Öt tanács, hogy ne vegyük túlságosan a szívünkre a bírálatokat

Hogyan cselekedjünk, hogy ne érjen se balsiker, se ítélet? Hogy érhetjük el, hogy ne féljünk az elutasítástól? Adunk öt tanácsot, hogy megtaláljuk helyünket a többi ember között.

„Serdülőkorom óta sok gondom van azzal, hogy beilleszkedjek különböző személyek közösségeibe” –meséli Laura, a 31 éves könyvtáros-levéltáros az Aleteiának. Akkoriban, akár imacsoportról volt szó, akár egy testnevelő csoportról, minden találkozás előtt a fiatal nő attól félt, hogy nem fogadják be. „Még egyfajta reflexet is kifejlesztettem magamban: azt képzeltem, hogy még mielőtt bármit is szóltam volna, már kiszemeltek és elutasítottak. Most Párizsban helyezkedtem el, ez az első munkahelyem itt. Megint ugyanaz a jelenség lép fel. Azt gondolom, hogy valóban van bennem valami, ami felkelti az elfogadás hiányát a többiek részéről. Vajon ez a „régi stílusú iskolázottságom” miatt lenne? A félénkségem okozza? Az önbizalom hiánya nálam? Nem tudom, de beszorultam egy egyre erősebb spirálba, ami miatt minden lehetséges érintkezést elkerülök”, vallja, meggyőződése ugyanis, hogy segítség nélkül nem boldogul.

Ki nem élte át már egyszer – mint ez a fiatal nő – azt a tapasztalatot, hogy a közösség kizárja: lehet ez például kizárás egy csoportból, egy szerelmi szakítás, vagy mellőzés a vállalat keretén belül, egészen a nyilvánosság előtti, traumatikus megalázásig.

Az el nem fogadás a hétköznapokban sokkal finomabb és jelentéktelenebb formákban jelentkezhet, mint például egy válasz nélkül maradt levél. Vagy ha nem kapunk meghívást egy esti összejövetelre, mikor pedig a többiek láthatólag részesei a partinak. Vagy nem említenek minket munkatársként egy olyan tervben, ahol a többi munkatárs szerepel a felsorolásban; visszautasításban részesülünk, amikor a többiek pozitív válaszokat kapnak…

A be nem fogadás a közösség részéről sérülést okoz

A be nem fogadás a közösség részéről olyan sérülést okoz, amit az ember nehezen visel el. A kapcsolat igénye, a valahová tartozás és a közösség elfogadása alapvető szükségleteink közé tartozik. Christophe André pszichiáter, az „Imparfaits, libres et heureux” („Nem tökéletesek, szabadok és boldogok”) című mű szerzője kifejti, hogy a közösségből való kivetéssel kapcsolatos laboratóriumi kísérletek során az egyik legfrappánsabb jelenség az volt, hogy milyen világosan látszott a kivetés okozta fájdalom, holott a résztvevők tudták, hogy csupán mesterséges és múló helyzeteket élnek át, olyan személyek jelenlétében, akiket soha nem fognak viszontlátni. Olyan ez, mintha egy mélyre ágyazott ösztön jelezné, hogy nincsen annál veszélyesebb számunkra, mint amikor hozzánk hasonló emberek nem fogadnak be maguk közé. Még az ismeretlen, számunkra nem látható személyek által történő kizárás, vagy konkrét jelentőség nélküli helyzetek is ilyen hatásúak, hangoztatja a szerző. Mint például a semmibe vétel a közösségi hálózatokban folyó beszélgetések során, ami komoly zavarokat idézhet elő az önbecsülés terén.”

Öt gyakorlati módszer, hogy legyőzzük félelmeinket

Paradox módon, ha valaki előre sejti, hogy nem fogadják be, akkor „elkerül minden kezdeményezést, ami miatt ismét át kellene élnie ezt a helyzetet. Ez jellegzetesen az elkerülő ragaszkodás”, magyarázza Gwenaelle Persiaux klinikai pszichológus, a „Guérir les Blessures d’attachement” („Gyógyítani a ragaszkodás sebeit”, Eyrolles kiadó) c. mű szerzője.

Akkor hát mi a megoldás? Hogyan kapjunk újra kedvet ahhoz, hogy szembenézzünk a kivetéssel, ahelyett, hogy szívesebben elzárkóznánk és magunkra zúdítanánk a negatív gondolatok áradatát, vagy „ejtenénk” a környezetünkkel fennálló kapcsolatokat? Közlünk néhány gyakorlati eljárást, hogy legyőzzük az el nem fogadás érzését, és a problémát egészen más szemszögből szemlélhessük.

1. Próbáljuk meg nem eltúlozni a bírálatot

A főnököd esetleg nem fogadta el az ötletedet? Még meg is bírálta? Semmi ok arra, hogy úgy érezd, elítéltek, hogy értéktelen munkaerő vagy. Azt kell mondogasd és ismételgesd magadban, hogy ebben a speciális esetben a te véleményed és a főnök nézete különböző. Valakinek az elgondolását elutasítani nem azonos a személy elutasításával. Gyakori – különösen az igen érzékeny személyeknél –, hogy az el nem fogadottság érzése szubjektív.

2. Legyünk jóindulatúak saját magunkkal

Tanuld meg megbocsájtani tévedéseidet és tökéletlenségeidet. Képzeld el, hogy a helyzet nem téged érint, hanem egy jó barátodat. A te reakciód empátia és kedvesség lesz vele szemben. Bánj ugyanígy önmagaddal. Ha nem vagy annyira igényes önmagaddal szemben, a többiek nem fognak ezért kizárni. És a gyakran bírálgató belső hangod könnyebben fog elhallgatni.

3. Ne vonatkoztasd a bírálatot a személyedre

Visszautasítás esetében lényeges azt mondani magadban, hogy nem a te személyedről van szó, hanem csak egy véleményedről, az egyik aspektusodról. Arról van csak szó, hogy egy részedet nem fogadja el a másik fél egy konkrét helyzetben. Semmi ok arra, hogy el nem fogadási érzésed támadjon teljes személyiségeddel kapcsolatban. Ez fordított irányban is érvényes: ha te nem értesz egyet egy másik személy érzéseivel, ez azt jelenti, hogy teljességében elveted őt?

4. Keress közösségi kapcsolatot azonnal az elutasítás után

Ahelyett, hogy munkába, alvásba, esetleg egyebekbe, mint például az alkoholba menekülnél, fogadd el megoldásként, hogy mindennapi feladatokra szánod el magadat, még akkor is, ha jelentéktelenek ahhoz a bánathoz képest, amit érzel. „Keress fel más személyeket, dolgozz a kis semmiségeken, gyakorold az önkontrollt: ez minimális, de éltető segítséget fog nyújtani”, hangoztatja Christophe André.

5. Legyen széleskörű közösségi hálózatod

Egy másik mód szembeszállni az el nem fogadással, ha széleskörű és változatos közösségi hálózatot építesz magadnak. Általában minél érzékenyebb valaki a kirekesztésre, annál erősebb a hajlama arra, hogy nagyon megbízható és nagyon biztonságos személyeket válasszon ki, akikben biztosan nem fog csalódni. „Pedig az ilyen kapcsolat ritka, és ennek elvesztése vagy megváltozása sokkal fájdalmasabb. Miért ne lenne összeegyeztethető az a két dolog, hogy legyen néhány igen szoros, bizalmas, nagyon jó barátod, de legyen ugyanakkor sok jó haverod, felületes ismerősöd is? Miért zárnád ki ezeket életedből? Ez újabb gyakorlat mások elfogadására!”, állapítja meg az „Imparfaits, libres et heureux” szerzője.

Fordította: Dr. Seidl Ambrusné
Forrás: Aleteia