Miért kell(ene) mennem szentmisére, istentiszteletre, közösségbe?

„Ekkor néhány férfi egy béna embert hozott hordágyon. Be akarták vinni a házba, hogy eléje tegyék, de a tömeg miatt nem fértek hozzá. Ezért fölmentek a tetőre, és azon át bocsátották le ágyastul a középre, Jézus elé. Hitük láttára Jézus így szólt: „Ember, bocsánatot nyertek bűneid.” (Lk 5, 18-21)

Tegnap este valaki feltette a kérdést: ha egyre közelebb érzi magához az Istent saját csendes imáiban, akkor is szükséges elmenni a szentmisére? Elgondolkodtam, hogy a szentmisén tényleg nincs akkora csend, a mellettem ülő köhécsel, vagy éppen szunnyad – akkor tényleg nem lenne jobb otthon maradni egy fél órát, csendben az Istennel?

hirdetés

A következő válasz született meg bennem: amikor másokkal együtt szentmisén vagyok, tényleg nagy az esély arra, hogy ne találkozzak Istennel, de ha én egyre szorosabb kapcsolatban élek Istennel, akkor sugárzik belőlem a hit, remény és szeretet, ÉS EZÉRT kell elmennem a közösségbe, hogy másokat is „megfertőzzek”. Szavak nélkül is sugárzik a hit. Ahogy az emberek szavak nélkül felmennek a ház tetejére és Jézus elé leengedik a béna embert, úgy tudok én is hatni – akár észrevétlenül is – abban a közösségben, ahol jelen vagyok.

Amikor annak idején fiatalok is ezzel az érvekkel próbáltak meggyőzni, hogy inkább miért maradnának otthon vagy éppen a hegyen szeretnek találkozni Istennel, ugyanezt mondtam: bárhol találkozhatsz az Istennel, de ha tényleg találkoztál Vele, akkor többé nem maradsz otthon, mert érezni fogod, hogy tovább kell adnod az Istennel való találkozás örömét – akár szavak nélkül is: mosolyoddal, derűddel, optimista magatartásoddal „megfertőzheted” a mellette ülőket, élőket… 

Ma kérjem az Istennel való találkozás megtapasztalását, hogy aztán továbbadhassam másoknak is.