Pal Jozsef Csaba puspok Egyedi

Sok évig elfelejtettem Máriát – Pál József Csaba püspök tanúságtétele Máriáról

Május a Szűzanya hónapja. Ferenc pápa idén külön kéréssel fordult minden hívőhöz. A Katolikus.ma szerkesztősége, élén Szénégető István atya mentorral, arra kérte néhány testvérünket, hogy tegyenek tanúságot a Szűzanyáról. Beszéljenek kapcsolatukról és tapasztalataikról. A cikkek végén egy Mária éneket is megosztunk, hiszen arra kértük a tanúságtevőket, hogy osszák meg velünk, akár énekelve, a kedvenc Mária éneküket. A rovat címe Tapasztalatom Máriával. Ha a Szűzanya hónapja május, akkor ne csak imáink szóljanak róla.


Pál József Csaba temesvári megyéspüspök tapasztalata Máriával

A Csíksomlyói Mária szentély közelében születtem, Mária kegytemplomába jártam gyerekkorom óta. Itt kaptam a papi hívatást is. Jóformán serdülő fiúcska voltam, amikor messze kerültem hazulról, de amikor vissza-visszatértem vakációban, mindig a csíksomlyói Mária kegyszobor arcán Mária szeméből próbáltam kiolvasni, vajon Édesanyám meg van-e elégedve velem. Ott tettem nagy elhatározásokat, néha ott sírtam ki magam. Álmaim csúcsa volt, valaha Mária szentélyében szolgálni. Sokszor kértem Máriát, hogy vezessen utamon.

Aztán sok évig elfelejtettem Máriát.

A teológiai évek racionalizmusa hűvösebbé tette imáimat, s jóllehet imádkoztam továbbra is az Üdvözlégy Máriát és a rózsafüzért, szívem oly módon telt meg tudománnyal, hogy ott az Anyának egyre kevesebb hely maradt. Nem is nagyon éreztem, hogy Mária hiányzana nekem. Ő meg – mint a legjobb édesanya – nem tolakodott. Próbálta tekintetemet Fiára irányítani. Én tényleg Őt, Jézust kerestem.

Aztán egy szép napon, ezen keresésem közepette életem igen nagy ajándékával lepett meg: megismertem és megszerettem a Fokoláre mozgalmat, Mária Művét, ahogy az Egyház ezt a lelkiséget nevezi. (Egy, a lelkiséget élő pappal találkoztam, akinek elmondhattam mindazt, ami a lelkemben volt, és az volt a benyomásom, hogy ez az ember teljesen megért engem, olyan helyzetekben is, ahol más ember megértés helyett talán tanácsokat osztogatott volna, kioktatott volna. Ő egészen befogadott. Én meg követni akartam azt, ahonnan ő ekkora szeretetet kapott).

2003-ban Rómában voltam egy, a lelkiség által szervezett, nagy nemzetközi Mária kongresszuson, ahol valami rendkívüli történt velem. Egy hasonlattal szeretném ezt megvilágítani. Amikor 10 éves voltam megszületett a húgom. Amikor édesanyám hazakerült a kórházból, én el kezdtem sírni. Ő azt gondolta, hogy azért sírok, mert nem fiútestvérem született. De én azért sírtam, mert abban a találkozásban eszembe jutott az egész keserves hét, amit én nélküle kellett, hogy eltöltsek, amíg ő a kórházban volt. Valami hasonló történt velem ezen a kongresszuson, csak pozitív előjellel. Végigpergett előttem az életem, és egyszerre láthatóvá vált benne Mária anyai jelenléte. Nem hiába kértem valamikor, hogy ő vezessen.

Pal Jozsef Csaba puspok Mariaradnan Egyedi
Pál József Csaba püspök Máriaradnán – Fotó: Temesvári Egyházmegye

Ő volt az, akinek különös segítségét kértük az elmúlt rendszer alatt, amikor tilos volt minden vallásos találkozó, hogy, amikor összejövünk nagyobb találkozókra, Ő takarjon be minket köpenyével. Így tartottunk nagyon sok találkozót, Mária különös védelme alatt, anélkül, hogy valami bajunk esett volna.

Ő volt az, aki felfedeztette velem azt is, hogy a szeretetnél nincs semmi fontosabb. Ő tanít ma is újra és újra, különösen a rózsafüzér imádkozása, elmélkedése által, hogy Jézust szemléljem az Ő anyai szemével, az Ő anyai szeretetével. Ebből kapok erőt minden nap. Ez vezet azóta is sok-sok helyzetben. Nagyon örültem a Szentatya felhívásának, hogy imádkozzuk a rózsafüzért lakásainkban, egyedül, vagy a család közösen. Május hónapban minden este más családdal imádkozom Zoom-on keresztül. Nagy ajándék. Gondolom, hogy csodálatos ajándék lesz a családoknak, ha megtanulják Máriával szemlélni Jézust, és megtanulnak így együtt imádkozni. A magányos személyek is keresik azokat, akikkel együtt imádkozhatják a rózsafüzért, egyelőre interneten keresztül. Máriának, mint a legjobb édesanyának, megvan az a képessége, hogy Fia körül nagy családdá formáljon minket.

+Pál József Csaba

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.