Szentek elete 10.30 Szent Marcell scaled

Szent Marcell: Krisztus, az örök Király katonája – Szentek élete

Szent Marcell – vértanú

+Tanger, Észak-Afrika, 298. október 30.

Marcellus századosként szolgált a Tingisben (a mai Tanger Marokkóban) állomásozó császári hadseregben. Mivel Diocletianus császár alatt egyes csoportok számára kötelező volt a katonai szolgálat, valószínű, hogy Marcell nem a saját akaratából, hanem kényszer folytán lett katona. Mint keresztényt már a katonai eskü pogány vallási formája is nehéz helyzetbe hozta. Ezen túlmenően a katonáknak részt kellett venniük a pogány kultuszban, nyilvános játékokon és ünnepélyeken, amelyek mindig vallási jellegűek, végső soron bálványimádások voltak.

Amíg az illetékes fölöttes szemet hunyt, az olyan keresztény tiszt, mint Marcell, úgy segített magán, hogy hivatalos kötelezettségeire hivatkozva csendben távol maradt a pogány áldozati cselekményektől. Egyes keresztény tisztek más kiutat találtak: fizetett helyettest állítottak, aki ellátta a helyükön a szolgálatot az áldozati ünnepségek alkalmával. Ez azonban nem sikerült mindig.

Diocletianus 297-ben a manicheusok elleni ediktumában világosan és határozottan kimondta, hogy az idegen vallások a római államvallással való szakítást jelentenek, és követésüket bűntettnek minősítette. A császár ennyire határozott állásfoglalása mellett a katonai elöljárók többé már nem mertek szemet hunyni a keresztények próbálkozásai előtt.

298-ban a Tingisben állomásozó római tiszteknek részt kellett venniük a Diocletianus, Maximianus, Constantius és Galerius császár tiszteletére rendezett születésnapi ünnepségen. Ez az ünnepség kultuszrendezvény volt az istenné nyilvánított császárok tiszteletére, akik felvették a „Jupiter fia” és a „Herkules fia” címet, és ennek megfelelően isteneknek kijáró tisztelet illette meg őket.

Marcellnek ezen a napon kikerülhetetlenül szembe kellett néznie azzal a lelkiismereti kérdéssel, hogy neki mint kereszténynek hogyan kell viselkednie ilyen helyzetben. Nem akart részt venni a császárok istenítésén, nyíltan megmagyarázta hát prefektusának, hogy nem lehet jelen ilyen ünnepi cselekményeken. Elöljárója eleinte szemet hunyt e „felségsértő” magatartás fölött. Egy héttel később azonban a következők történtek a római katonai hatóság szűkszavú jegyzőkönyve szerint: „Tingisben, Fortunatus prefektus kormányzása idején a császárok születésnapját ünnepelték. Az ünnepi lakoma során Marcellus, a századosok egyike kijelentette, hogy nem kíván részt venni az ilyen ünnepi lakomákon. A légió ott felállított lobogói elé dobta derékszíját, s röviden és érthetően megvallotta a hitét:

-Jézus Krisztusnak, az örök Királynak katonája vagyok. Mostantól fogva nem teljesítek többé hadi szolgálatot a császárotoknak. Megtagadom, hogy fa- és kőisteneiteket imádjam. Süket és néma bálványok csupán.

Marcellust azonnal őrizetbe vették. Az ünnepi lakoma végeztével Fortunatus főtiszt megparancsolta, hogy vezessék Marcellust az ülésterembe, majd így szólt hozzá:

– Semmibe véve a katonai fegyelmet, övedet, kardszíjadat és a rangjelzésedet miért dobtad el?

– Már július 21 -én, amikor megkezdtétek császáraitok ünneplését, légióitok zászlói előtt nyíltan és félreérthetetlenül kijelentettem, hogy keresztény vagyok és nem vehetek részt ilyen ünnepségen.

– Vakmerő fellépésedet nem hallgathatom el. Értesítenem kell róla a császárokat és a trónörököst, téged pedig át kell adnom elöljárómnak, Aurelius Agricolanusnak.

Október 30-án tehát ismét elővezették Marcellus századost, és megkérdezték: – Micsoda őrültség kerített a hatalmába, hogy a katonai rangjeleket eldobtad magadtól, és ilyesmiket voltál képes beszélni?

– Nem őrültség! Aki Istent féli, nem lehet őrült.

– Mondtad-e mindazt, amit a jegyzőkönyv közöl?

– Mondtam.

Végezetül Agricolanus kihirdette:

– Marcellus reguláris századosi szolgálatában nyilvánosan eldobta magától katonai jelvényeit, és azt állítja, hogy ezek bemocskolják és megalázzák. A bírósági eljárás során lázító beszédeket is tartott, ezért halálra ítélem.

Marcellust elvezették a kivégzésre. Agricolanustól így búcsúzott:

– Agricolanus, Isten áldjon meg!

298. október 30-án Észak-Afrikában meghalt.

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.