Szent Fülöp és Ifjabb Szent Jakab: Az apostolok élete és kultusza

Szent Fülöp

Fülöp az evangéliumok apostolnév-sorában az ötödik helyen szerepel. Apostoltársához, Szent Péterhez hasonlóan, betszaidai halászember volt, s mint görög neve is mutatja, jártas volt a hellén kultúrában. Keresztelő Szent János követőjeként osztozott a Messiás eljövetelében vetett hitben, s lelke mélyéig megrendítette, amikor Jézus – az elsők között – tanítványai közé hívta.

Már meglehetősen előrehaladott korban volt, családjának eltartásáról – feleségéről és három leányáról – is gondoskodnia kellett, mégis habozás nélkül követte az Urat. Néhány nappal később barátját, Náztánaelt is elvezette Jézushoz.
A Szent János evangéliumában több esemény is szerepel Fülöp kapcsán. Tőle tudjuk például, hogy a csodálatos kenyérszaporítás előtt Jézus hozzá intézte a hitpróbát jelentő kérdést:

„Honnan vegyünk kenyeret, hogy mindezek ehessenek?”

Fülöp, bár jelen volt a kánai mennyegzőn, nem értette meg azonnal a kérdés célját, ezért így válaszolt:

„Kétszáz dénár értékű kenyér sem lenne elég nekik, hogy mindegyiküknek csak egy kevés jusson.”

Amikor a görög zarándokok – akik még a szenvedés előtt látni akarták az Urat – Fülöphöz fordultak:

„Uram, látni akarjuk Jézust!”

Fülöp nem merte egyedül továbbítani a kérést, mert már városszerte ismert volt, hogy a papi fejedelmek és írástudók elhatározták az Emberfia vesztét. Így előbb Andráshoz fordult, és csak vele együtt vitte a kérést Jézushoz.

Az utolsó vacsorán szintén ő kérte:

„Uram, mutasd meg nekünk az Atyát!”

Judea után Frígiában folytatta apostoli munkáját, de e tevékenységének részleteiről semmi biztos nem maradt ránk. Alexandriai Kelemen szerint természetes halállal hunyt el. Ereklyéit Pelagius pápa Róma felé vitette (i. sz. 560 előtt), és ifjabb Jakab apostol jeruzsálemi ereklyéivel együtt helyezték el a „Tizenkét Apostol-templomban”.

Május 1-je, a két apostol eredeti ünnepnapja, ősidők óta a tavaszi virágzás, a zsendülés örömének ünnepe. Maga a hónap elnevezése is a rómaiak föld- és termékenységistennőjétől, Maijustól származik. Nyugat-Európában a tavaszi ünnep szerte a római hagyomány miatt május elsejéhez, részben pedig a pünkösdhöz kötődött; a germánok természet­szereteténél fogva is kedvelték. Az egyház szívesen átvette és megszentelte ezt a hagyományt, hiszen a természet megújulása az apostoli munkát is szimbolizálja.

A két apostol napjához kapcsolódó zöldág- és májusfa-kultusz eredetéről először Temesvári Pelbárt írt. Eszerint amikor Fülöp apostol Hierapoliszba érkezett, a hitetlenek egy ág jelzésével megjelölték a házat, ahol megszállt, hogy másnap hajnalban rájuk törjenek és megöljék. Reggelre azonban Isten angyala minden házra zöld ágat tűzött, így üldözői megszégyenültek.

Ifjabb Szent Jakab

Szent Jakab, Jézus unokaöccse – az evangélisták nyelvén „az Úr testvére” –, mert anyja, a másik Mária a kereszt alatt és húsvét hajnalán is ott állt. Rokonok voltak. Péter elhagyta Jeruzsálemet, Jakab apostol vette át a jeruzsálemi egyház vezetését. Az apostoli zsinaton vezető szerepet játszott, és ő fogalmazta meg a pogányságból megtértek erkölcsi követelményeit, melyeket a Szent Jakab levele tartalmaz. A zsidók körében, akiket sokan követtek, nagy tekintélynek örvendett, és úgy nevezték: „az igaz”, mert nem tudtak ellene más vádat felhozni, csak azt, hogy Jézust hirdeti.

Legendája szerint a főpapok megpróbálták megvásárolni tekintélyét: „Jakab, neked akkora tekintélyed van, állj ki a templomban, és mond el a népnek, hogy tévedésben vannak Jézusról. Megfizetünk érte.” Jakab azonban így járt el: újra a templom párkányára lépett, hirdetni kezdte a megfeszített Krisztust, az Isten Fiát. Ekkor letaszították és megkövezték; amikor látták, hogy még él, vasnyalábokkal sújtották fejére. Ez i. sz. 62-ben történt. A Kidron-völgyben temették el, és az örmény hagyomány szerint sírja a jeruzsálemi örmény székesegyház főoltára alatt található.