Mindannyiunknak van „leprája”
A február 14-i olvasmányban, Mózes harmadik könyvében, egy instrukciót hallhattunk arról, hogy mi is a lepra.
Az ószövetségi zsidó népnél nem csak az számított leprának, amit mi ma annak mondunk, vagyis az a szörnyű betegség, amikor az embernek a testrészei leesnek. Hanem ott minden egyes bőrbetegség leprának számított.
hirdetés
Az olvasmányban hallható törvény egy nagyon egyszerű indokkal született: hogy védje a közösséget. El kell különíteni a beteg embert, és csak akkor jöhet vissza, ha teljesen megtisztult. Az Evangéliumban hallhatjuk, hogy Jézus odalép egy ilyen kitaszított emberhez. Itt a leprás is, és Jézus is megszegi a törvényt. Mert a leprás a közösségbe megy, Jézus pedig hozzáér egy ilyen emberhez. Odamegy hozzá.
Most itt ne a legszörnyűbb betegségre gondoljunk, de mindannyiunknak van „leprája”. Mindannyiunknak van valami kis foltja, valami piros vagy esetleg fénylő folt a lelkén, amire az Ószövetségben azt mondták, hogy lepra.
Nagyon könnyű elkezdeni méricskélni, nagyon könnyű azt megtenni, hogy a másik emberhez hasonlítom magamat. Hát neki már a fél karja leesett! Nekem meg csak egy ilyen kis piros foltocska van ott. Nagyon könnyű abba a hibába beleesni, hogy nem az Isten törvényéhez mérem magamat, hanem a másik ember gyarlóságához. Mennyire könnyű megnyugtatni magamat azzal, hogy hát ő milyen rossz ember. Hallottam fél füllel azt, hogy … Ez már helyből a pletykálás, de elkezdjük a másikhoz mérni magunkat. Hát ő haragban van a szomszéddal! Hát ő folyamatosan torkoskodik! Nem jár templomba!
Ilyenkor egy kicsit érdemes megkapargatni a felszínt, s rádöbbenni arra, hogy mi sem vagyunk tökéletesek. Nekünk is vannak pici, apró hibáink, figyelmetlenségeink, akár tudatos bűneink is. S ilyenkor ne a másik emberhez mérjük magunkat, hanem az Isten törvényéhez. És igen, a papságban is megvan ez a kísértés. Félreértés ne essék, a papok is méricskélik egymást. Neki milyen prédikációja volt? Hát ez milyen gyenge volt! Bezzeg én! Nekem másban kell fejlődni. Türelemben, megértésben.
Ne a másik emberhez mérjük magunkat, ne a másik hibáihoz, hanem az Isten törvényeihez. Törekedni kell arra, hogy az életemben megvalósuljon az az isteni törvény, az a nagyon egyszerű dolog, ami mégis olyan nehéz, s amit úgy hívnak, hogy szeretet. S Jézus nem azért lép oda a lepráshoz, hogy most akkor mekkora látványos csodát tegyen. Mit mond az Evangélium végén? Ne híreszteld, maradj csöndben, maradjon titokban!
Jézus motivációja az, hogy megmutassa a szeretetnek az erejét. Megmutassa azt, hogy a szeretetből való tett fölülírja azt, hogy ő most tisztátalan, ő meg nem. A szeretetből való segítséget a másik embernek.
Hogyha rádöbbenünk erre, akkor észre fogjuk venni a saját hibáinkat is. Észre fogjuk venni azt, amit talán kamaszkorban mindannyian megéltünk, amikor küzdöttünk a pattanásokkal. Van, aki alapozót tett rá, van, aki piszkálta, még jobban begyulladt, még csúnyább lett, de azokat észrevettük, s azokat próbáltuk eltüntetni, próbáltuk javítani. Igen, a kamaszkorból kinőve már nincsenek annyira pattanásaink. De a lelki pattanások ott vannak. A lelki „bőrbeli” hibák ott vannak. S azokat észre kell venni. Oda kell lépnünk Jézushoz, s azt kell mondani: „Uram, ha akarod, megtisztíthatsz.”
De ehhez kell az az alázat, kell az, hogy rádöbbenjünk, hogy az Istenre vagyunk hagyatva. Ha Te akarod… S így elkerüljük talán az egyik legveszélyesebb bűnt, amit hívő vallásos ember elkövethet, ez pedig a gőg, az önteltség. Én mennyivel jobb ember vagyok, mint te! Te csak így látványból vagy itt a templomban, vagy a templomba be se jössz!
Ne legyünk gőgösek. Döbbenjünk rá arra, hogy mennyire rá vagyunk hagyatva az Istenre. Hogy nem vagyunk tökéletesek, de ez így jó. Ez így van rendjén. Mert rá kell döbbennünk az emberségünkre. Rá kell döbbenni arra, hogy Jézus szeretete vár minket. Jézus nem bőrgyógyász. Jézus sokkal mélyebben gyógyít. Nem – mondjuk így – a kozmetikusi székbe kell beülni, hanem a gyóntatószékbe. És ez nehéz. Legyünk őszinték. Mindenki egy kicsit tart a gyónástól. Még én is. Mert nem szeretjük. Nem szeretjük beismerni azt, hogy vannak hibáink. De milyen nagy kegyelem az, amikor a bűneinkre megbocsátást nyerünk. Amikor azt mondja Jézus: Akarom, hogy gyógyulj meg!
Testvéreim, ismerjük fel azt, hogy az Isten szeretete vár minket. Csak ne legyünk gőgösek, hogy ezzel a szeretettel éljünk, mert Jézus akarja, hogy meggyógyuljunk, de ehhez előbb nekünk észre kell vennünk azokat az apróbb-nagyobb hibákat, amiket hordozunk, amik rajtunk vannak, de Jézussal, és az ő végtelen szeretetével és irgalmával ezeket a hibákat le tudjuk győzni. És meg tudjuk élni azt a nagyon-nagyon egyszerű, mégis, életünket meghatározó parancsot, amit úgy hívunk, hogy szeretet. Ámen.
Máté János Kristóf atya
A homília elhangzott a Városmajori Jézus Szíve Plébániatemplomban 2021. február 14-én.
