Őeminenciája, Robert Sarah bíboros 1945-ben született Guineában. 12 éves korában, 1957-ben belépett az elefántcsontparti Bingerville-ben működő Szent Ágoston kisszemináriumba. A rákövetkező években az elefántcsontparti és guineai polgárháborúk miatt kénytelen volt váltogatni a szemináriumokat, hogy befejezze tanulmányait. Tanult Guineában, Franciaországban, Szenegálban és Rómában is, és véglegesen 1969. július 20-án szentelték pappá.
1979-ben II. János Pál pápa kinevezte Conakry érsekévé. Több mint 20 évig szolgált ezen a helyen, és megszenvedte Sékou Touré diktatúráját. 2001-től kezdve különböző pozíciókat töltött be a Római Kúrián belül, egyebek között a Népek Evangelizációjának Kongregációjában és a Cor Unum Pápai Tanácsban. 2010-ben XVI. Benedek pápa emelte őt a bíborosok kollégiumába, majd 2014-ben Ferenc pápa az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció prefektusává nevezte ki. Ezt a tisztséget 75 éves korában történt nyugdíjba vonulásáig töltötte be.
Sarah bíboros 2022. évi, Mindenszentek ünnepén a londoni Covent Gardenben található Corpus Christi kegyhelyen mondott homíliáját az alábbiakban közöljük.
Léon Bloy francia regényíró szerint “Az egyetlen igazi szomorúság, az egyetlen igazi kudarc, az egyetlen nagy tragédia az életben az, ha nem leszünk szentek”. Ezt a felhívást intézi rendületlenül az Egyház minden kor minden emberéhez. Magától Jézustól származik, aki a Hegyi beszédet, a legfontosabb és leghosszabb tanítást egy, a tanítványaihoz intézett felhívással fejezi be: “Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes” (Mt 5,48). Húsvéti misztériuma – szenvedése, halála, feltámadása és mennybemenetele – által Jézus megadja nekünk a kegyelmet, hogy tökéletesek legyünk a Szentlélek ajándéka által. Nekünk, megszentelt személyeknek, pedig különösen megadja. Amint Basil Hume bíboros mondta egyszer: népünk joggal várja el püspökeitől és papjaitól, hogy szentek legyenek. Biztos ösztönnel tudják, hogy mi szent dolgokkal foglalkozunk. Mi minden nap az oltárnál állunk, és olyan szavakat használunk, amelyek figyelemre méltó módon magával az Úr Jézus Krisztussal azonosítanak minket. Döbbenetes felelősség hárul ránk.
A jézusi hívást követő évszázadokban az egyházatyák és az egyházi zsinatok többször is életszentségre szólították fel a keresztényeket. A II. vatikáni zsinat a következőket szögezi le a Lumen Gentium dogmatikai konstitúció V. fejezetében („Az életszentségre szóló egyetemes meghívás az Egyházban”):
“… Minden rendű és állapotú Krisztus-hívő meghívást kap a keresztény élet teljességére és a szeretet tökéletességére. … E tökéletesség elnyeréséért a hívők vessék latba a Krisztus ajándékozásának mértéke szerint kapott erőket, hogy … mindenben teljesítve az Atya akaratát, szívvel-lélekkel Isten dicsőségére és a felebarátok szolgálatára szenteljék magukat.” (n. 40§2)
Szent János Pál pápa, aki minden elődjénél több szentet avatott, az életszentséget „elsődleges és alapvető hivatásnak” nevezi, amelyet az Atyaisten mindegyikünk számára kijelöl. „A szent a Krisztus tanítványának ajándékozott méltóság legkiválóbb tanúja.” (Christifideles Laici, szinódus utáni apostoli buzdítás, 16. sz.). Amikor itt Londonban, az Urunk Jézus Krisztus Legdrágább Vérének szentelt Westminster székesegyház lépcsőin az emeritus pápa, XVI. Benedek a fiatalokhoz beszélt, pontosan elmondta nekik, hogy miben áll az életszentség. Idézem:
“Gondoljatok mindarra a szeretetre, amelynek befogadására a szíveteket teremtették, és arra a szeretetre is, amelyet adnia kell. Hiszen mindannyian végül is a szeretetre lettünk teremtve. Erre céloz a Biblia, amikor azt mondja, hogy Isten képére és hasonlatosságára lettünk teremtve; arra teremtettünk, hogy megismerjük a szeretet Istenét, az Istent, aki az Atya, a Fiú és a Szentlélek, és ebben az isteni szeretetben találjuk meg végső kiteljesedésünket… Arra lettünk teremtve, hogy szeretetet kapjunk… és arra is, hogy szeretetet adjunk, hogy BELŐLE merítsünk INSPIRÁCIÓT minden tettünkhöz, és ez legyen a legtartósabb dolog az életünkben”.(2010. szeptember 18-i beszéd)
Napjainkban Ferenc pápa mondott meggyőző szavakat az életszentségre való meghívásról a Gaudete et Exsultate kezdetű apostoli buzdításában, amelyet teljes egészében az életszentség témájának szentelt a mai világban: „Az Úr mindent elkér, és amit fölkínál érte: az igazi élet, a boldogság, amelyre teremtve lettünk. Azt akarja, hogy szentek legyünk, és nem azt várja, hogy megelégedjünk egyfajta középszerű, felhígított, széteső élettel.” (n.1)
Jézus tanításából kiindulva az üzenet világos: arra vagyunk hivatottak, hogy szentek legyünk. Számtalan szent ember tanúsította ezt az idők során. “Isten sohasem sugallna nekem olyan vágyakat, amelyeket nem lehet megvalósítani – írta Lisieux-i Szent Teréz -, úgyhogy kicsinységem ellenére is remélhetem, hogy szent leszek”. Ha viszont magunkra tekintünk – gyengeségeinkre, hibáinkra és bűneinkre -, akkor joggal feltehetjük a kérdést: hogyan?
A választ a mai Mindenszentek ünnepéből, a szentmise olvasmányaiból és ebből a legszebb, Krisztus Testének szentelt Corpus Christi egyházmegyei kegyhelyből kaphatjuk meg. Az itteni Szent Szív kápolna festett üvegablakába beágyazva láthatjuk Alacoque Szent Margit Máriát. Amikor Jézus megjelent ennek a 17. századi vizitációs apácának, úgy beszélt neki eucharisztikus jelenlétéről, mint a “szeretet szentségéről”, úgyhogy Szent Margit Mária megerősíthette: “Jézus megtalálható az Eucharisztia szentségében, amelyben a szeretet tartja Őt megkötözött áldozatként, aki mindig kész arra, hogy feláldozza magát Atyja dicsőségére és a mi megváltásunkra”.
Igen, az Eucharisztiában Isten úgy válik Krisztusban nekünk adott testté és vérré, hogy mi, akik méltóképpen fogadjuk Őt, megkaphassuk a kegyelmet, és beléphessünk az Ő önátadásának dinamikájába. A mai olvasmányban meghalljuk, hogy mi az igazi természetünk: „Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya: Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk.”(1Jn 3,1) Aki elfogadja, hogy “Isten előbb szeretett minket”, az a szeretet ajándékával válaszol: „Azért szeretjük (az Istent), mert ő előbb szeretett minket.” (1Jn 4,19).
Az ilyen szeretet azokban a férfiakban és nőkben válik láthatóvá, akik a világban való jelenlétét önfeláldozásuk révén tükrözik. Ők a mártírok, akik közül a katolikus hit és az Eucharisztia védelmében vérükkel oly sokan megtermékenyítették ezt a nemzetet, “ruhájukat a Bárány vérében mosva”. Ők a szentek. Olyan sokan vannak itt közülük ebben a templomban: Szent József, Szent Klára, Vianney Szent János, Mária Magdolna – hogy csak néhányat említsek. A vértanúk és a szentek engedik, hogy beemeltessenek Isten eme eredeti elképzelésébe, és tanúságot tesznek a szeretetről, mint önátadásról, azaz az Isten, a felebarátunk és még az ellenségünk iránti szeretetről is.
Sok szent szobra díszíti ezt a templomot: egyikük Lisieux-i Szent Teréz. Rövid, csupán 24 esztendőnyi élete végére érkezvén ezt mondta: „A Te akaratod: bennem szeretni mindazokat, akiket szeretnem rendelsz! … Igen, érzem, hogy mikor szerető szívű vagyok, egyedül Jézus cselekszik bennem, minél inkább egy vagyok Vele, annál jobban szeretem minden nővéremet.” A „sötétség és a halál árnyéka” által erősen elsötétült mai időkben – gondoljunk csak az élet elleni támadásokra az anyaméhben vagy a fogyatékosokkal és az idősekkel szemben, arra, hogy az életnek kíméletlenül véget vetnek az eutanázia révén, a család szétesésére a válásokkal, a gender ideológiára, a háborúkra és a barbár erőszakra – milyen nagyon szükségünk van a szentekre, akik megtapasztalják Isten szeretetét, és engedik, hogy az Ő végsőkig tartó, önfeláldozó szeretete fényként jöjjön ebbe a világba!
Kedves fivéreim és nővéreim Krisztusban: merjünk szentek lenni, akik az Eucharisztiából élnek és merítenek kegyelmet! Éppen néhány héttel ezelőtt, kedves Alan atya, te egy szentélyt szenteltél Boldog Carlo Acutisnak. Carlo most ezt mondaná: „Az egyetlen dolog, amit imádságban kérnünk kell Istentől, az az a vágy, hogy szentek legyünk”. Ő tudta, hogy az életszentséghez vezető “autópálya” az Eucharisztia. Azt mondaná: “Minél gyakrabban vesszük az Oltáriszentséget, annál inkább hasonlatosak leszünk Jézushoz, hogy már ezen a földön megízlelhessük a mennyországot.” És mi más lenne a mennyország, ha nem az, hogy a Szentháromság örömében, a Boldogságos Szűz Mária, az angyalok és a szentek társaságában együtt élhetünk Jézussal? Mindenszentek mai ünnepén, velük közösségben, itt, az Oltáriszentség gyönyörű kegyhelyén leborulunk a trónus előtt, imádjuk Istent, és így kiáltunk: “Áldás és dicsőség, bölcsesség és hálaadás, hatalom és erő adassék a mi Istenünknek mindörökkön örökké. Ámen.”
Fordította: Solymosi Judit
Forrás: sodality.co.uk
