Március 28-án, késő délután az ellenzéki miniszterelnök-jelölt nevével fémjelzett Mindenki Magyarországa Mozgalom fészbukoldalán néhány fénykép jelent meg rövid szöveg kíséretében. A fényképeken Beer Miklós nyugalmazott váci megyéspüspök és Márki-Zay Péter látható. Március 30-án, délután, egy közel öt perces felvételt tette közzé a miniszterelnök-jelölt a saját közösségi oldalán. Vélhetően egy hosszabb beszélgetés részletéről van szó, egy olyan részletről, amely szervesen illeszkedik a miniszterelnök-jelölt kampányába.
Ha nem tévedek, a rendszerváltozás óta még nem fordult elő, hogy a választási kampány hajrájában egy miniszterelnök-jelölt egy püspökkel folytatott beszélgetését osztotta volna meg a nyilvánossággal. Arra sem emlékszem, hogy egy püspök ilyen nyíltan kritizálta volna a regnáló hatalmat, miközben az ellenzékről egy szóval sem mondott véleményt. Beer Miklós püspök úr nyilatkozata tehát igazi unikum, egyedi és kivételes az újabb kori magyar politika történetében. Idézzük fel a beszélgetés legfontosabb részleteit.
A beszélgetés tárgya: az egyház és a politika kapcsolata. A püspök úr elmondja, még 2014-ben is a Fideszre szavazott, de „utána kezdtem érezni azt, hogy itt már nem arról van szó, amiért mi lelkesedtünk, s amit jónak tartottam.” Érdemes megjegyezni, hogy a püspök úr sokszor beszél többes szám első személyben, ami elgondolkodtató.
A beszélgetésben az ellenzék miniszterelnök-jelöltjéé a vezető szerep. Nemcsak kérdez, hanem megkérdőjelezhetetlennek vélt állításokat is megfogalmaz. Azt mondja például egy helyütt, hogy „keresztény emberként mindannyiunknak (!!!) nagyon komoly aggályai vannak, hogy jó irányban megy-e Magyarország”. A püspök úr válasza: „És ami főképpen zavar, hogy állandóan ezt halljuk, hogy keresztény kormány vagyunk, a keresztény Magyarország védelmezői, és hát az ember egy kicsit elbizonytalanodik, hogy most ezek a mi keresztény értékeink? Még aktív püspöki szolgálatom alatt is mindig foglalkoztatott, hogy meg kellett volna szólalni. És mind a mai napig nem szólaltunk meg, és talán ezt így is lehet fogalmazni, hogy mi is hibásak vagyunk, hogy a Fidesz irányvonala ennyire eltolódott.” Kár, hogy a püspök atya semmi kézzelfoghatót, semmi konkrétumot nem említ, így nehezen lehet értelmezni, mi és mihez mérten „tolódott el”. A 19. századi nagy liberális államférfi, báró Eötvös József írta: „A vallás csak annyiban szolgálhat támaszul az államnak, amennyiben az állam a vallást fensőbbnek tekinti, s parancsait zsinórmértékül veszi eljárásaiban.” Ezért az Egyháznak valóban kötelessége figyelmeztetni az épp regnáló hatalmat, ha eltér az isteni parancsoktól – de csak oly módon, ha kritikája tárgyát nevesíti is. A püspök úr, a rövid felvétel tanúsága szerint, ezt nem tette meg.
A beszélgetést ezután is az ellenzéki miniszterelnök-jelölt irányítja, aki azt állítja, hogy a „politika és az Egyház kapcsolata túlságosan egyoldalúvá vált”. Ezt a megállapítást a püspök úr jóváhagyta. Márki-Zay Péter szerint az Egyházban „a kritikus hangokat teljesen elhallgattatták” – a püspök úr közbeszól: „igen, igen” – (hogy kik és kiket hallgattattak el, nem tudjuk meg, így a megállapítás lóg a levegőben, értelmetlenül), pedig, folytatja a miniszterelnök-jelölt, az Egyháznak „fontos erkölcsi tanítása van”. Itt közbevág a püspök úr: „Hát éppen ez lenne a prófétai hivatása az Egyháznak, hogy szóljon akkor, amikor látja, hogy irányváltás történik.” A megfogalmazás most is homályos: milyen irányváltásra gondolt Beer Miklós? Nem tudjuk meg. A püspök úr szerint az Egyház nem szólalt meg, s ennek „gyökere” az, hogy „kiszolgáltatottá vált az Egyházunk, anyagilag függünk a kormánytól”. Beer Miklós szerint „itt olyan kérdések jönnek elő, amit (sic!) nagyon jó lenne helyretenni”. Majd így folytatja: „Ezért féltem az Egyházunkat, hogy elköteleződik egy politikai irány mellett.”
Ezen a ponton álljunk meg. Többször is tapasztalható, hogy az Egyház és az állam szétválasztásának az elvét olykor félreértelmezik. A „szétválasztás” nem azt jelenti, hogy az Egyház nem politizálhat. Keresztény embernek küldetése van a világban, szerepe van tehát a politikában, a közjó előmozdításában. Jelen sorok írója úgy gondolja, nem helyes, ha egy katolikus pap országgyűlési képviselőként, egy párt jelöltjeként indul a választásokon. A rendszerváltozás óta erre nem is volt példa. Református, evangélikus, metodista lelkész, rabbi vállalt képviselőséget – katolikus pap egy sem. De ez nem azt jelenti, hogy az Egyház vezetői nem szólalhatnak meg például erkölcsi, vagy a közjót érintő kérdésekben. Néhány évvel ezelőtt például Veres András püspök úr, a MKPK elnöke Szent István napján mondott beszédében bírálta a „lombikbébi programot”. Az Egyház álláspontját mondta el, kritizálta a kormány programját – helyesen tette. Kapott is érte hideget-meleget – baloldalról. Az Egyház és az állam szétválasztása mindössze annyit jelent, hogy az Egyház belső ügyeibe az állam nem szól bele (pl. nem létezik már a főkegyúri jog, amely kommunista kiadásban az előző rendszerben sajátosan „működött”), az Egyház pedig nem szól bele az állam dolgaiba, csupán akkor emeli fel szavát, ha az Egyház szabadságát, az alapvető erkölcsi értékeket látja veszélyben. Ilyen esetekben kötelessége is megszólalni, mert ez a küldetése. A másik megjegyzés: Beer Miklós püspök úr attól félti a hazai Egyházat, hogy „elköteleződik egy politikai irány mellett”. Hogy félelme jogos-e, vagy nem jogos – e sorok írójának nem tiszte, hogy erről véleményt mondjon. A püspök úr kijelentésének hitelét azonban, úgy vélem, kissé megkérdőjelezi az a tény, hogy ugyanazt a kék szalagot viseli zakóján, amely Márki-Zay Péter zakóján is látható, amely szalag Márki-Zay Péter politikai mozgalmának a „védjegye”. Egy ilyen gesztus bizony az elköteleződés cáfolhatatlan jele.
Folytassuk tovább a beszélgetés ismertetését. Az ellenzéki, magát jobboldaliként említő miniszterelnök-jelölt szerint „még szomorúbb, ha nemcsak egy oldal mellett, hanem inkább egy párt mellett köteleződik el” az Egyház. „Hát igen, igen” – mondja a püspök úr, s most gondoljunk ismét a zakóján látható kék szalagra. Márki-Zay Péter a kommunista korszak békepapjairól beszél (azt hiszem, ez nagyon sánta példa), majd fölteszi a kérdést: „tiszta lelkiismerettel keresztény ember szavazhat-e a Fideszre”? Ezután zavaros mondatok következnek, majd elhangzik a lényeg: a vezető kormánypárt „ezeréves történelmünk legkorruptabb pártja”. Ekkor is mond valamit a püspök úr, talán igenel, nem tudom eldönteni. Márki-Zay Péter régebben a „legkorruptabb kormány”-ról beszélt, most pártról. Bizonyára a Rákosi Mátyás vezette Magyar Dolgozók Pártja is tisztább volt, erkölcsösebb, krisztusibb, de ennek boncolgatásától most tekintsünk el. A lényeg: történelmünk legkorruptabb pártjának ténykedése ellen „az Egyház nem szólal fel”. „Igen”, válaszolja a püspök úr, s „a közvélemény ezt látja, hogy az Egyház ezt elfogadja”. „És ez nagyon káros az Egyházra nézve”- folytatja Márki-Zay Péter, mire a püspök úr: „Igen.” S most jön a beszélgetés retorikai csúcspontja; a miniszterelnök-jelölt ezt mondja: „Én is azt szeretném, pont az Egyház megmentése érdekében, hogy ők (sic!) nyugodtan és tiszta lelkiismerettel vállalhassák föl a véleményüket. Nem kell pártok között állást foglalni, de erkölcsi állásfoglalást igen. Tehát hogy nekünk minden bűnnel szemben állást kell foglalnunk.” „Igen” – nyugtázza a püspök úr az előbb idézett szavakat. Itt ér véget a beszélgetés. Vita nem volt, csak egyetértés.
Ismételjük meg: „az Egyház megmentése érdekében”. Ez a csúcspont. Itt van egy miniszterelnök-jelölt, aki most „az Egyház megmentése érdekében” lép föl, aki azt hangsúlyozza, hogy minden bűnnel szemben föl kell lépni. A püspök úrnak erre csak egy szava van: „Igen.”
Többször is meghallgattam ezt a különös beszélgetést. Hiányérzetem egyre inkább erősödött. Félreértés ne legyen: nem a püspök úr nyilvánvaló politikai elköteleződésével van bajom. Semmilyen pártnak, mozgalomnak nem voltam, nem vagyok tagja, se szalagot, se pártjelvényt nem hordtam soha, ezért minden megalapozott véleményt, kritikai megjegyzést szívesen hallgatok, olvasok. De…
Hiányérzetről beszéltem. A püspök úr egy olyan férfiúval beszélgetett, aki az ellenzék miniszterelnök-jelöltje. Aki sűrűn hivatkozik katolikus voltára (ami önmagában nem probléma), megnyilatkozásai azonban sokszor ellentétesek nyíltan megvallott hitével. A püspök úr a jelenlegi kormányzatot illette kritikával (nem emlékszem, hogy a 2010 előtti kormányokkal szemben hangoztatta volna aggályait), de a miniszterelnök-jelölt úrral szemben, aki „az Egyház megmentése érdekében” is lépett föl – egyetlen kritikai észrevétellel sem élt. Pedig lett volna oka rá.
Egyetlen példát említek, előtte azonban álljon itt egy rövid idézet a Hittani Kongregáció nevezetes 2003-as dokumentumából (Katolikusok részvétele és magatartása a politikai életben):
„Amikor a politikai tevékenység összeütközésbe kerül az erkölcsi elvekkel, amelyek nem engednek meg kivételt, kompromisszumot vagy korlátozást, a katolikus elkötelezettség még nyilvánvalóbbá és felelősségteljesebbé válik. Az alapvető és elidegeníthetetlen etikai követelmények fényében a keresztényeknek észre kell venni, ha az emberi személyiség igazi javát érintő, erkölcsi értékek forognak kockán. Ez a helyzet az abortuszt és az eutanáziát érintő törvények esetében (nem összetévesztendő a rendkívüli kezelésekről való lemondás esetével, amely erkölcsileg elfogadható), amelyeknek védeniük kell az élethez való alapvető jogot a fogantatástól a természetes halálig. Ugyanígy szükséges emlékeztetni arra a kötelességre, hogy tiszteletben kell tartani és védeni kell az emberi magzat jogait.
Hasonlóképpen védelemre és támogatásra van szüksége a családnak, amely egy férfi és egy nő monogám házasságán alapszik, és védeni kell egységét és stabilitását a modern válási törvényekkel szemben. Semmiképpen sem szabad más együttélési formákat a házassággal azonos szintre emelni, sem jogi elismerést adni ilyeneknek.”
Különösen az utolsó mondatra szeretném felhívni az olvasók figyelmét.
Márki-Zay Péter saját közösségi honlapján írta:
„Katolikusként nem, de államférfiként támogatom a melegházasságot.”
Mi a probléma ezzel a mondattal?
Az első probléma: nyelvi. „Államférfi.” A magyar nyelv értelmező szótára szerint az államférfi jelentése: „magas állami tisztséget betöltő, az állam kormányzásában részt vevő vagy azt irányító személy; magas állású politikus”. Márki-Zay Péter jelenleg nem államférfi, tehát a „támogatása” -értelmetlen. A másik probléma: erkölcsi. Katolikus politikus nem támogathatja egyneműek ún. „házasságát”. Ez az Egyház tanítása. A püspök úrral szemközt ült egy nem-államférfi, aki keresztényként aggódik hazája sorsáért, aki szerint minden bűnnel szemben állást kell foglalnunk, s aki hatalomra kerülése esetén támogatná a „melegházasságot” – tehát azt, ami az Egyház tanítása szerint bűn. És a püspök úr egy szót sem szólt.
Csupán egy példát említettem. Lehetne persze még sorolni a miniszterelnök-jelölt úr más nyilatkozatait is, de nem teszem. Ez az egyetlen példa, azt hiszem, a legbeszédesebb. Örömmel vettem volna, ha – kék szalag a hajtókán ide, kék szalag a hajtókán oda – a püspök úr Márki-Zay Péter erkölcsileg elfogadhatatlan, aggályos nyilatkozatairól is ejtett volna néhány szót, ha már nagyböjt idején szerepet vállalt a választási kampányban. Hiszen ő mondta, az Egyháznak „prófétai hivatása” van. Ez a hivatás most, úgy vélem, nagyon egyoldalúra sikeredett. Kár érte.
