhoz a szeretethez, ami betölti életünket és valóban boldoggá tesz. Jézus velünk jön Húsvét kertjéig…

A norvég püspök arról beszél, hogy a könyvüzletben, a dómban vagy az irodájában megjelenő 16-17 éves fiatalok olyan kérdéseket tesznek fel, hogy „Tulajdonképpen miről szól ez az egész?”, vagy hogy „Miért vagyok én egyáltalán a világon?”. „Azt hiszem, hogy a vallás iránti közöny éppen mostanában van változóban. E tekintetben tektonikus mozgásokat látok kialakulni. A skandináv…

1. Erre felnyílt a szemük, és észrevették, hogy mezítelenek…(Ter 2,7–9; 3,1–7) Mózes első könyvének elején kétféle teremtéstörténetet is találunk. Feltűnő a kettő közötti stílusbeli különbség. Az első a papi kódex. Isten-Elohim a világmindenség alkotója. A könyv kozmikus viszonylatokban vetíti elénk a hatnapos teremtéstörténetet. A hangsúly itt Isten mindenhatóságán és teremtő szaván van. A második, a…

„Van egy jó hely, oda megyek, Lerakom ott a terheket, Ott fenn a hegyen van az a hely, Ahol szív békére lel. A Golgotán áll a Kereszt, Ha bűnös vagy, odamehetsz.”(75A ének) Számomra a legmélyebb tartalommal a nagyböjti énekek bírnak. Ezek adnak útmutatást a nehéz napokban, amikor úgy érzem, hogy összecsapnak a hullámok a fejem…
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, amelyek tárolják az eszközinformációkat és/vagy hozzáférnek azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás elmaradása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.