cardinal muller schonborn Medium

Müller és Schönborn bíborosok: A nők felszentelése lehetetlen

Kevéssel azután, hogy Ferenc pápa ellenezte azt a lehetőséget, hogy nőket szenteljenek fel diakónusnak, két németajkú bíboros is nyilvánosan kijelentette, hogy pappá szentelni csak férfiakat lehet.

„Nők nem kaphatnak meghívást erre a szolgálatra” – mondta június 7-én Gerhard Ludwig Müller bíboros a kath.ch svájci portálnak. „A pap Krisztust képviseli férfi mivoltában, férfiasságában.”

A német bíboros, aki 2012 és 2017 között a Hittani Kongregáció – ma Dikasztérium – prefektusa volt, hangsúlyozta e nézet teológiai és doktrinális alapjait. Úgy fogalmazott, hogy a nők pappá szentelésének tilalma mélyen magában a szentségben gyökerezik.

Müller, aki dogmatikai teológiát tanított a müncheni Ludwig Maximilian Egyetemen, kiemelte, hogy „minden ember alapvetően egyenlő az Istennel való személyes kapcsolatában”, akár férfiakról, akár nőkről legyen is szó.

Ahogyan „egy férfi nem lehet anya és egy nő nem lehet apa”, úgy a papságra is csak férfiak kapnak elhívást – mondta Müller bíboros a CNA német nyelvű hírpartnere, a CNA Deutsch szerint.

„Az elhívás Istentől jön. Istennek magának kellene felpanaszolni, hogy az embert férfinak és nőnek teremtette.”

Müller bíboros Ferenc pápának a Querida Amazoniában használt szavait visszhangozta, amikor azt hangsúlyozta, hogy „az egyházat nem képviselheti férfi, mert az egyház nő, és az Egyház archetípusa Mária, az Istenanya. A szentség természetéből fakadóan csak férfi képviselheti Krisztust az Egyházzal kapcsolatban.”

A német prelátus mondatai Christoph Schönborn bíboros, bécsi érsek kijelentéseit követték – számol be róla a CNA Deutsch.

Schönborn bíboros június 1-jén az ausztriai ITI Katolikus Egyetemen tartott prédikációjában azt mondta, hogy „mélyen meg van győződve arról, hogy az Egyház ezt nem változtathatja meg, és nem is szabad változtatnia, mert a nők misztériumát romlatlan formában meg kell tartania.”

„Mindannyian egy nőtől születtünk. Ez mindig tükröződni fog az Egyház misztériumában”.

Müllerhez hasonlóan Schönborn is megerősítette Szent II. János Pál pápa tanítását, miszerint a nők felszentelése egy alapvető ekkleziológiai elvbe ütközne.

Az Egyház hagyományos tanítására hivatkozva II. János Pál pápa 1994-ben az Ordinatio Sacerdotalis kezdetű apostoli levélben kijelentette:

„Ezért, hogy minden kétséget eloszlassak egy nagy jelentőségű, az Egyház isteni konstitúcióját érintő kérdéssel kapcsolatban, a testvérek megerősítésére történő szolgálatomnál fogva (vö. Lk 22,32) kijelentem, hogy az Egyháznak semmiféle felhatalmazása nincs arra, hogy nőket pappá szenteljen, és hogy az Egyház minden hívőjének véglegesen ehhez az ítélethez kell tartania magát.”

Fordította: Solymosi Judit
Forrás: EWTN Vatican

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

2 Comments

  1. INRI,
    A nök oriasi nagyszerü feladata az Isten tervének megvalosítása. Ök hivják le a párjukkal (a fele-rész=fele-ség=szabad-ság=jó-ság=üdvös-ség) férjükkel akivel egy test lesznek az Isten örök tervében létezö lelkeket a mennyekböl. A nök az elsö számú hitoktatók, amikor édesanyák lesznek. Akkor is ha nem is tudnak róla.
    Megdöbbentem, ahit továbbadásának egyszerü és nagyszerü módján: templomunkat most kissé fölujították. Egy asztalos akinek az anyja “templom-anya=mindenes” részt vett a munkálatokban. Ezután templombajáró lett a gyerekeivel és a nejével együtt. A neje mosolyog és szeretettel terelgeti a 6-10 év közötti gyerekeit a templomba. Miért döbbentem meg? Most az úrnapi körment elött üdvözöltem a fiatal anyukát és ke´rdeztem, tudja-e mi ez az ünnep? Csak mosolyogva vállat vont -nemnagyon- ennyit mondott és kedvesen a gyerkeit terelgette tovább…Röviden csak ennyit mondtam, hát ez a pusztai vándorlás -nálunk katolikusoknál 4 sátrának- ünnepe, ahová a pap elviszi a mi frigyládánkat = az eucharisztiát…a kislányok meg elötte szirmokat szórnak az ösvényre. Az anyuka nevetve továbbment és beült a mise elején a picikkel a padba. A gyerekeki pedig boldogan körülcsicseregték.
    Bizony egy ilyen anyai mosoly és simogatás mindent meghatárzoz…most és ke´söbb is. Nem a teológiai magasztos pátosz az ami a piciket megfogja…Söt még az anyukákat se…csak ez érdekli. Hanem a békés boldog együttlét a jópap mint pl. Bucsi atya, Lupusz atya, nyugodt érthetö predkaciói. A közösség egyszeruen nagyszerü eucharisztiaünnepe, a jóhangú kántor bábáskodása mellett…
    A nönek ha nem akarja a picineit elhanyagolni az elsö 10-12 evükben körülöttük forog…Aki emelett dolgozni is tud az a világ csaod´ja. A papnak pedig a “felnöttek plebániaájra” kell forditania erejét. Aki katolikus akar lenni az igy is lehet, aki pedig nem, mert nem fogta fel, hogy az mit is jelent, a Jóisten azt is ugyanugy szereti és meghívja…sött viccesen: ezért me´g meg sem haragszik rá-hahaha…mert a völegeny is olyan, hogy mindennél jobban szereti menyasszonyát=párhuzamban értsd a Joteremtö a völegény-mi emberek pedig a menyasszony…A meghívás azonban mindenkinek szól. Arra, hogy ma´r itt és most boldog legyen a Mózesi 10 parancsolat értékrendje ezt biztosan megadja annak aki élni akar vele…
    A katolikus mamák minden este együtt énekelnek és imádkoznak a picikkel. Ezze az óriási ajándékkel indítják öket a fejlödésük útjára (egy életen át). Ebben oltalmuk és gyamoluk a férjük (re´giesen-uruk), akiknek ök a szivük dobbanása. Azonban a végsö döntés a szülésben, a nevelésben, az Istentiszteletben, a család boldog békéjében a nökön múlik, akiket a férjük ebben is támogat söt a tenyerén hordoz.
    Osli mosolygós Madonna könyörögj érettünk…

  2. Szerintem egy nő is képviselheti Krisztust! Sőt! A nőket Jézus Krisztus pont úgy elhívja mint a férfiakat!
    Én szeretnék pap lenni!!!
    Kis korom óta erre vártam, vágytam!
    Pap akarok lenni és Jézus maga hívott erre szolgálatra!
    Kik az emberek h megvonjak ezt a nőktől!!!???
    Sok férfi rossz papot ismerek…