Naumann ersek Egyedi

Naumann érsek: Biden önellentmondásos katolicizmusa az abortusszal kapcsolatban korrekcióra szorul

Mgr. Joseph Naumannal, Kansas City (Kansas, USA) érsekével február 13-án interjút készített a Catholic World Report. Az érsek, aki egyébként az Egyesült Államok Püspöki  Konferenciája Életvédő Bizottságának is az elnöke, úgy látja, hogy amikor Joe Biden elnök hosszasan ecseteli bemutatkozásában, hogy ő buzgó katolikus,akkor ez ellentmond az abortuszt támogató erőteljes kiállásának. Naumann véleménye szerint ezt Bidennek is el kellene ismernie. 

„Az elnöknek abba kellene hagynia, hogy buzgó katolikusként határozza meg önmagát, és el kellene ismernie, hogy az abortusszal kapcsolatos nézetei ellentétesek a katolikus erkölcsi tanítással. Tisztességesebb eljárás lenne a részéről, ha megmondaná, hogy e fontos kérdés tekintetében nem ért egyet Egyházával, és az Egyház tanítása ellen cselekszik. Amikor buzgó katolikusnak nevezi önmagát, nekünk, püspököknek a felelősségünk, hogy kijavítsuk őt. Noha az emberek az elnököt hatalommal és tekintéllyel ruházták fel, ettől még nem határozhatja meg, mit jelent katolikusnak lenni, és hogy mi a katolikus erkölcsi tanítás.” 

Bővebben: Archbishop Naumann: Biden’s self-contradictory Catholicism on abortion deserves correction (catholicnewsagency.com)

Kapcsolódó tartalom

  • Meg kell-e menteni a Karácsonyt?

    Nemcsak Magyarországon esik még mindig szó az egyenlőségért felelős európai biztos vitatott és visszavont dokumentumáról… Az EP francia képviselője, François-Xavier Bellamy december 15-én az Európai Parlamentben tartott beszédében reagált az egyik európai biztos törekvésére, amellyel belső használatban be kívánta tiltani bizonyos szavak, köztük a “Karácsony” használatát. Még mindig érkeznek reagálások az Európai Bizottság azon belső…

  • Székely János püspök: A nyugati kereszténységnek megtérésre volna szüksége

    Székely János szombathelyi megyéspüspökkel közölt részletes interjút a Szabad Európa, mely szól az egyház és az állam szoros kapcsolatáról és a Ferenc pápa támogatta szinodalitás veszélyeiről; az egyházi iskolák „privilegizált” helyzetéről, az abúzusok kezeléséről, valamint az egyház és a politika, a kereszténydemokrácia –politikai kereszténység viszonyáról és végül de nem utolsó sorban a megújulás lehetőséges útjáról….

  • Ferenc pápa hat, leginkább erőt adó gondolata az idősekről

    „Nincs nyugdíjkorhatár, ha arról van szó, hogy hirdessük az evangéliumot és a hagyományokat átadjuk az unokáinknak” – mondta Ferenc pápa. Ferenc pápa pápasága során gyakran emlékeztetett arra, milyen fontos szerepet játszanak az idősek a társadalmunkban. Ez a téma olyannyira fontos a pápa számára, hogy 2021 januárjában bevezette a Nagyszülők és Idősek Világnapját, amelyet minden évben…

  • Halálos magány

    « Beteg voltam, és meglátogattatok. » (Mt 25,36) A mi társadalmunk nem szereti az életet. Nem szereti sem fogantatása előtt, sem az anyaméhben, sem akkor, amikor leáldozóban van, és főleg akkor sem, amikor a végéhez ér. Nem szereti a gyermekek életét, akiket ezer ajándékkal kényeztet el, nem szereti a kamaszokét, akiket ezer ígérettel csal meg, és még…

  • Maszkos maszkurák

    Mindenkinek igaza lehet. Szerre. Vagy akár egyszerre is. Mint a nyuszika füstszűrős sapkája. Inde-unde, baj van vele. Ha nincs maszkod, kollaborálsz a vírussal. Bűntárs vagy a járványterjesztésben. Ha van maszkod, túlbuzgó vagy. Hiszen nem kötelező. Meg nem is jutna mindenkinek. Meg nem is lehet mindenütt kapni. Meg minek is?  Hiszen közterületen, nyitott téren a vírus…

  • “Én is Charlie vagyok”

    Ezt nem hagyhatjuk ki. A 2015. januári támadások tárgyalását a média többsége a címoldalán hozta. Be kell vallanom, hogy annak idején elég zavarban voltam a mindenhol jelenlévő “Én is Charlie vagyok” felirat láttán. És még ezen a héten is hallottam, ahogy egy újságíró egy képviselőnő szemére vetette, hogy annak idején „nem volt Charlie”. És ha…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.