Svéd Szent Erik: A keresztény Svédország vérrel pecsételt alapítója – Szentek élete
Svéd Szent Erik – király, vértanú
+ Uppsala, Svédország, 1160.
Az északi országok keresztény hitre térítésében három szent király játszott nagy szerepet: Norvégiái Szent Olaf, Dániai Szent Kanut és Svédországi Szent Erik. A skandináv országokban a hittérítő munka oroszlánrészét nem papok végezték, hanem világiak. Ezzel kapcsolatban két dolgot kell figyelembe venni, ami Északra a 11-12. században különösen jellemző. A skandináv népek zömükben szívesen elfogadták a keresztény hitet, de az erkölcsi követelményeket, amelyek belőle fakadtak – egyéni életmódjukat és az egész társadalmi berendezést illetően -, már kevésbé voltak hajlandók vállalni. A kereszténységgel kapcsolatos fenntartásaik tehát nem a vallás, hanem az erkölcs terén nyilvánultak meg. Szent királyaik épp azért kerültek szembe a néppel és azért lettek vértanúk, mert az erkölcsi szokásokat keresztény szellemben akarták jobbítani.
Erik Svédország nemzeti szentje. Hazája jóval később lett keresztény, mint Dánia vagy Norvégia. Jóllehet Szent Oszkár 832-ben, a második svédországi missziós útján már beiktatta az első skandináv püspököt, a következő időkben nemcsak a missziós munka gyümölcse ment veszendőbe, hanem maga a város is elpusztult.
A svédek valójában csak Sverker király idején tértek át a kereszténységre. Az első kolostorokat is akkor alapították. Amikor Sverker király lázongás áldozata lett, utódjául Erik Jedvardsont választották meg.
Erik szent hírének első bizonysága az uppsalai püspökség 1198. évi naptára, amelyben május 18-án szerepel „Hericus Rex” ünnepe. Egy norvég monda 1220 körül megemlékezik Erik Uppsalában őrzött ereklyéjéről; 1256-ban pápai bulla engedélyezte az ünnepnapját.
Erik az Egyházhoz hű király volt, aki az igazságosság szellemében és a közjó szem előtt tartásával uralkodott. Különösen nagy gondja volt arra, hogy templomokat építsen s hogy Uppsalában megalapítsa a káptalant; nem sokkal később ez lett Svédország főkáptalanja. Magánéletét szigorú aszkézis jellemezte – az uppsalai dómban sokáig látható volt a vezeklőöve.
Uralma legnagyobb eseménye a Finnországba vezetett keresztes hadjárata. Hű barátjával és munkatársával, Henrik uppsalai püspökkel és egy csapattal partra szállt ebben a kereszténységtől még alig-alig érintett országban, hogy előmozdítsa a keresztény missziót. A finnek védekeztek, de csatát vesztettek. A legenda szerint Erik könnyezett az elesett finnek láttán, amiért megkereszteletlenül kellett meghalniuk.
Amikor Erik visszatért Svédországba, Henriket Turkuban (Abo) hagyta Finnország első püspökeként. Henrik az életével fizetett missziós munkájáért: egy gyilkost rá akart venni a megtérésre, de az őt is megölte.
Eriket ellenfelei a dán trónkövetelő vezetésével éppen akkor támadták meg, amikor 1160-ban Krisztus mennybemenetele ünnepén misét hallgatott. A mise után meg akart küzdeni életéért, de túl kevés harcos volt vele, s támadói leterítették.
A kései középkorból rendkívül szép liturgikus szövegek örökítik meg Eriknek – Svédország nemzeti szentjének – a tiszteletét, és sok zarándoklatról szóló híradás is őrzi népszerűsége emlékét. A kis aranyozott ezüst szarkofágot, amelyben ereklyéit őrzik, ma is látható az uppsalai dómban.
