Skóciai Szent Margit: Az irgalmas királyné, aki megszelídítette „Véres” Malcolmot – Szentek élete

Skóciai Szent Margit – királynő

* Réka vára, Pécs várad mellett, 1047. + Edinburgh, Skócia, 1093. november 16.

Margit sorsát, születésétől haláláig a világtörténelem jobban meghatározta, mint a többi fejedelmi családból született gyermekét. Ezt életrajzírója, Durmferline-i Theoderich szerzetes is érezhette, mert a szent életrajzában – amelyet Margit leányának, Matildnak, Anglia királynőjének írt – a szokásosnál nagyobb helyet szentelt a történeti eseményeknek.

Mintegy két évvel Margit születése előtt Nagy Alfréd utódait letaszították a trónról és elűzték Angliából. Dédapjuk, akit a nép „Tanácstalan Ethelréd”-nek nevezett, a dánokkal régóta meglévő szövetséget, amely biztosította az angolszász királyságot, tönkretette azzal, hogy az Angliában lévő dánokat orvul meggyilkoltatta. A dán király bosszúhadjáratában Ethelréd életét vesztette, első házasságából való fiát, Ironside Edmundot pedig később gyilkolták meg. Dánia királyát, Knudot ismerték el Anglia új uralkodójának. Trónja megerősítése érdekében Knud feleségül vette Ethelréd második feleségét, a normann Emma hercegnőt. Emma két kiskorú fia nagybátyjukhoz menekült Normandiába.

A fiúkat először Norvégiába vitték, amelynek királya, Szent Olaf, mint viking, Ethelréd szolgálatában állt. Amikor tíz évvel később Knud Norvégiát is meghódította, a két fiú, bizonyára Olaffal együtt, akinek a sógora Kijevben uralkodott, Kelet-Európába jött. Az első biztos adat, amellyel Margit atyjáról, Edmundról rendelkezünk, az, hogy Magyarországon élt, és Szent István király rokonságából vette feleségül Ágotát (aki egyes történészek szerint Szent István húga, mások szerint Gizella rokona volt).

Margit valószínűleg 1047-ben született, s az e házasságból származó három gyermek közül a legidősebb volt. Edmund jól érezhette magát Magyarországon, hiszen atyjának mostohatestvére, Eduárd 1041-ben elfoglalta Anglia trónját, tehát már nyugodtan hazatérhetett volna. Amikor ugyanis Knud mindkét fia meghalt, Eduárdot hazahívták, hogy véget vessenek az idegenek uralmának Angliában. De tudomásul kellett venniük, hogy a korábbi idegen uralmat egy másikkal cserélték föl. Eduárd ugyanis egész ifjúságát Normandiában töltötte.

Amikor Anglia királya lett, majdnem kizárólag normannokkal vette körül magát. Anglia egyháza és kultúrája az ötvenéves dán fennhatóság alatt nagy sebeket kapott, kézenfekvő volt tehát az új király számára, hogy a püspöki és apáti székekbe képzett, a clunyi reform szellemét képviselő normann klerikusokat hozzon. A hivatalnokok is mind Eduárd ifjúkori, normann barátai lettek. Házassága gyermektelen maradt, s lassan közismertté vált, hogy a trónt elígérte Normandiai Vilmosnak, a nagybátyjának. Ilyen ígéretre Eduárdnak nem volt joga, mert Angliában a királyság nem öröklődött, hanem választás útján szállt tovább. A „Bölcsek Tanácsa” volt arra hivatva, hogy az örököst megválassza. Így a Bölcsek Tanácsa, ez a tősgyökeresen angolszász hivatal elérte, hogy Alfréd utolsó életben lévő ivadékát visszahívják a trónra.

Küldöttség indult tehát Magyarországra, hogy a király unokaöccsét és családját visszahozzák Angliába. 1057-ben érkezett Edmund a feleségével, Ágotával s gyermekeivel: Margittal, Krisztinával és Edgárral Anglia földjére, amely természetesen idegen volt számára. Margit ekkor tíz éves lehetett. Edmundot királlyá koronázták, de néhány év múlva meghalt.

Ezáltal ismét előtérbe került a trónutódlás kérdése, mivel gyermekeket nem szoktak királlyá választani. A figyelem egyre inkább a mindenki által szeretett, bátor Harald, az angolszász Edán nemesi párt jelöltje felé irányult.

Normandiai Vilmos korábban, amikor Harald hajótörés miatt a normann partokra vetődött, megeskette, hogy támogatni fogja az ő trónkövetelését. Amikor Eduárd 1066-ban meghalt, Harald ezt az esküt, mert kikényszerített volt, érvénytelennek nyilvánította és elfogadta a királyválasztást. A folytatás az lett, hogy uralkodása nem tartott egy évig sem, mivel a hastingsi csatában elesett. A Bölcsek Tanácsa most, utolsó kísérletként Anglia függetlenségének megvédésére, a fiatal Edgárt, Edmund és Ágota fiát, Margit testvérét választotta királlyá. De Hódító Vilmossal szemben a gyermek Edgárnak nem voltak esélyei, már csak azért sem, mert a legfontosabb állami hivatalok normannok kezében voltak, akik hercegüket, Vilmost ujjongva ünnepelték mint királyt.

Itt Edgár, anyjával és nővérével Margittal együtt, Anglia ősi ellenségéhez, Skóciába menekült. Akkor Malcolm uralkodott Skóciában, akit alattvalói „Véres”- nek hívtak. Ugyanakkor megszerezte magának Margit kezét, aki csak családjának sürgetésére mondott igent a házasságra.

Margitról attól az időtől kezdve kapunk élesebb vonásokkal rajzolt képet, hogy Skócia királynéja lett. Életrajzában ez áll: „Malcolm a legnemesebb családból vett magának feleséget, aki még nemesebb volt bölcsességében és jámborságában. Hatására a király elhagyta vad szokásait… Egész környezete megváltozott Margit körül… Előtte többé egy durva szót ki nem ejtettek.” Életrajzírója azt is közli, hogy Margit – és nem a király – összehívta a skót egyház zsinatát,

Skócia népe hálás szeretettel tisztelte Margit királynét, aki templomokat és kolostorokat épített, és minden nyomorúságos szenvedőn segített. Az irgalmasság tetteinek gyakorlásával emléket állított az emberek szívében. Margit, aki Alfréd családjának utolsó királynéja volt, minden angol királynő anyja is lett azáltal, hogy leánya, Matild Hódító Vilmos legkisebb fiának, I. Henriknek lett a felesége.

Margit 1093. november 16-án halt meg

Theoderich a következő jelenetet örökítette meg röviddel a szent halála előtt: „Amikor a királyné halálán volt, belépett hozzá a szobába egyik fia. Éppen a harctérről jött, a lelke súlyos bánattal volt teli, hiszen anyjának azt kellett volna jelentenie, hogy atyja és testvére a csatatéren maradtak holtan, és most anyját is halálán látja. Miközben szívét eltöltötte a keserűség, a királyné összeszedve utolsó erejét, megkérdezte, mi van férjével és a másik fiával. A fiú, arra gondolva, hogy ha az igazat mondja, azzal megöli édesanyját, csak annyit válaszolt:

– Jól vannak.

A királyné azonban fölsóhajtott, és ezt mondta:

-,,Tudom, tudom, de megesketlek téged a kezemben lévő keresztre, mondd el nekem a valóságot.”

Így a fiú elmondta a történteket. S ekkor Margit ahelyett, hogy asszonyoknál szokásos jajgatásban tört volna ki, ez a keresztény lélek az égre emelte a szemét és két karját, majd az Istent dicsérte azért, hogy élete utolsó órájában még ilyen nagy szenvedésben lehetett része.

A szentté avatás alkalmával ereklyéit kiemelték, s a legenda szerint a következő történt. Felnyitották a sírt, és a maradványokat egy ezüst ravatalra helyezték, hogy a templom szentélyébe vigyék át. Amikor a menet Malcolm király sírboltja előtt haladt el, meg kellett állniuk, mert az ereklyét vivők nem tudtak továbbmenni. Akkor egy öregember azt tanácsolta, hogy emeljék ki Malcolm csontjait is, és helyezzék oda Margit mellé. Mikor ez megtörtént, folytathatták útjukat.

Ez a csodás elbeszélés azt a meggyőződést tükrözi, hogy Margit megszelídítette és szentségben maga mellé vette Malcolmot.