Napi ráhangoló: A hit próbája a meg nem értésben – Mária és József példája
Advent 4. vasárnapja
Iz 7,10-14; Róm 1,1-7; Mt 1,18-24
„József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami őbenne fogantatott, a Szentlélektől van.”
Életünk igazi adventi megpróbáltatásai hasonlítanak Szűz Mária és Szent József szenvedéseire. Ez a legvégső próba két egymást szerető teremtmény között, hiszen hiába keresünk magyarázatot: természetes érvekkel nem lehet sem megérteni, sem igazolni a természetfölöttit. Így vannak a rendalapítók első társaikkal; így a jegyesek, akik közül az egyik a hit nagyobb világosságában részesült; vagy azok a testvéri lelkek, igaz barátok, akik közül hol egyiket, hol másikat hívja Isten ismeretlen és felfoghatatlan útra. Az is lehet, hogy társa sejt valamit a titokból, de megbénítja az isteni nagyságtól való ösztönös félelem.
Ha ehhez hasonlót tapasztalunk életünkben, legyünk tisztában vele, hogy hitünk próbája ez. S mivel Isten miatt van a meg nem értés, még inkább Istenre kell bíznunk az ügyet, önmagunkat és a másikat is. Ha mi vagyunk a meg nem értett fél, a Szent Szűz segítségét kérjük, és önigazolás helyett bízzuk az Úrra, hogy amikor jónak látja, angyala által feloldja társunk tanácstalanságát és félelmét. Ha pedig a nem értő vagyunk, érzelmi zsarolás, elkeseredés vagy a szeretetben való meghasonlás nélkül kövessük József példáját, akinek mindennél fontosabb volt az Isten iránti hűség. Hűségének jutalma az a csodálatos hivatás, amely a Szűzanyáéhoz hasonlóan egyedülálló a világtörténelemben. Amint Mária szűzként lett anya, József ugyanígy atya. Nem csupán gondviselő, nevelőapa, hanem Isten Fiának atyja, a testen és véren túl, s ez a természetes apaságnál nem kisebb, hanem összehasonlíthatatlanul nagyobb és fönségesebb.
Imádság
Köszönjük, Urunk, hogy Mária és József példájával megerősítesz és segítesz minket a lelki fejlődés, a keresztény érlelődés útján. Köszönjük annak tapasztalatát, hogy amikor az ember már nem csupán önmagáról, de a legszeretettebbről is kész lemondani Érted, megérik arra, hogy még nagyobb ajándékban részesüljön: elveszítve azt, akit szeretett, még sokkal jobban visszakapja őt, s új, egyedülállóan szép hivatást nyer Tőled.
Készült Barsi Balázs – Telek Péter-Pál: Új Magasság és Mélység c. könyve alapján.
A Napi ráhangoló hajlanban érkezik. Ha feliratkozol e-mail listánkra, akkor a postaládádban fogod találni az aznapi részt. Ne hagyd, hogy a közösségi média algoritmusaitól függjön, hogy megkapod-e az aktuális napi részt.










INRI,
a férfi. Az örök völegény. Aki a Joteremtöt utánozza le. A Jóteremtö az örök völegény mi emberek a menyasszony. Apám refi volt. Minden nap igy imádkozott: “ugy galdálkodj mintha mindig élnél, ugy imádkozz mintha mindjárt meghalnál” ezután elmondta a miatyánkot. Egyébként csoda, hogy túlélte a háborút. Konrétan igy:
Csodák mielött megszülettem.
Apámmal:
Tószeg-Tiszavárkony-Rákoczifalva-Vezseny tiszai hidfönél (átkelöponton: pontpnhid) történt 1944 oktoberben, akkor apám 21 éves volt.
A parancsnokuk 126 fö katonával parancsba kapta, hogy az utolso emberig védje a tisza nyugati partját a keletröl jövö többezres szovjet harckocsi rohammal szemben.
Ö szerencsére fehér rongyokat tüzdeltetett a szuronyokra és a szovjet jezés után felmentek a hidra- magukat megadván. Apám csodás módon hátul ment azon a délutánon. Amikor a szovjetek az egész hidrol aknavetö tüzzel lesöpörték az összes 126 magyar katonát. Négyen élték túl a 126-ból. A szovjetek másnap haknalban már a másik oldalról is jöttek a hidat letekarittani magyar hadifogloykkal. Akik a halottakat dobálták fel egy kocsira. Apámat (akinek szerencséje volt-vagy csoda?) még a partra dobta vissza a légnyomás és ezer gránátszilánk. Ájultan törött medencecsonttal feküdt ott. Ahogy késöbb mesélték neki, az egyik magyar hullatakaitó hadifogoly katona felkiáltott: “te ez megmozdult!” Akkor dobd a lovackocsira! Jött a parancs.
Pár napig etették, itatták amiböl semmire sem emlékszik. Elsösöegélyt egy hét mulva kapott orosz felcserek (hadi-ápolónö)-töl. Két ápolo-nö egy vastapsire fektette meztelenül. Joddal leöntötték, csak ugy pezsgett mindenütt a böre. Akkor vascsipeszekkel tépkedték ki belöle az acél repesz-gránát szilánkokat amik kikandikáltak a testéböl. 100 valameddig számolta a koppanásokat, ahogyan a felcsernök egy konzervdobozba dobálták a véres vasakat amiket belöle kihúztak. Aztán pér óráig ujra eszméletlen lett.
Csoda vagy szerencse? Egyik szilánk sem ért ütöeret vagy létfontosságú szervet. Még négy honap kellet ahoz, hogy makoval járni kezdjen. Ekkor A Keleti pályaudvarról vitték volna szovjet fogságba, mert parancsuk volt, hogy a létszámnak meg kell lennie (mankó-nem volt felmentés). Onna is csodával szökött meg, az vitte ki akinek az örség leadta a gyüjtöfogságba…Cslafinta trükkel, de erröl késöbb… Én 15 évvel ezután születtem.
osli mosolygos madonna könyörögj érettünk