Napi Rahangolo 2025.06.12 csutortok

Napi ráhangoló: Az evangélium megértése a szeretet által – az isteni élet befogadása

Évközi 10. hét, csütörtök

Iz 6,1-4.8; Zsid 2,10-18; Jn 17,1-2,14-26;

Ha a mi evangéliumunk mégis el van takarva, azok előtt van eltakarva, akik elvesznek, akikben ennek a világnak az istene elvakította a hitetlen értelmet.”

Az evangélium megértése elsősorban nem intellektuális képességeken múlik, hanem a belső hozzáálláson. Isten végső kinyilatkoztatása ugyanis nem csupán ismeretek, tanítások, tanácsok gyűjteménye, hanem mindenekelőtt életének, legbensőbb titkának feltárása és közlése. Azt pedig már emberi kapcsolatainkban is napról napra tapasztaljuk, hogy kevés, ha csupán értelemmel akarjuk megérteni a másikat; ahhoz, hogy személyének titkához közelebb kerüljünk, a szeretet adta megismerőképességre van szükség. Az önközlés végső oka és célja nem is lehet más, mint a szeretet, melyben a felek kölcsönösen feltárják s megosztják egymással létezésük legmélyebb titkát, személyük egyedülálló világát.

Jézus Krisztust sem lehetséges megértenünk, ha csupán Isten törvényeinek, erkölcsi elvárásainak kihirdetőjét látjuk benne, nem pedig Isten Fiát, aki Isten életét akarja megosztani velünk. Igaz voltunk, amelynek felül kell múlnia az írástudókét és farizeusokét, nem elsősorban erőfeszítéseink eredménye – hiszen akkor éppen az írástudók és farizeusok bűnébe esnénk, akik magukat igaznak jelentették ki –, hanem abból fakad, hogy őt, aki hozzánk akar jönni, az Atyával és a Szentlélekkel egylényegű Istenként a szívünkbe fogadjuk.

Imádság

Urunk Jézus, add meg nekünk kegyelmesen, hogy döntéseink és tetteink abból a mélységből táplálkozzanak, amelyben a szentmisén találkozunk Veled igédben és eucharisztikus jelenlétedben. Segíts, hogy szentáldozásról szentáldozásra haladva lehulljon szemünk elől az evangéliumot takaró lepel, arcodon mind jobban felragyogjon számunkra Isten dicsőségének ismerete, s így testvéreink számára a mi arcunkon is egyre inkább fel tudjon fényleni a Te dicsőséged ragyogása.

Készült Barsi Balázs – Telek Péter-Pál: Új Magasság és Mélység c. könyve alapján.


A Napi ráhangoló hajlanban érkezik. Ha feliratkozol e-mail listánkra, akkor a postaládádban fogod találni az aznapi részt. Ne hagyd, hogy a közösségi média algoritmusaitól függjön, hogy megkapod-e az aktuális napi részt.

Válasszon egy vagy több listát
Listák
Adatkezelési hozzájárulás

Kapcsolódó tartalom

  • Ima Szent József oltalmáért

    Jóságos Szent József!Oltalmazd családunkat/közösségünket:Segíts, hogy Istennek mindenkor tetszésére legyünk.Te minden jót kérhetsz számunkra, hiszen Jézusnak nevelőatyja vagy.Esdj ki mindnyájunknak igazi istenfélelmet, élő hitet,hűséget, világos és tiszta lelkiismeretet,természetes alázatosságot,nagy szeretetet Isten és minden felebarátunk iránt.Könyörögj érettünk, hogy egyre tökéletesebben éljünk,a bizalom útján haladjunk és soha el ne lanyhuljunk.Járj közben értünk, hogy Isten minket is szentekké tehessen!Védelmezz…

  • 5+1 tanács adventre

    A karácsonyt megelőző négy hét – a görög katolikus testvéreknél hat hét – az advent időszaka. Ez az egy-másfél hónap a várakozást helyezi a szemünk elé. Egész életünk valójában erről szól, minden pillanatban várunk valamit, ami lehet, hogy a közeljövőben, lehet, hogy csak hosszú idő múltán, de az is előfordulhat, hogy soha nem fog megvalósulni….

  • Gyengülő hit, hanyatló vallásgyakorlás Franciaországban – Megállítható ez a folyamat?

    Érdekes elemzést olvashatunk a franciaországi katolikusok jelenlegi helyzetéről Jean-Michel Castaing tollából A franciaországi katolikusok háromszoros fájdalma címmel. A fájdalmas megpróbáltatásoknak kitett híveknek a megbélyegzett kisebbség státuszát kell átélniük egy ellenséges társadalomban. Szent Pálhoz hasonlóan ugyanakkor ők is tudják, hogy „amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős” (2 Kor 12, 10). Általános nézet, hogy a katolicizmus helyzete…

  • A nagyböjti puszta – Nagyböjti ráhangoló

    Nagyböjti ráhangoló videósorozat? Mi ez? A nap kihívása Kérd a jó Istent, hogy segítsen meg téged a 40 nap folyamán. Jelölj ki egy-egy jócselekedet, erénygyakorlatot amellyel a 40 napnak tartalmat adsz. A Nagyböjti ráhangoló videósorozatot a Katolikus.ma támogatóinak segítségével készítjük. Köszönjük az eddig küldött adományokat!Ide kattintva támogathatsz bennünket. Ha szeretnéd, hogy e-mailben küldjük meg neked…

  • Carlo Maria Viganò hamis, igazságtalan vádjai Ferenc pápa ellen

    A volt washingtoni nuncius érsek, Carlo Maria Viganò hamis, igazságtalan vádjai Ferenc pápa ellen a pedofiliával vádolt McCarrick bíboros ügyében. Vasárnap este Dublinból visszatérőben a Szentatya válaszolt hét újságírói kérdésre a repülőúton. Az Írországban egyháziak részéről elkövetett szexuális visszaélések álltak a kérdések középpontjából. Ferenc pápa ugyanakkor csodálatát fejezte ki az írek nagy hitét illetően. Carlo…

  • Mennyi az annyi?

    Az ókori zsidóknál is használatos talentum mint pénzegység több mint 40 kilogramm aranyat jelentett. Feljegyzések szerint Nagy Sándor serege a gaugamélai csata után 4000 talentumot zsákmányolt a legyőzött perzsáktól. Jézus a minket komolyan vevő, velünk szemben igényes Isten szeretetének találékonyságáról beszél, aki nem fél ránk bízni ajándékait, szétosztani a világ javait az emberek között. Tehetséget,…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.