Mi a szív?

Kedves Olvasó!

Bemutatkozással célszerű kezdenem: Szerdahelyi Miklós vagyok, hétgyerekes apuka, többek között pozitívpszichológia-kutató. Egyik kutatási területem a doktorihoz a „tanítva tanulunk” elv működése és hatékonysága volt. Újabban népes családom különböző életkorú tagjainak tanítgatása vált központi fontosságúvá – elég érthető módon. A kérdés az, hogy mi kell a boldogsághoz, mi kell a teljes élethez, mi kell ahhoz, hogy gyerekeim saját magukkal, másokkal és Istennel is békében éljenek? Ez a kérdés személyesen, szakmailag és emberileg is megérint. És mivel tanítva tanulunk a legintenzívebben, hadd fordítsam máris tanítássá a tanulásomat a szív igen-igen érdekes kérdésével kapcsolatban!

A napokban megkérdőjeleztem, hogy tudom-e valójában, mit jelent a szív. „Add, hogy a szívemmel lássak, add nekem látásodat…” – szólt a dicsőítés, de mit jelent a szívvel látni? A romantikus költők és Hollywood teljes győzelmet arattak fölöttünk abban az értelemben, hogy a szív szó hallatán mindenki egyből érzelmekre asszociál. Sajnos ez kell hogy legyen az egyik kiindulópontunk, mert hiába bibliai és teológiai az összefüggés, amiben a szívről beszélnénk, érzések jutnak eszünkbe. Szívből imádkozni nekünk elsőre azt jelenti, azt juttatja eszünkbe, hogy átéléssel, kifejező módon, vagy legalább belül érzelmileg gazdag élményekkel imádkozunk. Ezt jelentené a szívvel látás? Hogy érzünk dolgokat?

Van ennek egy ellenpontja, amit szintén sokat hallani szerencsére, hogy „a szeretet nem érzelem, hanem döntés”! Márpedig a szeretetnek a szívben kell lennie (hol máshol?), és akkor a szív mégis inkább döntésközpont, semmint érzelemközpont. Mit jelent a szívvel látni ez esetben? És hogyan lehetne az érzéseket valahogy integrálni a szívbe, a döntésközpontba? Mert valljuk be, a szívből imádkozás és a szívvel látás vonzerejét rendesen agyoncsapja, ha behelyettesítjük a döntésközpont kifejezést. Lássuk, mire jutunk, ha felcsapjuk a katekizmust a szívnél!

KEK 2563.: „A szív lakás, ahol vagyok, ahol lakom (a sémi vagy bibliai kifejezéssel: ahová “alászállok”). Titokzatos középpontunk, melyet sem a tulajdon értelmünk, sem más emberek nem tudnak megragadni; egyedül Isten Lelke képes vizsgálni és megismerni. Pszichikai törekvéseink legmélyén a szív a döntés helye. Az igazság helye, ahol az életet vagy a halált választjuk. A találkozás helye, ahol Isten képmásaként kapcsolatban élünk: a szív a Szövetség helye.”

Érdekes módon a katekizmus nem hagy kétséget afelől, hogy a szív mélyebben van bennünk, központibb, meghatározóbb, mint az érzéseink. Pszichikai törekvéseink legmélyén a szív a döntés helye. A magyar fordításban ez félreérthető úgy, minthogyha a pszichikai törekvéseink, vagyis az érzéseink mélyén lenne a szívünk, és a legmélyebb érzéseinkből fakadnának az önazonos döntéseink: mintha a legmélyebb érzéseink tárnák fel a szívünket. Azonban a KEK 2563 latin eredetije mást mond: profundius quam, vagyis nem a legmélyén, hanem „mélyebben, mint” a helyes értelmezés. Mélyebben, mint az érzéseink, ott van a szív, és a szív a döntés helye. Tehát ez a mondat nem az érzések és a döntések összemosására tett kísérlet, nem bizonytalanság, hogy melyik is a fontosabb, nem egy feloldhatatlannak tűnő modern dilemmát akar helybenhagyni, mint valami misztériumot (bár ez is szép lenne), hanem épp ellenkezőleg: a katekizmus megkülönböztet, rangsorol, eldönt és tisztáz. A szív elsődlegesen a döntés helye, és a szív szempontjából az érzések nem központiak, avagy másodlagosak, ha úgy tetszik. Ennyit a romantikusokról és Hollywoodról!

Fontos továbbá, hogy a katekizmus egy olyan helyről beszél, ahol valami történik, ahol valami kialakul; a szívben valami nagyon fontos dől el: hogy életet vagy halált választunk. Nagyon erős kép, és bizony nem mindig vagyunk képesek felfogni, nem mindig tudunk mit kezdeni vele, de jelzi egyértelműen, hogy a szívünk döntése nem valami száraz, emberietlen, kalkuláló folyamat, hanem a Szövetség kialakulásának története. Ez olyannyira így van, hogy amikor Aquinói Szent Tamást megkérdezte nővére, hogy „Mit tegyek, hogy szent legyek?”, azt felelte neki egyetlen szóval: „Akard!”, vagyis dönts. Jó tömör, ha valakinek az ilyesmi tetszik! (Nekem igen!) Ide még visszatérünk, mert akarni valamit nem mindig annyira egyszerű! De most hozzuk vissza az érzéseket a könnyedség kedvéért, ugyanis a „pszichikai törekvéseink” kifejezés szintén Szent Tamást idézi, és ő valami nagyon megnyugtatót mond az érzésekkel kapcsolatban (tulajdonképpen kibontja a boldogság titkát a legalapvetőbb szinten!). Én azt kívánom, bárcsak ezt a gondolatot is elmondanák valahányszor azt prédikálják dörgedelmesen, hogy „a szeretet nem érzelem, hanem döntés”!

A katekizmus – hűen a Szent Tamásban kikristályosodott, de még nála is sokkal ősibb katolikus antropológiához – azt tartja az érzésekről, hogy azok se nem mindig jók, hogy vakon kövessük őket, se nem rosszak, hogy mindig figyelmen kívül hagyjuk őket a döntéseinknél. Az érzések közt a szívünknek válogatnia kell. Mindannak, ami jó, ami jóra vezet, a szívünk utat enged, felemeli, átéli, elmélyül benne. Ellenben ami nem jóra vezet, attól távolságot igyekszik tartani, nem szabad azonosulnia vele, ezeket az érzéseket jobb figyelmen kívül hagyni a döntéseknél. Nem az érzés kellemessége jelenti az érzés jóságát, hanem hogy erkölcsileg jó-e, megfelel-e az igazságnak, megfelel-e a jóságnak?

A modern pszichológia is eljutott ennek a hierarchiának a felismerésére az emberi lélek működésében, hiszen az érzelmi intelligencia kapcsán érzelmi önregulációról beszélünk. A pszichikai törekvéseink szabályozása, vagyis az érzelmi önreguláció azt jelenti, hogy a szívünkbe a döntéseinkkel igyekszünk azokat az érzéseket beemelni, amik jók – vagyis erkölcsösek –, legyenek ezek az érzések örömteliek vagy szomorúak. Könnyű belezavarodni, ezért egy képet javaslok az átgondoláshoz: vitorlásoddal igyekszel átszelni a Balatont, célod a kikötő a szemközti parton. Minden szél attól függően jó vagy rossz számodra, és olyan mértékben, hogy te személyesen a jelenlegi vitorlázó-tudásoddal be tudod-e fogni a vitorládba, és szállít-e téged a célod felé. Az érzéseink olyanok, mint a széllökések, meg kell tanulnunk felismerni és megkülönböztetni őket, majd célunk érdekében vitetni magunkat velük, vagy ha nem tudjuk jóra használni őket, meg kell tanulnunk elengedni magunk mellett őket, nehogy beborítsanak a vízbe.

Ha belegondolsz, ez fantasztikus hír a szívünkkel kapcsolatban, mert ez egyszerre reális és biztató is. Ezzel tudunk mit kezdeni! Az érzéseink nem uralkodnak a szíven, de nem is ellenségei a szívnek, hanem a szívünk szabad arra, hogy a jó irányú érzésekkel röpíttesse magát. Izgalmas! És még annyi kérdést rejt a szívünk akár csak a katekizmus idézett mondatainak tükrében is! A következő részben azt vizsgálom, hogy vajon mivel lát a szív, hogyan tájékozódik, hiszen az érzésekre nincs ráírva, hogy jók vagy rosszak.

Addig is tanítsatok ti is, hogy tanuljatok!