Szent Gellért: A kereszt tanúja Budán – Szentek élete
Szent Gellért – püspök, vértanú
* Velence, Itália, 980 körül + Buda, 1046. szeptember 24.
Gellért azon szentek közé tartozik, akik nem hazánk földjén születtek, mégis életük, tevékenységük és haláluk ide kötik őket. Velencében látta meg a napvilágot 980 körül, azon a lagúnák szabdalta szigetföldön, melynek első lakói a hagyomány szerint Attila hunjai voltak, akik a szárazföld városaiból és falvaiból menekültek ide. Öt éves korában, szülei – apját Sagredo Gellértnek hívták – áteveztek vele a Szent Márk-székesegyházzal szemben fekvő San Giorgio-szigetre. Az orvosi előrejelzések szerint a kisfiú, aki Szent György napján született, nem maradhat életben, így a szülők fogadalmat tettek, hogy ha a gyermek a sziget bencés szerzeteseinek imádságára meggyógyul, Istennek szentelik életét, és azonnal a monostorban hagyják. A gyermek felgyógyult, és a monostorban maradt, ahol fokozatosan megismerkedett a kor szellemi életével, valamint a Szent Benedek rend lelki életének és fegyelmének alapjaival.
15 éves korában édesapja, aki Jézus iránti szeretetből szentföldi zarándoklatra indult, társaival együtt elérte Palesztinát, ahol arab rablók támadták meg őket. Bár a támadókat sikerült megfutamítani, édesapja a csatatéren életét vesztette. A fiú, hogy emléket állítson édesapjának, felvette a Gellért nevet. Nem sokkal később édesanyját is elvesztette.
Huszonöt évesen rendtársai a monostor perjelévé választották, majd Vilmos apát javaslatára Bolognába küldték, hogy tudását elmélyítse, és később tanári posztot tölthessen be a kolostori iskolában. 32 évesen tért vissza a Szent György-szigeti monostorba, de tanítói pályafutása nem tartott sokáig, mert Vilmos apát halála után őt választották meg apátnak. Három év múlva lemondott apáti tisztségéről, és a Szentföldre indult.
1015. február vége felé szállt hajóra két társával, hogy elérje Palesztinát. Azonban a kitört tengeri vihar miatt Isztria partjai felé sodródtak, és hosszú kényszerpihenőt kellett tartaniuk.
Miután átkelték a part menti hegyláncokat és a Drávát, 1015-ben Pécsre érkeztek, ahol Mór püspökhöz mentek. Tovább utaztak Székesfehérvárra, ahol István király meghívta Gellértet, hogy nevelje őt nyolcéves fia, Imre számára. Gellért hét évig nevelte a királyi palotában.
Ezután következtek a bakonybéli remeteség évei. A monostor melletti erdei kunyhóban tudott leginkább elmélkedni és dolgozni. Ekkor írta szentírásmagyarázó munkáit, többek között a Zsidókhoz írt levélhez és Szent János apostol I. leveléhez. Sajnos e munkái mind elvesztek. Körülbelül 1028-ig élvezhette a monostor csendjét és erdei magányát. Miután Ajtony vezér legyőzésre került, Szent István felkérte őt a Maros menti egyházmegye megszervezésére. Ajtony, aki a bizánci császárság szomszédságában élve görög szertartás szerint vette fel a keresztséget, telepített görög szerzeteseket Marosvárra. Bár a szerzetesek a csanádi ostrom után elmenekültek, Oroszlámoson még a 13. század elején is jelen voltak.
Gellért az egyházszervezést azzal kezdte, hogy a területet hét főesperességre osztotta, és a papok közül azokat állította ezek élére, akik tudtak magyarul. Emellett káptalani iskolát alapított a papi utánpótlás biztosítására, templomokat építtetett, köztük a székesegyházat és a bencés monostort, amelyet a Boldogságos Szűz oltalmába ajánlottak. Tevékenységét a szent életű király bőkezűen támogatta. A király 1038-ban bekövetkezett halála után azonban jelentős változások következtek. Az új király, Péter, akárcsak Gellért, nem értett az uralkodáshoz, és idegenpártolása miatt nemzeti forradalom űzte el őt a trónról. Utóda, Aba Sámuel szintén nem vitte sokra, zsarnoki uralkodása miatt 1043-ban Gellért megtagadta tőle a koronát és a húsvét megünneplését.
1046 szeptemberében, amikor a lengyel száműzetésből hazatérő Vászoly-fiakat, Endrét és Leventét fogadta volna, egy váratlan fordulat következett. Mivel a hercegek még nem érkeztek meg Székesfehérvárra, Gellért tovább utazott Diósdig, ahol éjszakázott. Reggel a Szent Szabina-templomban mondott miséje közben előre látta közelgő vértanúságát. Amikor a pesti révhez közeledtek, Vatha pogány lázadói támadtak rájuk, kőzáporral. Kiráncigálták Gellértet a szekeréből, hozzákötötték egy kordéhoz, és a később róla elnevezett Kelenhegy szikláiról a mélybe taszították.
1046. szeptember 24-én Budán halt meg.
