Szekely Janos puspok predikal Custom

Székely János: „Papság és világiak együtt, mint az egyetlen Krisztus-test tagjai”

Február 16-a és 18-a között, csütörtöktől szombatig tartották a vatikáni új szinódusi aulában a helyi egyházak püspöki konferenciái világiakért felelős referenseinek nemzetközi konferenciáját. A világ minden tájáról érkezett mintegy 200 résztvevővel, közülük 60 püspökkel működő konferencián Magyarországot Székely János szombathelyi megyéspüspök képviselte, aki a Vatikáni Rádióban beszámolt a „Lelkipásztorok és világi hívek hivatása az együtt-járás” című konferenciáról.

Vértesaljai László SJ interjúját közöljük, amely elhangzott a Vatikáni Rádióban.

– Február 16-a és 18-a között tartják a Vatikánban a helyi egyházak püspöki konferenciái világaiért felelős referenseinek nemzetközi konferenciáját. Magyarországot Székely János szombathelyi megyéspüspök képviseli a tanácskozáson, melynek címe: „Lelkipásztorok és világiak hivatása – az együttjárás”. Stúdiónk vendége éppen a tanácskozás szünetében Székely János püspök. Isten hozott kedves püspök atya. Mindenekelőtt a tanácskozás hangulatáról, légköréről kérdeznélek, hányan és kik vagytok a tanácskozáson?

Több mint kétszáz résztvevő van, 60 püspök atya mind az öt kontinensről, tehát Afrika, Latin-Amerika nagyon erősen képviselve, sok világi hívő, hölgyek is nagy létszámban vannak itt. Egyházmegyéknek, illetve püspöki konferenciáknak a világiakért felelős püspökei és papjai, illetőleg világi hívek, emellett pedig a lelkiségi mozgalmak, köztök egy-két nagyon erős mozgalom, a Communione e Liberazione, a Sant’Egidio, tehát a Szent Egyed közösség, a Szent András evangelizációs iskola, a karizmatikus közösségek vannak jelen és szólnak hozzá a konferenciához.

– És milyen a hangulat…?

Nagyon vidám, derűs, mindenki érdeklődik a többi iránt, kérdezgeti a másikat. Nyilván újdonság ez sokunk számára, hiszen akár Etiópiából is hallani egy püspök atya hangját. Most persze drámai módon a földrengés kapcsán a törökországi püspök atya szólt, Szíriából egy püspök szintén nagyon drámai módon számolt be az ottani kereszténység helyzetéről. Tehát nagy az érdeklődés és nagy a nyitottság egymás felé.

Vatikan konferencia
A világiak és egyháziak együttműködéséről tanácskoztak, köztük 60 püspök is – Fotó: Vatican Media

– A konferencia témájáról szólva, a központi gondolat az volt, ahogy a „világiak és egyházaik együtt járnak”, mert mindannyian Isten országának a polgárai vagyunk és mindannyian Őhozzá tartozunk. Kérdés ez tulajdonképpen a lelkipásztorok és világi hívek számára vagy pedig magától értetődő dolog, amit csak jobban be kellene gyakorolni?

Ezt a témát a Világiak Pápai Dikasztériuma, mely egyben a családokkal és a lelkiségi mozgalmakkal és az életvédelemmel is foglalkozik. Különlegessége a dikasztériumnak, hogy három pap van csak benne és a többi munkatárs az mind világi hívő. A dikasztérium már 2019-ben a plenáris ülésén elhatározta, hogy ezt a témát valamilyen módon szeretné a világegyház felé közvetíteni, érzékenyíteni a világ felé az egyházat a laikusok szerepének a fontossága kapcsán. Illetve megvilágítani azt, hogy miként lehetne a laikusok képzését fejleszteni, hogy képesek legyenek a világi keresztény küldetésük teljesítésére. A konferencia elején volt egy nagyon nagyszerű előadás, a római Santa Croce egyetem rektora kicsit teológiai és egyházjogi szempontból is elmondta, hogy mit is jelent világi kereszténynek lenni. Azzal indított, hogy az egyházunk majdnem 1,4 milliárd hívő keresztényéből a 99 egész, nem is tudom hány százaléka (99,99%) világi keresztény. De ahogy ő mondta, egy alvó óriás a világi keresztényeknek a nagy része. Talán az igazi keresztény küldetést, a hármas küldetést ami a keresztségben kapott általános papságból fakad, azt a hármas küldetést, a pásztori, a megszentelői és a prófétai, vagyis evangéliumhirdetői tevékenységét alig-alig gyakorolják és értik. És talán a papság részéről is kicsi a nyitottság arra, hogy ezt igazán engedjék, teret adjanak neki és bátorítsák.

– Tehát akkor ez egy tudott, de nem tudatos állásfoglalás…

Nagyon sok keresztény passzív módon van jelen az egyházban. Hallgatja, néha-néha egy kicsit belekapcsolódik, de olyan módon, ahogy mondjuk a Diognétosz levél leírja az első keresztény évszázadokban a keresztények életét, hogy nem csak papok, sőt nem is elsősorban papok adták át a hit kincsét, hanem az embertől emberig futótűzként terjedt. Az ő rendkívül hiteles életük, a vértanúság vállalása, a szegények segítése olyan ragyogó példa volt az első századok kereszténységében, ami mint kovász, mint világosság, mint só átjárta a világot nagyon hamar. Ebből rengeteget veszítettünk, ezt kellene valahogy újra megtalálnunk. Az első előadásban arról is hallottunk, hogy a világi keresztényeknek kettős jellege, kettős karizmájuk van. Az egyik az, hogy a világban élnek, ami elsősorban azt jelenti, hogy család, házasság megszentelése, gyermeknevelés, idősek gondozása, szenvedésben való jelenlét, tehát az ebben való megszentelődés, ennek a szent módon való megélése. Másfelől jelenti azt is, hogy ezt teszi a munkahelyén, illetve a világ valóságait kereszténységgel, evangéliummal áthatva – akár a közélet, a kultúra, a gazdasági élet területén – elviszi oda is az evangélium fényét. Az a sajátossága a világi embernek, hogy a világban éli meg a keresztény hitét. Ugyanakkor a hármas küldetését gyakorolja, nem is csak a papság megbízásából vagy engedélyével, vagy oly területeken, ahol nagyon szükséges a paphiány miatt részt vennie, hanem a keresztségből fakadóan, úgymond saját jogon, saját felelősséggel, kell, hogy ezt a hármas küldetést, a tanítói, a pásztori és a megszentelői küldetést is gyakorolja.

Aztán nagyon érdekes volt a konferencia második előadása. Egy spanyolországi kánonjogász hölgy mondta, hogy már a jelenlegi egyházjogban és egyházi gyakorlatban is milyen sok lehetősége van a világi híveknek arra, hogy ezt megtegyék. Kicsit el is ámultunk, hogy mennyi minden van, amit teljes mértékben a legtöbb egyházmegye és ország nem is aknáz ki. A tanításban, a lektori, illetőleg katekéta szolgálatra való fölavatásban és ettől talán egy kicsit függetlenül is a szentségfelkészítésben való részvétel, a teológia oktatása katolikus egyetemeken, sőt szemináriumokban. Ez is egy nagyon lényeges pontként jelent meg, hogy mennyire fontos lenne akár a papnövendékeknek világiakkal együtt lenni, legalább néha együtt tanulni és mennyire fontos lenne, hogy az oktatóik között legyenek világaik, akár hölgyek is, akik teljesen más módon élik meg kereszténységület és ezáltal nagyon sokat segíthetnének a papnövendékeinknek. Volt szó arról, hogy a kormányzásban is a világiaknak mennyi aktív helye van már most az egyházunkban. Egyházmegyei gazdasági tanács, pasztorális tanács, a Római kúriának nagyon sok képviselője és tagja szintén világi keresztény. Egyházmegyei zsinaton, püspöki konferenciák bizottságaiban, egyházi bíróságokban, elváltak és újraházasodottak kísérésében, amit a Szentatyának a Mitis Iudex kezdetű Motu propriója – tehát az elváltak helyzetét segíteni akaró rendelkezés – külön kér az egyházmegyéktől, hogy amennyire lehet, könnyítsék meg az egyházjogi eljárást és segítsék a párokat abban, hogy ezt minél könnyebben és nem is csak jogi aktusként éljék meg, hanem hogy az életük, a kereszténységük is fejlődjön, érlelődjön a folyamat során. Ebben is nagyon aktívan részt tudnak venni a világi keresztények. Akárcsak a visszaélések áldozatainak a meghallgatásában. Sokszor ilyen esetekben helyesebb, ha nem egy pap kezdi el a velük való foglalkozást, hanem egy világi keresztény, közülük akár egy nő.

Szekely Janos Vatican News
Székely János püspök a Vatikáni Rádió stúdiójában – Fotó: Vatican News

És végül a megszentelés, mert talán ez volt a legmeglepőbb, mert az ember azt gondolná, hogy a katolikus egyházban csak a papság hivatott a megszentelés művét végezni, de helyettesítő jelleggel már most az egyházunkban lehetséges, hogy világi hívő kereszteljen, temetést végezzen, esküvőnek legyen hivatalos egyházi tanúja, tehát ő végezze az esketést, igeliturgiát tartson, plébániát – nyilván pap segítségével – de önállóan vezessen, akolitusként áldoztasson, betegeket látogasson, imacsoportokat vezessen, szentségimádást vezessen, tehát rengeteg olyan terület van már most, amely a világi keresztények számára nyitott.

– Ezek a felsorolt lehetőségek jórészt nem újdonságok, mégis hogyan fogadták ezeket a tág lehetőségeket?

Van benne egy-kettő, ami egészen friss. Teljesen friss, hogy lektor és akolitus nem csak férfi lehet, hanem nő is, illetve a katekéta szolgálat egy szintén eléggé friss az egyházunkban, mint állandó, a püspök által fölavatott katekétai szolgálat. Alapvetően a konferenciának a hangulata nagyon pozitív és az a fajta jogkövetelés és az egyháztól idegen eszméknek az erőltetése, ami a német szinodális utat jellemzi, itt abszolút nincs jelen. Egy két megszólalásban ugyan röviden megjelenik, de érződik, hogy az alaphangulat más. Abban látja a konferencia az igazi kiutat, ha a papság és a világiak együtt, mint egyetlen Krisztus-testnek a tagjai haladnak, akiknek szükségük van egymásra és egyik sem helyettesítheti a másikat. Ha megtaláljuk együtt a közösségnek az útját, ekkor válik az egyházunk még sugárzóbbá és hitelesebbé.

– Püspök atya, Te korábban Budapesten szolgáltál, aztán Szombathelyre kerültél megyéspüspöknek, de országszerte nagyon sok kapcsolattal rendelkezel. Hogy tapasztalod, hogy megvan-e mindkét részről, a papság és a világi hívek részéről ennek a közös munkának a mélyítése és begyakorlása, hogy valóban hatékonyan járjunk együtt?

Egyházmegyénkben régóta működik a Martineum Felnőttképző Akadémia, tehát ennek van egy nagyon régi, nagyjából a rendszerváltástól elkezdődő múltja: sekrestyések képzése, egyházközségi képviselők képzése, hitoktatóknak, egyházi iskolákban tanító tanároknak sokféle képzés indult. Elindult az egyházmegyében 3-4 évvel ezelőtt az akolitus képzés és most már két nagyszerű évfolyam jött ki, olyan édesapák és férjek, akiknek a plébániákon valóban nagy tekintélye van, mert hiteles az életük és a műveltségük és teológiai jártasságuk is alkalmassá teszi őket arra, hogy akár igeliturgiát vezessenek, csoportokat hozzanak létre, nyári tábort szervezzenek, idősek klubját és nagyon sok más tevékenységet folytassanak. Elindult az egyházmegyénkben a diakónusok képzése is, most nyáron fogunk szentelni négy diakónust és Karácsony előtt még egy ötödiket, tehát elindult az egyházmegyénkben a diakónusok szolgálata is.

– Ők állandó diakónusok lesznek?

Igen, tehát nős diakónusok, egyikük börtönlelkészként dolgozik már most is, de nagyon sokat segít majd az ő küldetéséhez, hiszen még gazdagabbá teszi azt a diakónus-szentelés. Egyikük egy nagyon tekintélyes és szeretett orvos, akinek óriási hivatása van, hogy a betegeknek ne csak testi gyógyulásban segítsen, hanem leüljön az ágyuk mellé, megfogja a kezüket és imádkozzon velük. Mint orvosnak, talán van már egy olyan ajtó a kórházakban és a betegek részéről is, hogy nemcsak orvosként, vagy papként és lelkipásztorként fogadják a diakónus orvosunkat, hanem ez a kettős tekintély majd egymást erősíti és segíti az életében. Van, aki az egyházmegye Rába-menti szlovén kis falvaiban és a karizmatikus mozgalomban nagyon aktív, van, aki az egész világi munkatársi közösséget tudja nagyszerűen összefogni és ez lesz majd az ő diakónusi küldetése.

– Találkoztok-e a Szentatyával?

Igen, holnap pénteken reggel a VI. Pál nagyaula melletti szinódusi teremben szól hozzánk, mindannyian izgatottan várjuk.

– Ez a mostani találkozótok egyfajta keresztmetszet a világegyházról. Milyennek találod az egyházunkat a mostani válságos világban?

Azt érzem, hogy az egyházunk sokfelé nagyon élő. Ez a benyomás Afrikáról nagyon határozottan, Kongóból, Etiópiából,Ugandából és Ruandából. Püspök atyák onnan döbbenetes dolgokról számolnak be, hogy óriási a szentmisére járók és a papnövendékek száma, hasonlóképpen a hithez való ragaszkodás is. Ugyanezt érzem nagyon sok ázsiai országban, mint például India, a Fülöp-szigetek, ahol nagyon erős hitélet látszik. Ahol nagy a krízis-helyzet, az főként Európa nyugati része. Egyfajta megfáradás látszik, de Latin-Amerika sem tűnik olyan virágzónak, mint talán 30-40 éve volt. Nagyon sok helyen próbálnak új utakat keresni. Nagyon tetszett nekem, amit Lacroix québeci érsek mondott, hogy őnáluk már szentségre-felkészítés nincs szülők jelenléte nélkül. Mindig akkor vállalják az elsőáldozást és a bérmálást, hogy ha a szülő hajlandó legalább néha együtt eljönni a gyerekkel és így az egyik teremben a gyerekek, a másikban a szülők vannak, mert a szülők is annyira eltávolodtak a mély, őszinte keresztény élettől, hogy enélkül a gyermek vallásos nevelése nem nagyon képzelhető el. Ám így most a szülők is olyan impulzust kapnak, ami őket gyökeresen megváltoztatja.

– Van-e remény, lehet-e ezekben előrehaladni?

Azt gondolom, hogy igen, tehát nagyon látszik, hogy vannak kifáradó kultúrák és vannak olyanok, amelyek nagyon életerősek. Európa talán a felvilágosodás óta ezt a nagyon szubjektív, a szabadságot nagyon félreértő, teljes korlátlanságnak fölfogó mentalitása miatt jelenleg egy kulturális krízisben van és ez nagyon érződik.

– Köszönöm a beszélgetést.

Forrás: Vatican News

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük