Napi Rahangolo 2026.02.24 kedd

Napi ráhangoló: A sorsvetés

Szent Mátyás apostol

ApCsel 1,15-17.20-26; Jn 15,9-17

„Azután sorsot vetettek rájuk, és a sors Mátyásra esett.”

Ha nem is gyakoroljuk ezt a sorsvetést – amely egyfajta játékosságról és talán ószövetségi gyakorlatról tanúskodik, ami igencsak meglephet bennünket ilyen nagy horderejű vállalkozásban –, érdemes a mélyére tekinteni, mert a mélyben örök érvényű tanítást találunk. Ha választanunk kell akár csak két dolog között is, amelyek közül mindkettő megfelel az evangélium követelményeinek és a hittől megvilágosított értelmünk mértékének is, és egyik felé sem billen jobban az ítélet mérlegének nyelve, akkor valóban sorsot vethetünk. Nem mintha a sorsvetés mágikus isteni közbelépés lenne. Másról van itt szó: a földi élet szegénységének elfogadásáról. Arról, hogy egyszerre nem utazhatok két helyre, hogy egyszerre nem csinálhatok két dolgot, hogy egyszerre nem lehetek két szerzetesrend tagja, két asszonynak a férje vagy két férfi felesége, egyszerre nem lakhatom állandóan falun is és városban is…

Félő, hogy az örökké érveket sorakoztató és sohasem döntő ember valójában nem is keres, mert nem akar találni, lényegében tehát saját önzése mellett dönt, és így az Egyház életét is bénítja. Aki tehát bizonytalan abban, hogy két azonos értékű dolog között hogyan is válasszon, először ne a sorsvetéssel próbálkozzék, hanem mindenekelőtt elmélyült imádságban fürkéssze Isten akaratát, és kötelezze el magát még jobban a Krisztus-követésben. Amikor pedig elérkezik az életében az a pillanat, amikor nincs miért tovább halogatni a döntést, a sorsvetéshez hasonló merészséggel, egyedül Istenben bízva vesse magát a teljes odaadás mélységeibe.

Imádság

Úr Jézus, kérünk, segíts, hogy elfogadjuk az élet egyszeri adottságát, és azon belül teljes, Neked adott életre törekedjünk. Tedd szívünket egyszerűvé, hogy mindenkor bízzunk Benned, aki jól ismered korlátainkat, törékenységünket és gyöngeségünket, s merjünk ráhagyatkozni kegyelmedre, melyet soha nem vonsz meg azoktól, akikre feladatot bízol.

Készült Barsi Balázs – Telek Péter-Pál: Új Magasság és Mélység c. könyve alapján.


A Napi ráhangoló hajlanban érkezik. Ha feliratkozol e-mail listánkra, akkor a postaládádban fogod találni az aznapi részt. Ne hagyd, hogy a közösségi média algoritmusaitól függjön, hogy megkapod-e az aktuális napi részt.

Válasszon egy vagy több listát
Listák
Adatkezelési hozzájárulás

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.