Napi ráhangoló: Az „odafent valók” keresése
Évközi 23. hét, szerda
„Az odafent való dolgokkal törődjetek, ne a földiekkel.”
Nem keresztény aszketika az, mely elfojtással kezdődik. Az első és alapvető cselekvést maga Isten viszi végbe a keresztény ember életében, azzal, hogy a kegyelem által felemel saját isteni természetének szintjére. Ez azt jelenti, hogy a természetes, azaz halálra, kárhozatra hajló létből minden érdemünk és erőfeszítésünk nélkül átléptünk abba a természetfölötti létmódba, melyben az örök Isten szentháromságos életéből részesedünk. Ez Jézus Krisztus feltámadása és a Szentlélek kiárasztása által már megvalósult tény. Most már rajtunk a sor, hogy ami végbement lelkünk mélyén, érzékelhetőség határán túl, az megnyilvánuljon tudatos létünkben is. Ehhez szükséges az az alapvető irányulás, hogy az „odafent valókat” keressük, vagyis hogy értékrendünket ehhez az új természetünkhöz igazítsuk. Csak ebben az összefüggésben van értelme a régi természet vadhajtásainak kiirtásáról és elvetéséről beszélni.
Mindez sajátos megvilágításba helyezi a mai Evangéliumban hallott boldogságokat és jajokat is. Nyilvánvaló, hogy ezek nem külső körülményekre, élethelyzetre vagy -állapotra vonatkoznak, hanem a Jézus Krisztussal való kapcsolatra. Nem attól leszünk Jézus szemében boldogok, mert szegények vagyunk vagy éhezünk vagy sírunk, hanem attól, hogy adott élethelyzetünkben az örökkévaló, mennyei természetünk szerint élünk, annak kibontakozását segítjük elő. A negatív körülmények előnyösebbek lehetnek annyiban, hogy azok talán jobban ösztönöznek a helyes értékrendre, hogy ne az evilág szerinti boldogságot keressük, hanem az odafent valók szerint éljünk, megelőlegezve már itt a földön az örök mennyei boldogságot.
Imádság
Urunk Jézus, hálát adunk Neked, hogy Pünkösd óta az odafent valók „idebent valók” lettek: a mennyország csíráját magunkban hordozzuk a szívünkbe kiárasztott Szentlélek által. Add, kérünk, hogy vele minden áldott nap együttműködve gondot viseljünk a Tőled kapott élet ápolására és gyarapítására, s új, természetfölötti természetünk szerint élve azok közé soroltassunk, akiket a mai Evangéliumban boldognak nevezel.
Készült Barsi Balázs – Telek Péter-Pál: Új Magasság és Mélység c. könyve alapján.
A Napi ráhangoló hajlanban érkezik. Ha feliratkozol e-mail listánkra, akkor a postaládádban fogod találni az aznapi részt. Ne hagyd, hogy a közösségi média algoritmusaitól függjön, hogy megkapod-e az aktuális napi részt.
INRI,
jópap. Az idösb atyák a közelben meghal/tak/nak. Nemrégiben a Covid miatt többen is életveszélybe kerültek. A mienknek a 68 éves “oltás ellenes öccse is ottveszett. Maga az akkor 73 éves “miatyánk” is korházba került. A covid egy este látomásokra sarkalló vercukoreltünest okozott neki. Na nem mennyei látomásokat, hanem szikrázó lehulló tüzgümböket látott. Szerencsére az ajtóig evickelt és hivta a növért…infuzioval megmentették életét. Még két évig örülhettünk predikációinak szeretteteljes szavainak. A “miatyánk” körül 3-5 évvel fitalabb atyák meghaltak, akik a filiáiban kisegitettek. Egy piszmékeres túlélte a Covidot. Azt messzire dobta a sorsa (mint a többieket is) illetve a nyugdijazási hullám…Az egyiket messziröl visszahivta egyszer együttes szentmiseünnepre a plébink. Vicces ember volt. A ministránsok nevettek a predkiációk közben is nekik cimezte vicces témáit…Erröl predikált: “Keressétek tehát azt, ami odafönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Az égiekre irányuljon figyelmetek, ne a földiekre. Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal az Istenben van elrejtve.
Amikor azonban Krisztus, a mi életünk, újra megjelenik, vele együtt ti is megjelentek a dicsőségben.
Fojtsátok el tehát tagjaitokban, ami földies: a paráznaságot, a tisztátalanságot, az érzéki vágyakat, a bűnös kívánságokat és a kapzsiságot, ami nem más, mint bálványimádás.”
“Ebböl azt predkiálta, hogy fiucskák te pedig legytek papok. Magam is anno a bérmála´s után földies vágyból egy lánnyal kokettáltam…de rájöttem soha sem lehetek boldog lemondás nélkül, a földies érzéki vágyak bálványimadása nélkül. Akárhány feleséged is lehet ezek csak földi hiábavalóságok…” Kissé megijedtem. Elöször is a Jézuskövetönek csakis egy sirigtartó hüséges szentségi házassagból származó felesége=felere´sze lehet. A mi papjaink különleges helyzete/cölibátus nem a keresztény katolikusok számát szaporitja mivel nem lesznek gyermekeik. A mi papjaink hagyományosan a nagycsaládból jönn/tt/(e)k világszrete. Tehát a jó házasság melletti predikáció mindkét szentség (házasság/papi szentség) lekicsinylése nélkül kell legyen. A cölibátus pártján állok. Akkor is ha mára kevesen vállaják. Akkor is ha a szeminaristák harmada németben bevallottan homoszeminarista és a püspökkari elnökük követeli felszentelésüket/ tesékmondani évek óta egyházszakadás veszélye miatt mikor repül már ez Bätznig nevü csodacsatár? Isten mindenkit megszolít. Ha nincs pap és a tizenkettö filiáját az uj plebánosunk minden hétvége´n körüllátogatja benéz és a frissen renovált plebániát lezárje, hogy senki se menjen be…akkor is megszolit az Isten minden emberet. Az anyján-nagyanyján-apján keresztül is…Anyák rajtatok a vilag szeme…A szüzanya példján mondjatok igent Isten jóhirére. Jó ha tipegö-baba-mama misén Lupuszatya Makkosmárián ebben segít bennetek. De nektek van erre Isteni felhatalmazástok…Igen a másvallások többnejüsegben látják a megoldást a demográfiai világ problemákra…Náluk egy férfinak 3-33 gyereke van. Jezus azonban nem demográfiai problemáknak tartja a családot, hanem az Isten és az ember mint az egy-férfi völegény/egynöi-menyasszony házasságára épülö szent frigyböl élö egynerangú ösjónak. Érdekes, hogy Péternek volt anyósa/neje. Gyerekeiröl azonban semmit sem tudunk. Osli mosolygos Madonna könyörögj érettünk…