A Katolikus Egyház történelme során különböző szentek és boldogok írták le azt, hogy milyen is a pokol – egész pontosan az a hely, ahol a „rossz keresztények” vannak – olyan látomások és üzenetek alapján, melyeket életük során kaptak.
A pokol felépítése
Avilai Szent Teréz egyháztanító az Önéletrajzában mondja el, hogy amikor az Úr megmutatta neki a poklot, úgy érezte, „mintha egy nagyon hosszú, keskeny bejárata lenne, olyan, mint egy alacsony, hosszú és szűk kemence; a talajt mintha nagyon piszkos és dögvészes szagú iszap borítaná.”
Római Szent Franciska is volt a pokol bejáratánál. Gyóntatója, Juan Mattiotti atya tanúságtétele szerint „egy rettentően nagy és félelmetes gödröt látott”. Továbbá volt ott egy tábla is ezzel a figyelmeztetéssel: „Ez a pokol, ahol nincs sem nyugalom, sem vigasztalás, sem remény.”
Boldog Emmerich Anna Katalin beszámolójában azt mondta, hogy a pokol „egy hatalmas, fekete, ércfényű építmény”, a bejárata pedig „több óriási, fekete, és reteszekkel, zárakkal ellátott kapu.” Azonban az angyalok kitárták azokat, és a gonosz lelkek imádták Jézust, amikor alászállt a pokolra.
Boldog Anna Katalin azt mondja, hogy a pokolban levő börtönök, barlangok, sivatagok és tavak „undort és rémületet” váltanak ki. Szent Fausztina Kowalska állítása szerint a pokolnak „barlangjai és kínzógödrei vannak, ahol minden fájdalom különbözik a másiktól”.
Kínok az Atyaisten szerint
Néhány szent életében rendkívül szokatlan, hogy az Atyaisten közvetlenül beszél hozzájuk. Egy felettébb különös eset történt meg Sienai Szent Katalin egyháztanítóval. „Dialógus” című munkájában a szent elbeszéli, hogy az örökkévaló Atya megmutatta neki a pokol négy fő gyötrelmét, amelyekből minden más fájdalom származik.
A szent szerint az Atyaisten elmondta, hogy az első gyötrelem az, hogy az elkárhozott lelkek meg vannak fosztva az Ő látásától. Ez akkora szenvedést okoz nekik, hogy inkább választanák a tüzet és más gyötrelmet, csakhogy megláthassák Őt.
Ez a gyötrelem indítja be a másodikat, mely a lelkiismeret rágó férgének a fájdalma, mert tisztában vannak azzal, hogy saját hibájukból nem lehetnek Vele.
A harmadik gyötrelem az ördögök látása, mert „őket látva jobban megismerik magukat, jobban látják, hogy bűneik által velük egy sorba kerültek” – tárta fel Szent Katalin számára az örökkévaló Atya. Ezek a lelkek a démonokban saját valójukat látják olyan szörnyűnek, „hogy nincs az az emberi szív, amely el tudná ezt képzelni.”
A negyedik gyötrelem a tűz. Az Atyaisten azt mondta neki, hogy a lélek anyagtalan és nem lehet elpusztítani, de isteni igazságosságában „megengedte, hogy égjen a szenvedésben, megkínoztasson, és ne emésztődjön el.” Utána Isten kihangsúlyozta, hogy a tűz nagy szomorúsággal kínozza a lelket, különféle formákban a bűnök változatosságától és súlyosságától függően.
A ’rossz keresztények’ helye a pokolban
Boldog Jacobus de Voragine a „Legenda aurea”-ban („Arany legenda”) leírja, hogy egy nap a nagy ördögűző, Szent Makariosz apát egy koponyát talált. Miután Istenhez könyörgött, megkérdezte, hogy vajon kié ez a koponya és hol van a lelke.
A koponya megszólalt, és azt válaszolta, hogy egy pogány emberé volt, és hogy a lelke a pokol fenekén van. Majd az apát megkérdezte tőle, hogy kik vannak az ő lelke alatt. A koponya azt mondta, hogy alatta a „rossz keresztények” lelkei találhatók, mert „életük során semmibe vették Krisztus vérét, mely megváltotta őket.”
Az imádság és az áldozat segít a bűnösöknek a megbánásban, és hogy elkerüljék a poklot
1917. július 13-án Miasszonyunk megjelent három fatimai gyermeknek, Jacinta és Francisco Martónak, valamint Lucia dos Santosnak. Az első kettőt már szentté avatták, az utóbbit meg tiszteletreméltóvá nyilvánították.
Miasszonyunk erre késztette a gyermekeket:
„Hozzatok áldozatot a bűnösökért, és mondjátok gyakran, különösen akkor, ha áldozatot hoztok: Ó Jézusom, Irántad való szeretetből, a bűnösök megtéréséért és azoknak a bűnöknek engesztelésére, amelyeket Szűz Mária Szeplőtelen Szíve ellen elkövetnek.”
Majd a pokol látomása tárult fel a gyermekek előtt, amiről Lucia később így beszélt:
A Szűzanya egy hatalmas tűztengert mutatott, melyről úgy tűnt, a föld alatt van. A tűzben elmerült ördögöket és lelkeket úgy láttuk, mintha átlátszó fekete vagy barna izzó szénparázs lettek volna emberi alakban, s hányódtak a lángok között, melyek mint hullámok vitték őket. Magukból az ördögökből és lelkekből is lángok, füstfelhő és szikrák csaptak ki. Minden irányba hullottak, mint a szikrák hatalmas tűzvészben: súlytalanul és egyensúlyt vesztve. Közben reszketve jajgattak iszonyatukban és félelmükben, s kétségbeesetten kiáltoztak fájdalmukban. Ettől megrémültünk és remegtünk a félelemtől. (Bizonyára ez volt az a látvány, ami miatt felkiáltottam, ahogyan azok az emberek mondták, akik hallottak engem.) Az ördögök szörnyű és fölismerhetetlen állatok iszonyatos és visszataszító formájában mutatkoztak, átlátszóak voltak és feketék.
Rémülten, segítségért könyörögve a tekintetünket a Szűzanyára emeltük, aki jósággal és szomorúsággal telve ezeket mondta:
“Láttátok a poklot, ahova a szegény bűnösök lelkei zuhantak. Megmentésükre akarja megalapítani Isten a világban az én Szeplőtelen Szívem tiszteletét. Ha az emberek megteszik, amit mondok nektek, sok lélek megmenekül és békéjük lesz.”
Később Miasszonyunk ezt mondta a gyermekeknek:
„Amikor a rózsafüzért imádkozzátok, ezt mondjátok minden tized után: Ó Jézusom, bocsásd meg bűneinket, ments meg minket a pokol tüzétől, és vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik legjobban rászorulnak irgalmadra.”
Később, amikor már Jacinta nagyon beteg volt, sok meglátását osztotta meg, többek között ezt: „a bűn, ami miatt a legtöbb lélek a pokolra kerül, az a testiség bűne.”
Fordította: Jámbor Tibor
Forrás: Catholic News Agency
Josefayerbrider
2024. március 11. at 16:23
INRI,
azért azt is meg kell említeni, hogy még Judásról sem állítja a katolikus egyház, hogy a pokolban van. Lásd János evangeliuma 13 fejezet, Júdás árulásának megjövendölése.
21 verstöl: E szavak után Jézusnak mélyen megrendült a lelke, s megerősítette: „Bizony, bizony, mondom nektek: Egyikőtök elárul.” 22Erre a tanítványok egymásra néztek, mert nem tudták, melyikükről mondta. 23A tanítványok közül az egyik, akit kedvelt Jézus, az asztalnál Jézus mellett ült. 24Simon Péter intett neki és kérte: „Kérdezd meg, kiről beszél.” 25Erre Jézus keblére hajolt és megkérdezte: „Uram, ki az?” 26Jézus így felelt: „Az, akinek a bemártott falatot adom.” Ezzel bemártotta a falatot, fogta és az áruló Júdásnak nyújtotta, az iskarióti Simon fiának.”
Ne keverjük össze Júdás Tádé kedves apostollal. Mindkettö személyneve Jehudi=zsidó férfi. Csodatevö: “Egy családapa igen súlyos operáció előtt állt, és az orvosok szinte már lemondtak róla. Kilencnapi ájtatosságot kezdett családjával együtt Szent Jehudi Tádé közbenjárásáért. A műtét jól sikerült: 14 nap után szépen felépült a beteg.”
A poklot és a fütöjét az ördögöt nem kell extra elemezni. Mert bizony olyan ördög nincs amelyik néha legyözi Istent, néha meg nem…Mert Isten mindíg legyözi Öt. Mi emberek pedig csakis akkor bukhatunk el az örödggel való harcban, ha szóba állunk vele…(Idézet Ferenc Pápa).
Egyszerüne ne álljunk vele szóba, tehát minden lelkünk, szívünk, értelmünk, erönk, tettünk, vágyunk, gondolatun és szavunk elöbukkanásakor legyünk résen és azt hasonlítsuk össze a 10 parancsoalat boldogító törvényeivel. Amennyiben azokkal összhanban vagyunk akkor OK szabad az út. Amennyiben pedig nem akkor stopp! Megállj!
Ilyen egyszerü ez…Erdödy Imre Atya a sajóvámosi plebános ezt az “ördög és pokol-di immortales (vicces utalás a görög istenekre)!” ügyet így magyarázta el édesanyámnak…
Imkább tehát imádkozzunk, szetnmisét ünnepeljünk, szentáldozáshoz járuljunk, házasodjunk szentségileg (vagy papok legyünk), és böséges gyermekáldásban virágozzék frigyünk fel…Persze ehez sokat és sikeresen dolgozzunk, hogy mi tudjunk (családunkat, egyházunkat és ma´sokat) támogatni és ne mi szoruljunk támogatásra…
Mert hogy református édesapámtól tanultam: “18 éves korig az ember támogatásra szorul, azután edig ö támogasson másokat”, ha nem beteg.
Aki ezt az utat járja nem is marad ideje az ördöggel meg a pokollal szóba állnia…
Xajev
2024. március 11. at 19:45
János evangéliuma 17. fejezet 22. sor: “Amíg velük voltam, megőriztem őket a nevedben, akiket nekem adtál. Megőriztem őket, senki más nem veszett el közülük, csak a kárhozat fia; így beteljesedett az Írás”
Josefayerbrider
2024. március 12. at 07:47
INRI,
Nekünk nem az a dolgunk, hogy azon okoskodjunk, hogy ki kárhozik el ezt bízzuk Istenre. Hanem a dolgunk az, hogy az Ö boldogító tizparancsaolata szerinti életet valósítsuk meg, méghozza azért, hogy itt és most elövételezzük a mennyek boldogságát, s´majd rádasnak megkapjuk az örök boldogságot. Sok-sok aggodalmas embert ismerek, akiknek a´z agyukra ment a pokoltol való félelem, aggályosak lettek, bénítja öket a szenvedés és az attól való félelem a szabad Istenimádtukban- emberszolgálatukban, munkájukban. Mindenki aki szerintük bünös megkapja majd a magáét a pokolban az örödgök között. Megleghet, de ettöl sokan megszálottaká lesznek. Söt örülnek, ha már itt szenvednek, azt hiszik, hogy a tervszerü munka és a mások szolgálata helyett „a szenvedés szerzi meg majd nekik odaát az üdvösséget“. Innen elvágynak rossz nekik ez a földi élet. Namáné Ajweh=oh fájdalom mi a feltámadot Jézus követöi viszont legyünk optimisták. Ne valakik ellen, ahem Jézusért akarjunk üdvözülni…
Júdás elárulta Jézust. Igen. Júdás volt az egytelen többnyelvet beszélö tanult ember a tanítványok között (állítólag szakmájára nézve pénzügyi szakember volt- annak minden szakmai ártalmával, amit Jézus már Júdás önként jelentkezésekor tudott róla. Egyedül Judás jelentkezett önként, mert Jézust nagyreményü vezetönek tartotta, aztán csalódott amikor Jézus mnem állt a forrdalom (forradalamak, szabadságharcok élére, aholis aki azegyiknek hös az a másiknak terroista.. A többi tanitványt Jézus hivta meg a jesivájába, ahogyan az az zsidó rabbiknál szokás.), Míg a tanitványok többnyire analfabéta kétkezi munkás halász bocherek voltak. Nem teológusok, nem és nem is valamilyen okostojás raffinált értelmiségiek. (Tapasztalat, hogy akiknek nem unkás, hanem alkalmazotti -könyebb élete- van az jobban vigyáz állására, mint az elveire tisztelet, a hál`Istennek és nemritka nem ritka kivételnek. Ezért választott Jézus hala´szokat tanítványainak. Mert az nem fél, hogy a fönöke (egyházi elöjároja, vagy pl. adóhivatali felettese kirugja, ha tanusítani merészeli amit hall, amit lát és megtapint. Mert elmegy halászni, ha kell és nem hal éhen, nem kell koldulnia sem.) Erröl a Júdásról sokféle katolikus egyházi vélemény van.
A történethez egyedül az evangéliumok a hiteles források. János evangélista megjegyzi: Júdás „kezelte az apostolok pénzét, eltulajdonította, amit rábíztak, mert tolvaj volt” (Jn 12,6) A főpapoknak ezt ajánlotta: „mit adtok, ha kezetekre adom őt. Azok harminc ezüstöt fizettek neki.” (Mt 26,15)
A vatikáni rádióban A János-passió után – hagyományosan – P. Ranieo Cantalamessa kapucinus szerzetes mond beszédet, a legutobbi beszédében Cantalamessa kifejtette: ez a banális történet megismétlődik a történelem folyamán. A mammon, a pénz bálványa két táborra osztja az embereket: Isten mellett, vagy Isten ellen. Jézus maga jelentette ki: „Senki sem szolgálhat két úrnak: nem szolgálhattok egyszerre Istennek és a mammonnak” (Mt 6,24). A mammon az Isten ellensége (megjegyzés: tahát a pénzimádat és annak mindenáron való behódolásról van szó itt, nem a becsületes szakmai munka jogos jövedelméröl)
Cantalmessa szerint Jézust nem csak harminc ezüstpénzért lehet elárulni. Elárulja Krisztust az is, aki megcsalja saját feleségét vagy férjét. Elárulja Jézust a pap, aki hűtlen hivatásához; elárulja Jézust, aki nem hallgat lelkiismeretére. „Elárulhatom én – fordította személyesre hangját Cantalamessa atya – én, ebben a pillanatban, megremegek, amikor Júdásról prédikálok, és a hallgatóság tetszését keresem, ahelyett, hogy részt vennék az Üdvözítő mérhetetlen szenvedésében. Júdásnak volt egy mentsége, ami nekünk nincs meg: Ő nem tudta, ki volt Jézus, csak igaz embernek tartotta, nem tudta, hogy Isten Fia volt, mi azonban tudjuk, hogy Isten Fia.”
Máté evangéliuma leírja Júdás szörnyű végét: „Amikor az áruló látta, hogy Jézust elítélték, megbánta tettét, és elvitte a harminc ezüstöt a főpapoknak és a véneknek. ’Vétkeztem – mondta -, elárultam az igaz vért’. – ’Mi közünk hozzá’ – válaszolták. A te dolgod.’ Erre az ezüstöt beszórta a templomba, aztán elment, és felakasztotta magát.”
„Ne ítéljünk gyorsan. Jézus sohasem hagyta el Júdást, és senki sem tudhatja, hová zuhant, amikor nyakán a kötéllel a fán lógott: vajon a Sátán avagy Isten kezébe. Senki sem tudhatja, mi történt lelkében az utolsó pillanatokban” – hangzottak Cantalamessa atya vigasztaló szavakat. A szentté avatáskor az Egyház biztosít bennünket, hogy ez a szentté avatott férfi vagy nő az örök boldogságban van, de senki sem mondhatja egy konkrét személyről, hogy biztosan elkárhozott.
Erdödy Imre atya a sajóvámosi plebános ezt igy magyarázta el anyukámnak:
Júdás a János evangelumban a „kárhozat fia”. Meglehet, de nem az árulásáért-mert azt megbánta és Isten megbocsát a bünbánóknak: „Amikor az áruló látta, hogy Jézust elítélték, megbánta tettét, és elvitte a harminc ezüstöt a főpapoknak és a véneknek. ’Vétkeztem – mondta -, elárultam az igaz vért’. – ’Mi közünk hozzá’ – válaszolták. A te dolgod.’ Erre az ezüstöt beszórta a templomba, aztán elment, és felakasztotta magát.”
Itt a gond az, hogy Judás nem bízott Isten irgalmában “és felakasztotta magát”. Na ez egy égbekiáltó bün volt. Nem bízott Istenben, nem ráhagyta az ítélkezést, hanem maga ítélte halára magát, pedig az életet nem maga adta saját magának.