Miről ne írjak?
Nem írok Zseléről, mert most már mindenki látja, miről szól a háború.
Nem írok az unióról, mert mindannyian érezzük a szankciók (mellék)hatásait.
Nem írok a kábítószerekről s az energiaitalokról sem, mert a háború óta, Konstanca nagyobb elosztó központ lett, mint Amszterdam. S a kokain-tranzit útvonala e drága Románia lett. Szegény rendőrök, csak kapkodják a fejüket s a drogtesztet (elő), mert már saját kollégáikat is le kellett buktatniuk. Ehhez képest, hogy a félkarú rablók kikerülnek a kocsmákból, már nem is bír jelentőséggel.
Nem írok a hazai médiumokról sem, mert rég nem vagyok a kedvencük.
Nem írok a szinódusról sem, mert a németek rég elvitték bolond felé. Ha bíboros lennék, biztos lenne még vagy öt pontom nekem is.
Nem írok Muskról sem, mert már ő is Orbán kottájából játszik.
Nem írok a vírusról sem, mert az oltásellenesek hálózata nélkül is jól be vagyunk hálózva virtuálisan. Most már készpénz nélkül is.
Nem írók az adóügyekről, mert az IT-szektor sohasem fog felérni a mezőgazdasággal.
Nem írok a Nobel –díjakról, mert évekkel ezelőtt az is baj volt, hogy a magyar kormány mért fordít annyi pénzt a kutatásra. Most lám sunnyognak.
Nem írok a szépségversenyről sem, mert egyik román honatyánk azzal gúnyolódott, hogy ők csak kölcsönadták a román lányt Magyarországnak…
Nem írok a baloldalról, mert szerintük minden, amit a jobboldal csinál az fasizmus és nácizmus. Ők meg lopakodva és szemtelenül dicsőítik a kommunizmust, most már kapitalista trükkökkel.
Nem írok rosszat senkiről és semmiről, mert akkor az agresszor oldalán állnék és putyinista lennék. Túl vékony lett a mezsgye, ami mentén még nem annyira érzékenyek az emberek, hogy megsértődnének. Mert, hogy engem melyik skatulyába tesznek, nem lényeges. Így legalább csak egy főnököm van, akire érdemes odafigyelnem. S ez maga Jézus Krisztus.
Írok inkább olyasmiről, ami felemel. Ami pozitívum. Ami erőt és lelket önt belém. S az olvasókba. Olyasmiről, ami engem életben tart s előre lendít. Amiért nem éri szó a ház elejét. Amitől a fészbukos rajongóknak is elakad a lélegzetük. Ahonnan sugárzik egy csepp jóság. Mint a rendőr bácsi üvegszeméből. Ami lelkesít és ösztönöz, arról írok. Amit bátran, naivul másoknak is elújságolhatok. Mint a nagylány, aki anyukájának így vallotta be, hogy minek lett a részese: – Anyúú. Képzeld, megtaláltam életem szerelmét! Idén már ötödször….!
Olyasmiről írok, ami valóság. Ami megtörtént. Velem. A minap. Egy kilencvenéves beteg férfit látogattam meg. Beszélgettünk, imádkoztunk. Elvégezte a szentgyónását. Magához vette a Szentségi Jézust. Összeaszott teste még csonka is. Hiszen nemrég levágták fél lábát. Hogy a köszvény ne terjedjen tovább. Sugárzó, kicsiny szemeiből életerő árad. Hangosan imádkozott velem együtt. Énekelt. Fogta szorosan a kezemet. A múlt hónapban a fia, aki gondozza, megkért, vigyem el a pénzt, és írjam be az idei egyházadót, mert neki nincs ideje bejönni a hivatalba. Most vittem is magammal a bizonylatot (chitanta-nyugta). Ott lapult a belső zsebemben.
A szentáldozás után, a kicsiny, törékeny öregember csillogó szemekkel fordult felém: – Plébános úr, hozta a ’kitáncát’?…
INRI,
drága atya. Nagyon örülök annak, hogy ott te szeded be az egyházadót. Az özvegyasszony 2 fillérjét. Többet ér az a németek dolgozónkénti évi kötlezö 1.000-1.500 EUR-jánál. Ott azt 20 millióan fizetik be. Aki nem az nem “igényelhet egyházi szolgáltatást”. Szörnyü ára van ennek:
a 120 fös német katolikusok központi bizottsága=öreg politikusok parancsolnak a 27 püspöknek, meg a 18 ezer papnak. (husz év alatt felére csökkent a számuk, sokan megnösültek).
De a Német Katolikusok központi Bizottsága pedig most arra kötelezi a püspököket, hogy az 1 millió katolikus egyházi lakalmazottnak, ne kelljen egyházi adót fizessen, ????ha másvallású??? ???vagy ateista???. ??? Ne lehessen vizsgálni kivel él férfival vagy növel-vagy hánnyal??? S ez többezer atyára is vonatkozik??? Ez a német szinodusi út. Akik a PRIEDOK- ra a katolikus ifjuságot is kivezetik a családpasztorációk gondozásában. Drága Ayta csinálj már valamit…
INRI,
Ma 2023.10.05-én rokoni temetésen voltam Deutsch Jahrndorfban a burgenlandi Németjárfaluban. Óriási meglepetésemre páter Myroslav Rusyn, egy nös 4 gyerekes görög katolikus atya vezette -életében elöször- a latin római katolikus ritus szerint a gyászmisét és a szertartást is. A negyven év alatti atya egy hónapja lett káplánként alkalmazásba véve.
A római katolikus tanítás szerint a Jézusi tanítványi életnek az a lényege, hogy a papi élteben egészen az Úrnak adom magam, nem tekintek hátra, hanem csak előre, arra az útra, amelyen haladnom kell, arra a feladatra, amelyet teljesítenem kell és (papként) Isten országának örömhírét csakis nötlen cölibát éltformában elö osztatlan szívvel lehet hirdetni.
A burgenlandi TV megkérdezte, hogy nem zavarja-e az új ukrán káplán atyát, hogy nem tudja egészen az Isten ügyének szentelni magát a családja miatt, mert megosztott a szíve a családja és Jézus egyházának szolgálata között?
Íme a négy gyerekes görög-katolikus atya válasza:
„A papság atyaság is. Akkor vagyok jó férj, ha a nejem biztonságban érzi magát mellettem. Ha lelki, szerelmi, anyagi, érzelmi biztonságot tudok a hitvesemnek fele-részemnek nyújtani, akkor olyan eröt kapok töle a munkámhoz, amit senki más nem tud nekem megadni. Például úgy hogy nyugodtan lehetnek nézeteltéréseink söt kiabálhatunk is egymással anélkül a veszély nélkül, hogy szentségi házasságunk annak kárát szenvedné, de mindketten tudjuk, hogy jobb ha folyamatosan mindketten a kölcsönös csendes egytértésre törekszünk. Az köt minket az elsö perctöl össze a nejemmel, hogy elsöprö többségben azonos az érdeklödési körünk -jó munkatársak vagyunk- és a szabadidönket is csakis örömteli együtt életben vagy közösen megválasztott kikapcsolódásban tudjuk elképzelni egymással. Mint férj csak magam is igazolhatom a mondást: Omnia vincit Amor= A szerelem mindent legyöz. Régi mondás szerint minden sikeres férfi mögött egy erős nő áll. Ez azonban fordítva is igaz.
Ha a családomat (gyerekeimet) elhanyaglom nem lehetek jó pap sem. Papként úgy viszonyulok a hívekhez, ahogyan egy jó atya vagyis apa teszi. Ez nem lekezelést jelent. Éppen ellenkezöleg ez elkötelezödést, felelöségvállalást, szerettel való gondoskodást és útmutatást is jelent. Ebben sokat segít a gyeremekeimmel való tapasztalatom. Jobban tudom emiatt a híveket is szolgálni. Gyónatásban, szent miseünneplésben, a betegek vagy a rabok látogatásában is. Arról nem is szólva, hogy a hittanos gyerekfoglakozásokban sokat segítenek a saját gyermekeim is. Az ifjúsági és a jegyes hittanban, és a kismamafoglakozásokon pedig a nejem a “legjobb ifjúsági káplánom” is.
Szeretettel köszöntöm Péter atyát a Zarándok.ma oldalon.
Már nagyon hiányoltam értékes írásait.
Kérem írjon továbbra is.
Hálát adhatunk Istennek, hogy a mai vesztébe rohanó világunkban is vannak olyan emberek, akik egészen Isten és az emberek szolgálatának szentelik életüket.
Isten áldja meg őket.
INRI,
emlékszem a Jób lázaása cimü filmre. Zente Ferenc=tenkes kapitánya volt a Jób. Az utolsó nagy háború alatt egy tiszamenti faluban, a zsidó Jób és neje akiknek 7 gyermekük halt meg, örököst akartak maguknak. Egy keresztény gyereket vett örökbe, hogy az túléli majd az üldözést és megörökli a házat és a kertet is (és elmondja majd, az ö sorsukat is mindenkinek). Ott az a szokás, hogy a melamaed=öreg férfi hittanár fizettségért megtanítja a gyereket és ifjút a hitre. Jób a kiskamasz fiút bevezetné a zsidó hit életbebe (is), de nem úgy sikerül, ahogyan azt elképzelte, mert a fiú persze ilyen “idegen varázsszavakat” elötte sosem hallot.
Arra vetül egy ferences=ferences derüvel. Jób nagy zsák krumplival fizeti ki. Azt, hogy a ferences tanítsa meg a fiúnak, azt a részt, amikor a bárányka megjelenik. Amiröl akkor hallott amikor a katolikus templomba járókkal beszélt a piacon.
Azonban elöre kiköti Jób, hogy “többet ne, csak a báránykát” azt mondja el amaz a gyereknek.
Ahogy hárman ott “hittanóráznak” a ferences rákezdi: “Isten báránya aki elveszed a világ büneit”- Jób beleszól: “nagyon szép, de többet ne”. A ferences azt modja: “dehát nincs több”…Jób örül a siekeresen megtartott hittanórának és nagy zsák krumplival fizeti ki az azt örömmel elfogadó ferencest. Pár nap múlva a fiúcska pedig ámúlva látja, hogy nevelö szüleit elviszik. Ki akarja öket szabadítani veszekszik a katonákkal, mikor látja, hogy hiába csak némán sírva megy velük. Jób elküldi, de hiába. A katona ráförmed: “maguké ez a gyerek?” Jób megtagadja, hogy valaha is látta ezzel megmenti a fiút az elhurcolástól, aholis Jóbék odavesznek. Job, még idelyekorán a nála-lakó fiatal cselédeit bízta meg, hogy vállaják-el, hogy a fiút, “Jób örökösét” a nagykoruságig felnevelik és átadják neki az örökségét a kis gazdaságot.
Uram Jézusom mi együtt jàrunk,Neked adtam szívem,neked adom az utam tervezését,ölelő karodba belefekszem és Te viszel,nem kérdezem merre hová rád bízom bármi jön az úton ha Te megengeded az akkor csak jó lehet,jöhet vihar ,szenvedés az mind Feléd hozzád vezet.Vagy tanitasz vagy erősítesz arra nevelsz amire szükségem van az Örök élet felé. Köszönöm Jézus segits hogy mindig Veled Benned a Te utadat járjuk Szent Jelenléted vezessen az örökkévalóságig.Köszönöm hogy ezen az úton gyengeségemben megerősitesz,amikor elesem felemelsz. HÀLÁT ADOK ÈRTE ISTENEM.