„Nem tartoztam a keresők közé…” – 99 éves Dávid Katalin művészettörténész

Ma ünepli 99. születésnapját Dávid Katalin Széchenyi-nagydíjas művészettörténész, a keresztény, szakrális ikonográfia nemzetközileg is számontartott művelője. Munkássága elismeréseként sok-sok díjban részesült. Nemcsak állami kitüntetéseket tudhat a magáénak: a hithű katolikus Dávid Katalint egyházi részről is elismerés övezi. Megkapta a Stephanus-díjat (2003), a Szent Adalbert-díj nagyérem fokozatát (2005), a Pro Ecclesia et Pontifice pápai aranykeresztet (1993). A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) honlapján olvasható írás szerint „életművének betetőzését a kultúrák és vallások felett átívelő, holisztikus szemlélettel megírt szakrális művészettörténeti kötetei és írásai adják, melyek öt évtizednyi munka után, az 1990-es évektől jelenhettek meg. Szakmai munkásságát lehetetlenség elválasztani a keresztény kultúráért végzett életmissziójától. Tanulmányaival, melyekben az egyetemes keresztény művészet- és művelődéstörténetet holisztikusan átfogja, az európai kultúrában jelenlévő, a kereszténységet perifériára szorító értékrend ellen is küzd. Ahogy kései, 2013-ban született Egy keresztény értelmiségi Európára néz című munkájában írta, célja nem más, mint ’magyarázatot találni arra a mindenkitől megtapasztalható tényre, hogy Európa mára megtagadta, feladta, sőt, az élet perifériájára kívánja szorítani a létezését kialakító, magatartását, erkölcsi alapjait megformáló, történelmi hagyományait meghatározó, a sajátos európai kultúrát kibontakoztató, s mindezeknek gyökeret adó kereszténységét’.” Dávid Katalint közel két évtizede – idézzük újra az MMA honlapját -, „nyolcvanadik születésnapja alkalmából II. János Pál pápa saját kezűleg aláírt oklevéllel köszöntötte és audiencián fogadta”.

Az alábbiakban nem Dávid Katalin művészettörténeti munkásságát szeretnénk méltatni. Célunk, hogy az MMA honlapján található életrajz hiányosságait pótoljuk – szem előtt tartva a közismert jézusi intelmet: „Ne ítéljetek, hogy el ne ítéljetek titeket.” (Mt 7, 1). Talán fölösleges megjegyezni: száraz tények sorjázása nem ítélet, csupán a múlt árnyaltabb megismerésére szolgáló adatközlés.

Az MMA honlapján azt olvassuk, hogy Dávid Katalin „jezsuita lelkiségben” nevelkedett, s szakmai munkásságát is meghatározza „hithű keresztény értékrendje”.

Egyik, a Szent István Társulat gondozásában megjelent önéletrajzi kötetének bevezető részében a jeles tudós ezt írta:

„Emlékekről van szó, egy olyan ember emlékeiről, akinek élete beállítódott – nagyon hamar tudatosan – a társadalom egy olyan szellemi-lelki közegébe, amit máig sikerült megtartanom: a katolicizmus, a katolikus egyház világába. Nem tartoztam a keresők közé, ezzel a világnézettel, ezzel a szellemiséggel nőttem fel, vagyis valami módon készen kaptam a világnézetemet.”

[Dávid Katalin: Soah. Emlékeim a vészkorszak idejéből. Bp., 2014, 7. p.]

Az MMA honlapján olvasható életrajzból idézünk:

„Egyetemi évei befejezése a ’fényes szellők’ időszakára esik. A Mária Kongregáció szegedi elnöke, és a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Országos Szövetsége (MEFESZ) országos alelnöke. Meghirdeti az új katolikus szociális programot: minden erőt összefogni a szegények és kisemmizettek megsegítésére.”

S még egy idézet az MMA honlapjáról:

„Dávid Katalin közéleti tevékenységet is vállalt: 1949 óta a Magyar Képzőművészek Szövetségének alapító tagja, majd a Művészeti Írói Szakosztály titkára. 1997-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja, ezen kívül a Szent István Tudományos Akadémia rendes tagja.”

Az életrajz ezen része nemcsak pontatlan, hanem hiányos is. Ami pontatlan: minek a rövidítése a MEFESz? 1948 tavaszán ült össze az V. Diákparlament, ahol döntés született arról, hogy a Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyesületek Szövetsége új néven folytatja munkáját: Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egységes Szervezete. A név változott, a rövidítés megmaradt. Ekkor a MEFESz elnöke már Szalai Béla kommunista országgyűlési képviselő volt, aki néhány évvel később hithű rákosista politikusként a kommunista párt, az MDP Politikai Bizottságának is a tagja lett. A MEFESz egyik alelnöke Dávid Katalin volt, akinek az V. Diákparlamenten elhangzott felszólalását, illetve annak egy részletét a kommunista párt központi napilapja is idézte:

„Dávid Katalin, a szegedi kongreganisták vezetője és a MEFESz alelnöke izzó lelkesedés közepett a katolikus ifjúság és a demokrácia viszonyáról beszél: ’Aki szerint az egyház és a demokrácia nem fér össze – mondja -, nem igazi katolikus! A szegedi katolikus ifjúság nagyra becsüli a népi demokratikus Magyarországot és nem hajlandó tűrni, hogy tudta és akarata nélkül ellene felhasználják!’”

[Szabad Nép, 1948. május 11. 7. p.]

Figyeljünk a dátumra. Ekkor már terítéken volt az egyházi iskolák államosítása; 1948. május 11-én adta ki a katolikus püspöki kar az egyházi iskolák védelmében azt a körlevelet, amelyet Mindszenty József fogalmazott. A kiépülő kommunista hatalom célja az volt, hogy megossza a katolikus híveket, így a diákságot is; de azt is tudjuk, hogy egyházi iskolák tervezett és a következő hónapban megvalósult államosítása ellen több városban tartottak katolikus diákok tüntetéseket. Sok-sok diák ellen indult eljárás, többeket internáltak.

Dávid Katalin közéleti tevékenysége tehát nem 1949-ben kezdődött, hanem sok-sok hónappal korábban. 1948. március 28-án a kommunista irányítású szegedi napilap, a Délmagyarország címoldalon közölte azt a felhívást, amelyet nemcsak Dávid Katalin, hanem édesapja, dr. Dávid Lajos egyetemi tanár is aláírt. A felhívás szövegét eredetiben közöljük.

A felhívást melegen méltatta a kommunista sajtó, de az egyházi vezetés is megszólalt. Hamvas Endre csanádi püspök nyilatkozatát az Új Ember című katolikus hetilap közölte:

„A szegedi katolikus diákok nevében húsvérkor felhívás jelent meg a katolikus ifjúsághoz, melyről az egyházi hatóság nem tudott. Ezzel az illetők az egyházi fegyelem ellen vétettek, mert katolikus névvel a nyilvánosságnak szóló nyilatkozatot kiadni az egyházi hatóság hozzájárulása nélkül épp oly kevéssé szabad, mint könyveket kiadni ’imprimatur’ nélkül. Az ifjúság jószándékát senki nem vonja kétségbe és senki nem kifogásolja, ha az egyház és demokrácia megbékélését kívánja, és együtt akar építeni az építőkkel és együtt akar dolgozni a dolgozókkal. Ezt mi is akarjuk. Az egyház és demokrácia viszonyának rendezését és az arról való nyilatkozatokat azonban hagyják az illetékesekre, mert fegyelmezetlen viselkedés ellenkezik az egyház tekintélyével és méltóságával.”

[Új Ember, 1948. április 4. 4. p.]

A lapnak a püspöki nyilatkozathoz fűzött kommentárja keményebben fogalmazott: nemcsak „felelőtlen”-nek nevezte a nyilatkozat aláíróit, hanem „tájékozatlan”-nak és „illetéktelen”-nek is.

Több mint fél évvel később, 1948 novemberében a MEFESz szegedi csoportja nagygyűlést tartott, melyen nemcsak az új helyi vezetőket választották meg, hanem elfogadtak egy nyilatkozatot is, amelyet még aznap átadtak Hamvas Endre csanádi püspöknek.

A gyűlésen a MEFESz országos vezetését Dávid Katalin alelnök képviselte. Szavait megörökítette a helyi lap, a Délmagyarország:

„Meg kell teremteni azt az egyetemet, amely új értelmiséget ad a megújult szocialista Magyarországnak. Az egyetemi ifjúság nem lehet semleges a világ nagy kérdéseivel szemben. Példaképünk a Komszomol és útmutatónk a szocialista Szovjetunió.”

[Délmagyarország, 1948. november 20. 3. p.]

A beszédet „Éljen Sztálin! Lenin, Sztálin, Rákosi!” felkiáltásokkal nyugtázta a hallgatóság, majd a gyűlés elfogadta azt a határozatot, mely szerint „a katolikus egyetemisták állást foglaltak Mindszenty érsek-prímás reakciós politikája ellen. Követeli az egyetemi ifjúság, hogy Mindszenty és a katolikus egyház hagyjon fel az amerikai imperializmus érdekeinek kiszolgálásával, ne gátolja népi demokráciánk fejlődését”. A tudósításban ezután ez szerepel: „Vesszen Mindszenty! – hangzott percekig a teremben.” A gyűlés bezárása után a szervezet vezetőségének öt tagja a nagyjából ezerfős diáksereg kíséretében a püspöki palotához vonult. A küldöttség tagjai átadták Hamvas Endrének a határozatot, közben – ahogy a tudósításban olvassuk – az egyetemi ifjúság a püspöki palota előtt „zajosan, sokáig tüntetett Mindszenty ellen”.

Mindez 1948. november 19-én történt. Ezen a napon mondta el idézett beszédét Dávid Katalin.

Ezen a napon azonban más is történt. Mindszenty bíboros életrajzíróját idézzük:

„November 19-én, a reggeli órákban /…../ szentmiséjéről a prímási palotába igyekvő Zakar Andrást a nyílt utcáról /…./ elhurcolták az államvédelem emberei. Azt várták tőle, hogy terhelő adatokat szolgáltat Mindszentyről. Addig ugyanis az államvédelem, minden igyekezete ellenére, ahogy Rákosi maga is elismerte emlékirataiban, képtelen volt olyan csattanós bizonyítékot fabrikálni, ami kétséget kizáróan megérttette volna a közvéleménnyel Mindszenty bűnösségét.”

[Balogh Margit: Mindszenty József. I. köt. Bp., 2015, 772. p.]

Zakar Andrásnak, Mindszenty bíboros titkárának letartóztatása volt a végkifejlet kezdete. Öt héttel később, karácsony másnapján már a bíborost is őrizetbe vette az ÁVH.

Hogy Dávid Katalin meddig volt a MEFESz országos alelnöke, nem tudjuk.