Fortunatus A. Nwachukwu

Nwachukwu kúriai érsek szerint az egyetemes egyház másként gondolkodik (mint Németország)

Fortunatus A. Nwachukwu, a vatikáni Kúria nigériai érseke az Innsbrucki „Missziós” egyházmegye vezetőjével, Johannes Laichnerrel folytatott beszélgetésében megállapította, hogy az egyetemes egyház másként gondolkodik, nem úgy éli meg a hitet, mint ahogyan az az utóbbi időben a német nyelvű országokban történik. Mint hangsúlyozta, az Európán kívüli perspektíva nem egyezik meg az európaival.

Elmondta, hogy éppen ezért az afrikai egyház “világosan és öntudatosan” szeretne részt venni a világszinóduson. “Meggyőződésünk, hogy az evangélium szellemében való egymásra figyelés azzal kezdődik, hogy Isten akaratára hallgatunk, nem pedig a legharsányabb hangokra a kakofónia közepette. A biblia szellemének megfelelően értelmezett szinodalitás nem más, mint együtt hallgatni az Úr szavára!” A 62 éves afrikai lelkész számára ehhez az is hozzátartozik, hogy a missziótörténet hibáit és tévelygéseit nem elbagatellizálva, a missziót nem csupán a gyarmatosítás szempontjai szerint értelmezzük.

A vatikáni Evangelizációs Dikasztérium bíborosa, aki az evangelizáció mellett az újonnan létrejövő helyi egyházakért is felelős, elmondta, hogy az egyház missziós tevékenységét történelmileg megkurtítva mutatják be, és sokan a jelenlegi az egyházi missziós munkát is főként a negatív tapasztalatokkal és eseményekkel hozzák kapcsolatba. Afrikaiként őt magát bántja ez a történelmi narratíva, hiszen az európai misszionáriusok hozták el Afrikába Krisztust és az egyházat – mondta a Pápai Missziós Társaságok nemrég nyilvánosságra hozott sajtóközleménye szerint.

A 62 éves kardinális, akit Ferenc pápa márciusban nevezett ki az Evangelizációs Dikasztérium evangelizációért és az új helyi egyházakért felelős titkárának, aláhúzta, hogy a missziós munka gyümölcsei figyelemre méltóak: sehol sem növekedett olyan erőteljesen a katolikus egyház, mint az afrikai országokban.

Nwachukwu érsek feladatai közé tartozik a pápai missziós szervezetek felügyelete is. Nwachukwu korábban állandó megfigyelőként képviselte a Szentszéket az ENSZ-ben és a genfi nemzetközi intézményeknél, valamint nunciusként a Kereskedelmi Világszervezetnél. A jelenlegi, a zsinati folyamatot övező vitákról Nwachukwu a következőket mondta: nem a struktúrák vagy a lelkipásztori tervek, hanem a keresztények élő bizonyságtétele a döntő. „Európa jól tenné, ha felidézné az első misszionáriusainak tanúságtételét, akik a hit ajándékát hozták el hazámba, Afrikába.” Itt az evangelizálás kipróbált és jól bevált eszközeire, az Úr iránti szeretetre, az ő szavának hallgatására és a szentségek tiszteletére utalt. Európában szemléletváltásra lenne szükség – fogalmazta meg igényét a kardinális.

A világegyházban nem túl kevés a papi hivatás, sokkal inkább azok eloszlásával van baj. Az egyház példát vehetne abból, ahogy a gazdasági életben történik a képzett munkaerő alkalmazása. A papok megfelelő képzése mellett arra is szükség lenne, hogy a más országokban, más népeknél végzett munkára is megfelelően felkészítsék őket. Az egyháznak semmi sem kell kitalálnia, csupán azt kellene folytatnia, ami az egyháztörténelem során egyszer már bevált, mondta Nwachukwu. A múltban Európa hozta el a hitet az afrikai kontinensre, ma pedig Afrika adhat vissza élő és egyházhű hitet Európának. Nwachukwu szerint a Nyugaton széles körben folytatott teológiai viták miatt a német nyelvterületen a hit megosztottságának veszélye fenyeget.

Ugyanakkor az egyháztörténelem során mindig az történt, hogy a szakadárok, még ha többségben is voltak, előbb-utóbb rájöttek, hogy rossz útra tértek. Az egyházhoz hű hívek összejöveteleit egyszerű helyeken kellett tartani, hiszen a történelmi jelentőséggel bíró épületek, birtokok gyakran a szakadárok kezén maradtak. A kiszakadók jelentősége azonban gyorsan csökkenni szokott – szól az érsek prognózisa.

Fordította: Frick József
Forrás: Kath.net

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük