Müller bíboros: „XIV. Leó pápa minden szentbeszédében és megszólalásában mindig Jézus Krisztust állítja a középpontba”

„Mert Isten fia az Ő keresztje és feltámadása által az egyetlen reménység az ember számára életében és halálában. És az Egyház csak Jézus Krisztusban lehet a világ üdvösségének szentsége.” – Gerhard Müller bíboros prédikációja

A kath.net teljes terjedelmében közli Gerhard Ludwig Müller bíboros szentbeszédét, amelyet 2026-ban Szent Ágnes ünnepén tartott címtemplomában, a római Sant’Agnese in Agone templomban, és köszönetet mond Őeminenciájának a közzétételhez való szíves hozzájárulásáért.

XIV. Leó pápa minden szentbeszédében és megszólalásában mindig Jézus Krisztust állítja a középpontba. Mert Isten fia az Ő keresztje és feltámadása által az egyetlen reménység az ember számára életében és halálában. És az Egyház csak Jézus Krisztusban lehet a világ üdvösségének szentsége. Csak Őbenne nyeri el saját arcát, ellentétben az ember által kiagyalt és létrehívott üdvösségtanokkal, ideológiákkal, programokkal és tervekkel.

Szentatyánk azonban nemcsak a dogmatikus igazság iránt elkötelezett, hanem elég bátor ahhoz is, hogy a világ hatalmasságai előtt a világos politikai beszédet képviselje. Újévi beszédében a Szentszéknél akkreditált diplomáciai testület előtt nyíltan kijelentette, hogy világszerte 380 millió keresztény szenved üldöztetéstől, diszkriminációtól és erőszaktól. Az Open Doors nemzetközi segélyszervezet beszámolt arról, hogy 2024-ben közel 5000 keresztényt gyilkoltak meg.

Ha áttekintjük az elmúlt 4000 év történelmét, azt látjuk, hogy a judaizmust és a kereszténységet folyamatosan üldözték. Az Isten ó- és újszövetségi népével szembeni halálos gyűlölet legfőbb oka az, hogy e világ tudósai és politikusai nem bírják elviselni az egyetlen és igaz Istenben, mennynek és földnek teremtőjében való hitet. Ugyanis magukat akarják istenné tenni, az élet és halál urának szerepét játszani, a saját maguk kreálta személyi kultusztól megittasulni. Azonban az a keresztény elv, miszerint inkább Istennek kell engedelmeskedni, mint az embereknek (ApCsel 5,29), leleplezi azon állításukat, hogy ők szinte isteni mindentudással és mindenhatósággal rendelkeznek, mint halandó emberek nevetséges feltételezését. És minden zsarnok, kényúr és népvezér halálának órájában nyilvánvalóvá válik, milyen szánalmas lények is ők valójában.

A keresztényekre kezdetektől fogva, már a Római Birodalomban is gyanakodva tekintettek, megvetették és üldözték őket, mind a pogány népek tömegei, mind a filozófusok, akik számára Isten megtestesülése és véres kereszthalála értelmetlen perverziónak tűnt, szemben az ő spekulatív elképzeléseikkel Istenről, mint tiszta szellemről, aki semmilyen kapcsolatban nem áll az anyagi világgal és a földhöz kötött emberrel. Ideáljuk a lélek kiszabadítása volt a test börtönéből, és semmiképpen sem a test feltámadása. Végül pedig az abszolút politikai hatalom birtokosai nem tudták és ma sem tudják elviselni, hogy a keresztények a császár, illetve az állam szerepét az evilági jólétre korlátozzák, miközben lelkiismeretükben és hitükben egyedül Krisztust ismerik el uruknak és királyuknak.

Szent Ágnes, akinek ma az emléknapját ünnepeljük vértanúságának helyszínén, egy törékeny, mindössze tizenkét éves kislány volt, aki minden fenyegetés és csábítás ellenére hű maradt Krisztushoz, egészen addig, amíg erőszakos halált nem halt: lefejezték, ahogyan akkoriban a bárányokat volt szokás lemészárolni. Ily módon mindig Krisztusra irányítja figyelmünket, aki feláldoztatott a kereszt oltárán, mint Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit. És hány ezer fiatal maradt hűséges az üldöztetések idején, s nem hajtotta meg a fejét és térdét Baál, e világ bálványa előtt (Oz 2, 8-13) „Jézus melletti tanúságtételükért és az Isten szaváért” lefejezték őket (Jel 20,4). Szánalmas emberek a világ megmentőjeként lépnek fel, és a megtévesztett tömegekkel bálványként ünnepeltetik magukat. De hogyan haltak meg a keresztények üldözői? Nero öngyilkosságot követett el, Valerianus császár pedig ellenségei kezére került, s a pártusok Rómába küldték a lenyúzott bőrét, hogy megalázzák a birodalmat. Hitler a bunkerben úgy nyüszített az életéért, mint egy kivert kutya, mert képtelen volt felfogni, hogy most ő van soron, aki több millió ártatlan embert küldött könyörtelenül a halálba. A meggyőződéses ateista Sztálin a dácsájában kuruzsló módjára beszedett mindenféle pirulát, hogy általuk megszerezze a földi halhatatlanságot, amelyről ma minden oligarcha és autokrata álmodik, aki pótolhatatlan áldásnak tartja magát az emberiség számára. Sztálin valójában szánalmas körülmények között halt meg a saját piszkában, félelemmel és gyűlölettel teli tekintettel és tehetetlen dühvel, mielőtt az ördög magához ragadta volna.

De nem hagyhatjuk szó nélkül a mai Európában zajló keresztényüldözést sem, amelyet a szekularisták, a fasiszták és a szocialisták utódai az úgynevezett woke kultúra formájában folytatnak. Micsoda egyházellenes propaganda kellett megelőzze azt a 2300 keresztényellenes támadást személyek és egyházi intézmények ellen, amelyet az Európai Unió területéről jelentettek? S ehhez hozzáadódik még az az 502 angliai eset, amikor csak azért ért támadás embereket, mert keresztények, nem is beszélve a keresztény templomok ellen elkövetett számos gyújtogatásról.

Nyugati országainkban egy újfajta, alattomos kereszténygyűlölet van kialakulóban, amely még a brüsszeli bürokraták és a tagállamokban működő helytartóik mentalitásában is megmutatkozik. A keresztény emberkép központi igazságát támadják. Eszerint az ember nem a teremtés koronája, nem Isten képmása, aki lelkiismeretével közvetlenül Istennel áll kapcsolatban. Nem több, mint vak természeti folyamatok terméke, vagy – marxista megfogalmazással – a saját társadalmi meghatározottságainak összessége. Ezért képesek a zöld-szocialista ideológusok holmi nyersanyagként felhasználni az emberiséget, és az Új Embert saját képükre és hasonlatosságukra megteremteni. Ezért érzik ideológiáik, bürokráciáik, pártjaik és vezetőik feljogosítva magukat arra, hogy az embereket irányítsák, neveljék, előírják nekik, mit és hogyan kell gondolniuk, beszélniük, érezniük, enniük és cselekedniük. Csakhogy a klasszikus totalitárius diktatúrákhoz képest ma a propaganda olyan ügyesen működik, hogy az emberekkel elhiteti, szabadon döntenek, amikor megölik saját gyermeküket az anyaméhben, vagy betegségükben és öregségükben megöletik magukat, hogy ne legyenek többé mások terhére. Az Antikrisztus-kultusz ördögi csúcspontját pedig akkor érjük el, amikor a milliárdokat termelő gyógyszeripari óriásvállalatok a pubertás nyugtalan időszakában azt beszélik be a gyermekeknek és a fiataloknak, hogy megváltoztathatják a nemüket, ha úgy érzik, hogy rossz testbe születtek. Valójában Isten öröktől fogva, már „a világ teremtése előtt” (Ef 1,4) kiválasztott és meghívott bennünket, hogy éppen ez a konkrét történelmi személy legyünk férfiként illetve nőként (Ter 1,27; Mt 19,4). Az első csodálatos feladat, amelyet teljesítenünk kell, az, hogy maradéktalanul elfogadjuk önmagunkat Isten teremtményeiként, aki nevünkön szólított, s így személyekké tett minket (Iz 43,1). Életünk legfontosabb küldetése pedig az, hogy Krisztusba vetett hitünkkel elfogadjuk, felszabadulunk az Isten fiainak dicsőséges szabadságára (Róm 8, 21). Isten a két nemre bízta az emberiség fennmaradását a nemzedékek láncolatában. A kétneműség, amellyel a Teremtő az embert megáldotta, a teremtés jóságának a része, és nem valamiféle véletlen baleset, amelynek káros következményeit orvosolnunk kellene. Megáldja a férfi és a nő szerelmét, és házassági szövetségükből szerelmük gyümölcseként gyermekeket teremt.

A férfi és nő közötti különbség a kegyelem területén is fontos szerepet játszik. Isten Fia maga is emberré lett, és férfiként, új Ádámként, az egész emberiség és az egyház feje. De emberi természetét egy asszonytól veszi magára, aki az új Éva, az Istenben élők anyja lett, amikor együttműködő szabad akaratából igent mondott arra, hogy Isten az ő testéből és lelkéből emberré váljon.

Európában a Krisztus-ellenes kultúrharcban valójában az emberiesség és a kereszténység kultúrája áll szemben a régi és új pogánysághoz való visszatérés barbarizmusával. Az új pogányság lényege az ember megvetése, akit Isten a maga képére és hasonlatosságára teremtett, és akit Fiában, Jézus Krisztusban arra hívott meg, hogy gyermekei legyünk, az Atya és a Fiú szellemében Isten barátaiként éljünk, és egyszer majd az Atya házában a sok, jól előkészített hajlék egyikét elfoglaljuk.

A nagy egyházatya, Szent Ambrus, a keresztényi lét példájaként állította elénk Szent Ágnest, mivel sem a kegyetlen fenyegetések, sem a hízelgések és a világi fényűzés ígéretei nem tudták őt Krisztustól eltántorítani (De virginibus, 5–9.).

Mi pedig, a mai kor keresztényei követjük példáját, és kérjük közbenjárását: Szent Ágnes, imádkozzál érettünk, hogy ne hagyjuk magunkat az antikrisztusi propagandától megtéveszteni, hanem mindig hűek maradjunk Jézus Krisztushoz, a mi Urunkhoz, az ember egyetlen és igaz Megváltójához. Ámen.

Fordította: Klausz Eszter
Forrás: kath.net