Mint a mustármag, csak akkora…
Márai Sándor írja naplójában: „Egy író jelentőségét és eredetiségét nemcsak az bizonyítja, amit ír, hanem az is, mennyire lehet utánozni. Az igazán nagy írókat – Homérosz, Dante, Shakespeare, Stendhal vagy Proust – nem lehet „utánozni.” Ha megkísérli valaki, az első mondatnál kiderül a kölcsönbe felöltött álruha. A nagy, eredeti alkotókat nem lehet megközelíteni, sem meglesni, nincs mód „elsajátítani titkukat”, mert nincs „titkuk”. Egyszerűen csak „olyanok”.”
Elképzelhető, hogy az apostolok is – akik már jó ideje a Mester mellett voltak, hallgatták, magukba itták igéit, és akik nem egyszer tanúi, sőt részesei voltak csodáinak –, egyre jobban átérezték saját korlátaikat, alkalmatlanságukat. Mintha köztük és a Mester közti távolság nemhogy csökkent volna, hanem inkább megnőtt. Micsoda hite lehet neki, mennyire követhetetlennek tűnik! Hisz Jézusból csak egy van. Utánozhatatlan. Ugyanakkor azt is megtapasztalták, hogy a mindennapok kihívásai próbára teszik a hitet, döntéseik szakítópróbája lesz a Mester által felállított magas mérce. Talán ezért kérik Jézustól: növeld bennünk a hitet. Mert nem elég erős, nem elég nagy, nem elég ellenálló…
Jézus azonban furcsa módon mintha megsajnálná őket és „szerencséjükre” lejjebb teszi a mércét: elég, ha csak akkora hitetek is van, mint a mustármag…
Őszinte, hívő, emberi magatartás, ha belátjuk gyengeségünket, hitkételyeink vannak, és Istentől kérünk hozzá segítséget. De vajon Jézus is erre utal? Amikor a mustármagnyi hitről beszél, valószínű, inkább azt akarja kifejezni, hogy a hitet nem lehet centivel mérni. A hitet nem lehet súlyosabbá tenni, bővíteni, tartalékolni, megtoldani. Vagy van hitünk, vagy nincs. Ami „kevés” van, azt kell mozgósítani, feléleszteni, és az szinte magától megsokszorozódik. A fizikai világban is micsoda elképesztő erők szabadulhatnak fel az atomrészecskékből! A hit még ennél is nagyobb „töltésű energiahordozó”… Isten kegyelme végtelen.
Ahelyett, hogy panaszkodnánk, milyen kevés a hitünk és töredékes a szeretetünk, vágjunk bele bátran, merjünk ráhagyatkozni Krisztus erejére, hiszen ahogyan az apostolnak mondja: elég neked az én kegyelmem!
Lelkiségi csoportokban, magánájtatosságokban, ezoterikus keleti és nyugati segédeszközökkel, bizony néha mi is azt reméljük, hogy a hittel úgy bánhatunk, mint testünk sejtjeivel. Az energiaitalok, ízfokozók, állagjavító adalékok, izomfejlesztő gyógyszerek, állóképességet erősítő tabletták és ajzószerek használatának bűvös technikái, azt sugallják, hogy hitünket is lehet „doppingolni”…Azonban amikor emberi viszonylatainkat át akarjuk vinni a hitre, tévesen járunk el, mert egy mustármagnyi hit is óriási dolgokra képes. „Elég” egy parányi hit. Hegyeket mozgat. A legkisebb hívő odaadással is nagy dolgokra vagyunk képesek. A mustármag alig akkora, mint egy gombostűfej. De ha jó talajba hull és fejlődni kezd, minden időjárási viszontagságban képes megmaradni és túlélni akár 600 éven keresztül is. Jézus erre a kicsiny, de rendíthetetlen, fejlődésre képes bizalomra utal. A hitben is ezen az élni akaró erőn van a hangsúly. A mustármag hatalmas fává terebélyesedik, vagyis a benne rejlő élet teszi naggyá. „Leköszönő” szentatyánk, XVI. Benedek pápa A mustármag reménye című könyvében írja: „A valóságban az egyház mindig mustármag marad. Mindig a Szentlélek megfoghatatlan erejéből él, soha nem szervezetének időközben kifejlesztett hatalmából. Talán a mai óra áldása, hogy kényszerülünk újból fölismerni ezt.”
Hitünk belső látás. Felismerése az isteni jelenlétnek és annak elfogadása, hogy abba kapaszkodunk, ami első látásra nem kézzel fogható. Ehhez merészség kell. Szembemenni a világ behatárolt, mérhető „bizonyítékaival”. A hit lelki viszony, őszinte és kitartó bizalom Isten és köztem. Valójában kegyelem. De ez a törékeny, mindig erősítésre szoruló hit óriási energiákat képes megmozgatni, amelyeknek akár világtörténelmi kihatásai is vannak.
A határtalan bizalommal járó kicsinységnek, jelentéktelenségnek példázata a mai evangélium második része is, ahol Urunk haszontalan szolgáknak nevez minket akkor is, ha „mindent megtettünk”.
Fülünkbe cseng Mesterünk másik hasonlata is, ahol arról beszél, hogy majd „visszajövet” szolgáit asztalához ülteti és felszolgál nekik. Sokan már ebben az életben reménykednek abban, hogy a „százannyi” ezt a földi megdicsőülést jelentené. De itt Jézus inkább a szolga lelkületét domborítja ki. A szolgának nincsenek előjogai, érdemei. Istennel nem szerződéses viszonyban vagyunk, nem lehet vele alkudozni, sztrájkolni, fizetésemelést kérni – mondja találóan Szentmártoni Mihály SJ. Bizalmát nem vásárolhatjuk meg. Jézus nem evilági munkaadó. Csak a hittel, bizalommal, alázattal, a kiszolgáltatottság bizonytalanságával engedelmeskedve merjük remélni, hogy asztalához ültet majd.










INRI,
kérdezem:
az ujszülött baba kiszolgáltatott az anyjának? és az anyja öneki? a minden(ki) ellen lázadó kamasz kiszolgáltatott a szüleinek? és a szülei öneki? a menyasszony kiszolgátatott a völegénynek? és a völegény a menyasszonynak?
ezek közül melyik engedelmeskedik kinek, hogy remélhessen abban hogy a másik felszolgál neki (valamikor) asztalánál?
megjegyzem:
Ezek mind látják és hallják egymást, söt érzéseket is kiváltó tetteket/gondolatokat/gesztusokat tesznek a másik fél felé. Ebben soha senki sem kételkedhet, mert látja, hallja és érzi a m´sik mozgását, tetteit, szavait, leheletét, meleg kezét, szeme ragyogását, abban az öröm/bánat jeleit.
Istent még soha senki nem látta. A mai 4200 féle társdalami vallások és babonák amelyek Istenröl tanitani vélnek egymásnak gyökeresen ellentmondó erköcsi és éltviteli útmutatóval szolgálnak hiveiknek. Söt azok betartását sok vallásban a vilagi uralkodókkal összejátszva eröszakkal ki is kényszerítik alattvalóiktól…Attól függöen, hogy ki hová született, mit hallot jó-anyjától e- tekintetben ezeket az Istenröl való ismereteket meg is fogadják…Söt nemrégiben nehány évszázada még a keresztény Európában is voltak ilyen világi?-vallási? törvények, hogy akié a föld azé a vallás! Tehát ha protestáns földesur földjén él a nép akkor az protestáns néppé kell váljon, ha azonban katolikus a földesura akkor pedig katolikussá…
Avagy a vallást inkább az uralkodó (ma megyei elöjáró/föispán) szabta meg…„akié a föld, azé a vallás” elv, latinul cuius regio, eius religio, az augsburgi vallásbékekötésben (1555-ben) kimondja, hogy a mindenkori uralkodó határozza meg megyéjének vallását. Aki ott lakik ezt kell követnie, vagy el kell költözniük. Ezzel vetettek véget a német felekezeti háborúknak, amelyeket pl. német vivott német ellen változó erövel de mindíg 31 éven át, 1524-töl 1555-ig több fokozatban…
Isten hogyan vett részt ezekben? Kinek az oldalán?
A ne ölj parancsolat nem tesz kivételt arra nézve, hogy kit ne ölj…Avagy a Jézusi szeresd ellenségedet parancs pedig még ennél is tovább megy. Az igazság az, hogy ha ezt mindenki betartja soha sem lesz háború sehol sem.
De Isten szerelme ennél sokkal több és egészen más.
Lásd Jeremiásnál a 33. fejezetben:
“Hallassék újra az örömének az Úrnak, a menyasszony hálaéneke és a völegény szilaj kurjantása, meg azoké akik igy énekelnek: Adjunk hálát az úrnak, mert JÒ. Örökre szereti a népét, akik háladó énekkel jönnek templomába…Sorsuk olyan lesz, mint azelött volt, olyan jó mint régen…” Isten az örök völegyény mi pedig emberek a menyasszony. A menyasszony nem fél töle és nem szolgája a völegénynek. A völegénye vele sosem eröszakos. Mert az igaz szerelem minden érdektöl mentesen fele-fele arányban önkéntes és szerelmes mámorítóan jó…Ez érvényes a nehézségek és a gondok idején is, pl. ha valaki nem akar a 10 parancsaolat normájának igaza szerint élni, hanem azt éppen megváltoztatni akarja pl. testképzavaros mai divatok szerint…Akik ilyenkor nem ragaszkodnak egymáshoz kölcsönösen, akkor szó sincs köztük szerelemröl/Isten-és Híve, de még barátságról/vallási-predikálásról sem lehet szó pl. a predikátor részéröl. Osli mosolygos madonna könyörögj érettünk.