Szent Kázmér: A szelídség és igazság egy királyfi szívében – Szentek élete
Szent Kázmér – hitvalló
*Krakkó, Lengyelország, 1458. október 3. +Grodnó, Lengyelország, 1484.
Kázmér IV. Kázmér lengyel király hat fia közül másodikként született 1458. október 3-án a krakkói királyi várban. Kilencedik évéig az édesanyja, П. Habsburg Albert leánya, Erzsébet nevelte. Akkor a híres történetíró, Dlugosz Jan kanonok, majd egy idő múlva az ismert humanista, Callimachus Buonaccorsi lett a tanítója. Így Kázmér és testvérei alapos és átfogó műveltségre tettek szert, amely egyformán kiterjedt a klasszikus és a kortárs irodalomra. Szellemi iskoláztatásával egyidőben folyt kiképzése a lovagi szolgálatban is. A történeti források nem említik az ifjú herceg különösebb vallásos érdeklődését vagy jámborságát. Úgy látszik azonban, hogy nemeslelkűsége és jó emlékezőtehetsége révén kiemelkedett testvérei közül. Mivel szülei anyai örökösödés jogán igényt tartottak a cseh és a magyar koronára, 1471-ben Wladiszlávot, az elsőszülöttet Prágában királlyá tették, Kázmérnak pedig ugyanabban az évben a magyar koronát kellett volna megszereznie Magyarország erőszakos meghódításával. A magyar hadjárat azonban Korvin Mátyás ellen balul ütött ki, s a történtek mély és tartós benyomást tettek Kázmérra. Apja viszont egyre jobban bevonta a lengyel államügyekbe, és utódjául jelölte őt.
Amikor 1481-ben leleplezték az orosz fejedelmek Jagelló-ellenes összeesküvését, a király egy időre Litvániába tette át székhelyét, hogy ott megszilárdítsa uralmát. Családja Lengyelországban maradt, és ennek következtében Kázmér, mint királyi helytartó székelt Radomban (Secundogenitus Regni Poloniae) Lengyelország királyának másodszülöttje címmel.
Fiatal kora ellenére két éven át ellátta ezt a hivatalt. Igazságossága és a rablóvilág fölszámolására irányuló tettei általános elismerést, sőt szeretetet és ragaszkodást váltottak ki a nép körében. 1483 tavaszán apja a litvániai Vilniuszba hívta és ott alkancellárrá tette. Néhány hónapig tartó lelkiismeretes hivatalviselés után azonban Kázmér kénytelen volt megromlott egészségi állapota miatt Grodnóba menni, hogy ott kezeltesse magát, mivel hosszabb ideje tuberkulózisban szenvedett. Az akkori gyógymódokkal nem tudták egészségét helyreállítani, s 1484. március 4-én a krakkói püspök jelenlétében meghalt. A király Vilniuszba vitette holttestét, és az ottani dóm Mária-kápolnájában temettette el. Általános volt a gyász Kázmér felett, s tisztelete hamarosan kialakult, különösen a vilniuszi keresztények között. Litvánia lovagjai az ő közbenjárását kérték harcaikban.
Szentté avatását I. Zsigmond lengyel király kérte Zaski János lengyel prímás közvetítésével az V. lateráni zsinat idején (1512-1517). 1521-ben ez már meg is történt, és a kanonizáló bullát az akkor éppen Rómában tartózkodó polocki püspöknek, Ciolek Erazmusnak adták át. Az okmány azonban sohasem jutott el Lengyelországba, mert Ciolek püspök Rómában pestisben meghalt. Minden akta és okmány elpusztult a kor zűrzavaraiban. A reformáció után III. Wasa Zsigmond király újra kérte Kázmér kanonizációját, és 1602-ben VIII. Kelemen pápától új okiratot kapott, mely X. Leó korábbi iratára hivatkozott. 1604. május10-én Szent Kázmér ereklyéit egy új kápolnába vitték át Vilniuszban. Nem sokkal később ott épült föl az első templom a város és a keresztény Litvánia védőszentjének tiszteletére.
Kázmér, akit a lengyel nép oly mélyen szeretett és tisztelt, hercegi ruhája alatt állandóan vezeklőinget viselt, a földön hált, s amennyire csak lehetséges volt, megtagadta magától a fejedelmi élet kellemességeit. Egy óra az örökmécses fényénél többet jelentett neki, mint az udvari népnek egy ünnepi éjszaka a csillárok ragyogásában. Ha nem találták a lakásán, tudták, hogy a várkápolnában vagy a város valamelyik templomában kell keresni. Aki segítséget kérve hozzá fordult, megtapasztalhatta Kázmér nagy igazságosságát és szelídségét, melynek forrása elmélyült vallásossága volt.
Az államvezetéssel járó sokféle elfoglaltsága mellett mindig talált alkalmat, hogy föltűnés nélkül visszavonuljon az imádság csöndjébe. Különösen szerette és tisztelte a Szűzanyát. A Szent Bernátnak tulajdonított Omni die dic Mariae…(Minden nap mondj Máriának…) kezdetű imát saját kezűleg írta pergamenre, gyakran elmélkedett általa a Szűzanya misztériumáról, s ettől a pergamentől sohasem vált meg, még a halálos ágyán sem. Amikor 1604-ben fölnyitották a koporsóját, ezt az írást találták a feje alatt. Jámborságában távol állt tőle minden magamutogatás. Különösen fontosnak tartotta az erkölcsi tisztaság megőrzését és szeretetben való elmélyítését; egyes életrajzírói szerint tisztasági fogadalmat is tett.
Előre megmondta halála napját, és teljes buzgósággal készült rá. Amikor elérkezett halálának órája, teljes áhítattal megcsókolta a Megfeszített sebeit és Istennek ajánlotta lelkét. Halála után százhúsz évvel fölnyitották a sírját. Teste a sírbolt nedvessége ellenére ép volt, sőt a leplet, amelybe burkolták, a Mária- himnusszal együtt sértetlenül találták.
Nemcsak a lengyel életrajzírók festenek Kázmérról kiváló képet, hanem még egy kortárs porosz krónika is kiemeli egyéniségét. Ez a forrás is dicséri a régens Kázmér igazságosságát és bölcsességét. Kázmér jellemének említett tulajdonságaival „sok nép szívét” megnyerte. Szent Kázmérnak oly gyakori, jámborkodó elrajzolása ellen hatásosnak tetszik mindenekelőtt az a tárgyilagos és lelkes dicséret, amelyet Callimachus, a nagy humanista talált a lengyel királyfira: „Vagy nem kellett volna megszületnie, vagy örökké kellett volna élnie.”
