Ferenc pápa rövid hangüzenetben mond köszönetet a híveknek
Március 6-án, csütörtökön este a Szent Péter téren a pápa gyógyulásáért mondott rózsafüzér-ima során egy rövid, húsz másodperces üzenetet közvetítettek a hívek számára. A hangfelvételen Ferenc pápa volt hallható, aki kórházba kerülése óta nem jelent meg a nyilvánosság előtt, és semmilyen fényképet sem tettek róla közzé.
„Teljes szívemből köszönöm az egészségemért a téren mondott imáitokat” – mondja a spanyol nyelvű üzenetben a Szentatya. – „Én innen vagyok veletek. Áldjon meg benneteket az Úr és a Szűzanya vegyen titeket oltalmába. Köszönöm.”
Ez a néhány, hallhatóan csak nehézségekkel, kifulladva kiejtett mondat volt a pápa első nyilvános megszólalása kórházi ápolásának kezdete óta. A felvétel aznap készült. A meghatott hívek tapssal köszönték meg az üzenetet.
Ma reggel egyébként, nyugodt éjszakát követően Ferenc pápa kevéssel 8 óra után ébredt fel. Láztalan, újabb légzési nehézségei nem voltak, vérképe stabil, a légzési és mozgási fizioterápia folytatódik. Orvosai azonban még mindig nem nyilatkoznak arról, hogy mi várható a következő napokban.
Forrás: Aleteia
INRI,
Isten áldjon Szentatya. Jezsuita szerzetes (volt) de Ferenc= a szegények derüs barátja lett. A Jóteremtö mindannyiunkat egyformán szeret. Mindenkit a maga hivatásában. Szerzetes(nö), pap, férj (feleség=felerész), apa (anya), gyermeket-szülö-nö (ilyen férfi nincs).
Szerezetesek vitatkoztak. Kit szeret jobban az Úr. Ferences, Domonkos, Jezsuita. Hátra hagytak egy kis iratot a mellékoltáron, hogy másnapra irja rá az Isteni-ijjával a Jóteremtö, hogy melyiket szereti legjobban. Reggelre ez ált rajta: Mindegyikteket egyformán szeretem. Aláirás: Jézus-egy jezsuita.