Szent Balázs: A barlangba vonult püspök és a Balázs-áldás eredete – Szentek élete
Szent Balázs – püspök, vértanú
+ 316 táján
Vincéhez, a vértanú diákonushoz hasonlóan Balázs is a korai kereszténység azon szentjei közé tartozik, akiknek emlékezete a kultuszban, a névadásban és a népszokásokban figyelemreméltó elevenséggel maradt meg, életükről azonban alig vannak adataink.
Többféle változatban megmaradt legendája szerint Balázs örmény születésű volt, és olyan példamutató keresztény életet élt, hogy Szebaszte hívő népe püspökké választotta. Balázs ezért – a Szentlélek indítását követve – visszavonult egy magányos hegyi barlangba, jóllehet tette éppenséggel nem egyezett a kor püspökeszményével. Innen vezette imádkozva, tanácsokat osztva és gyógyítva a rábízott közösséget. Vadállatok őrizték, amelyek háziállatok módjára engedelmeskedtek neki.
Sajnos azonban nemcsak a keresztények ismerték a barlanghoz vezető utat, hanem Agricola helytartó, aki 316 táján is folytatta a Licinius császár által elrendelt keresztényüldözést. Balázst körülvették a „testőrei”, az oroszlánok, tigrisek, medvék és farkasok, de segíteni nem tudtak rajta, mert a remete-püspök ellenállás nélkül engedte, hogy elfogják és Agricola elé vigyék. Mivel Balázst nem bírták hittagadásra kényszeríteni, a szokásos megkorbácsolás után siralomházba került.
Végül 316 táján lefejezték.
Tisztelete nem közvetlenül a halála után kezdődött, kezdetben hallgatnak róla az egyébként annyira beszédes görög atyák. Mindazonáltal Keleten legkésőbb a 6. századtól, Nyugaton a 9. századtól már, mint a torokbajok ellen védő szentet tisztelték (egy fuldokló fiút megmentett a torkán akadt halszálkától).
Számos templomot szenteltek neki Konstantinápolyban és Rómában egyaránt.
A Balázs-áldás mindmáig élő liturgikus szokása viszont csak a 16. században keletkezett
A Balázs-legenda első, a 9. századból származó képi ábrázolása a római Szent Kelemen-bazilika altemplomában található. Egyes jeleneteket ábrázol a Paderbornban lévő abdinghfi hordozható oltár az 1100 körüli időkből.
Balázst a középkorban rendszerint püspöki öltözetben vagy palástban ábrázolták; pásztorbottal és keresztbe illesztett gyertyákkal
Védőszentje lett az orvosoknak, hajósoknak, takácsoknak (gereben!), szélmolnároknak és a fúvós muzsikusoknak (blasen = fújni). Mint az állatok barátja oltalmazza a háziállatokat és a nyájakat a farkasoktól. Szent Vincéhez hasonlóan időjelző szentként is tisztelik: ünnepének időjárásából a tél végére és a következő esztendő viharaira következtetnek.
Legendája szerint egy napon rémült anya sietett hozzá, mert fia egy torkán akadt halszálkától fuldokolt. A szent megáldotta a fiút – egy másik változat szerint eltávolította a szálkát -, és így megmentette a haláltól.
Egy másik alkalommal, amikor a bíró elől visszakísérték cellájába, úgy segített egy asszonyon, hogy visszaadta sertését, amelyet farkas rabolt el. Az asszony hálából ajándékot hozott neki, húst, kenyeret és gyertyát. Balázs nem maradt adós: a gyertya-fölajánlás évenkénti megismétlését különleges áldásával kötötte össze.
A szent csodáiból nem hiányzik annak a magatartásnak a megnyilvánulása sem, amelyet humornak lehetne nevezni. A helytartó először vízbefojtás általi halálra ítélte. Abba a tóba kellett vetni őt, amelybe korábban keresztény asszonyokat fojtottak, mert beleszórták a helytartó házi isteneit a tóba. A bölcs csodatévő akkor a következőt tette: a partra érve rövid áldást adott a számára halált jelentő tóra, aztán a vízen járva a tó közepéig sétált. Ott megfordult, és barátságosan fölszólította bíráit, hogy saját isteneikbe vetett hitük bizonyságául kövessék őt a vízen járva.
