Menjetek, tegyetek tanítványokká minden népeket! Igen, ti.

Minden keresztény azt a parancsot kapta, hogy terjessze az evangéliumot, sokan mégis ürügyet találnak arra, miért ne tegyék.

Szóval, Jézusról akarsz beszélni az emberekkel.

Nos, nem kell elrohannod megafont venni. Arra nem lesz szükséged. Kézzel festett táblák sem kellenek majd a pokolról és az apokalipszisről. Többnyire az érvelési készségedet is nyugodtan otthon hagyhatod.

Szükség lesz teológiai diplomára? Nem.

Olyannak kell lenned, mint egy szentnek? Nem.

Talán vonzó személyiség szükséges?  Ártani nem árt, de nem kell tánciskolai illemtanórákat sem venned.

És mi a helyzet a keménységgel? Páncélt kell növesztened, hogy olyan legyél, aki elviseli a visszautasítást, a kiabálás és a gyűlölködést?

Valójában nem szükséges. Valószínűleg kevesebb konfliktussal kell megbirkóznod, mint egy átlagos McDonald’s dolgozónak.

Az igazság az: ha találkoztál már Jézussal, ha járultál már szentségekhez, és ha most hittel élsz, szinte minden szükséges megvan ahhoz, hogy bárkivel Jézusról beszélj.

Mi másra van szükséged? Gondolkozz el Pál apostol megtéréséről:

„Már Damaszkusz közelében járt, amikor az égből egyszerre nagy fényesség ragyogta körül.  Földre hullott, és hallotta, hogy egy hang így szól hozzá: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” Erre megkérdezte: „Ki vagy, Uram?” Az folytatta: „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. De állj fel és menj a városba, ott majd megmondják neked, mit kell tenned.” 

ApCsel 9, 3-6

Amikor Pál követte ezt a parancsot, Damaszkuszban találkozott az egyházzal, és Ananiás volt segítségére.  Bizonyosan ott kapta meg a tanítást és az utasításokat.

Pálhoz hasonlóan nekünk is, akik befogadtuk Jézust, „fel kell állnunk és elindulnunk a városba”, hogy megtudjuk, mit kell tennünk. Alapvető iránymutatásra van szükségünk, és szükségünk van az egyház közösségeire, szentségeire. Legtöbbünk már részesült ezekben. És ha az alapvető dolgokat ismerjük, a birtokunkban van szinte minden, ami ahhoz kell, hogy másokkal Jézusról beszéljünk.

Ebben az esetben csupán magabiztosságra lehet szükségünk, ami abból fakad, hogy a legjobb módszerekkel megismerkedtünk. A jó hír az, hogy már több mint egy évszázada az egyház vezetői, különösen a pápák mindig hívták a katolikusokat, hogy menjenek, és terjesszék az evangéliumot. Mivel pedig sokan meghallották ezt a hívást, támaszkodhatunk a korábbi tapasztalatokra arról, hogyan érdemes hirdetni az evangéliumot. Ugyancsak birtokában vagyunk annak, ami a lehető legnagyobb segítség: a nagy misszionárius szentek évszázadokon átívelő példája.

Mindezeket figyelembe véve a legfontosabb dolog, amikor bárkivel Jézusról beszélsz – saját keresztény hited erejénél fogva – az az, hogy erre meghívást kaptál. Mivel befogadtad Jézust, és barátja lettél, hasonlóan a damaszkuszi úton járó Pálhoz, csatlakoztál ahhoz a törekvéshez, hogy az egész világot Hozzá vezesd, hogy az egész világ megmeneküljön a bűntől és a haláltól.

A másik, amit érdemes tudni, hogy bár időbe telik, amíg belejössz, a Jézusról való tudás megosztása örömteli tevékenység, olyan, amit barátokkal tehetsz, és ami váratlan ajándékot hozhat.

A harmadik dolog, amit tudnod kell, hogy nem fogsz kudarcot vallani.

Ezt megígérhetjük neked. Biztosan nem fogsz belebukni.

Ezzel azt állítjuk, hogy valahányszor Jézusról beszélsz valakivel, az illető meg fog térni? Nem.

Azt állítjuk, hogy a legtöbb esetben az illető Jézushoz fog fordulni? Nem.

Akkor azt állítjuk, hogy valamikor, legalább egyszer, néhány embert Jézushoz vezethetsz?

Még ezt sem.

Nem tudjuk, mi történik majd, ha elkezdesz másoknak Jézusról beszélni. Csupán annyit állítunk, hogy meghívást kaptál arra, hogy Jézusról beszélj, és ahhoz, hogy sikeres legyél, csak ezt kell tenned. Beszélj másoknak Jézusról. Ami ezek után történik, amiatt sem neked, sem nekünk, sem senki másnak nem kell aggódnia. Ha megteszed, amire meghívást kaptál, az maga a siker. Ami az erőfeszítéseid után történik, az már Istentől függ.

Nos, tapasztalataink szerint rájössz majd, hogy néhány ember, akinek Jézusról beszélsz, megtalálja Őt. Néhányan újra járnak majd szentmisére. Néhányan nem lesznek többé ateisták. Sok nagyszerű dolog történhet. Emiatt azonban sem neked, sem nekünk, sem bárkinek, aki Jézusról beszél, nem kell aggódnia.

Ő nem arra kér minket, soha nem is kért arra, hogy „megtérítsünk” másokat, még a családtagjainkat sem. Az, hogy valaki áttér a hitre, vagy elutasítja azt, végül is nem a mi kezünkben van. Nekünk az a dolgunk, hogy vigyük az örömhírt, mondjuk el a történetet, tegyük lehetővé, hogy mások halljanak róla, és ha egyáltalán lehetséges, személyes és közvetlen módon hallják azt.

Természetesen, ha fogékonyak az üzenetre, még sokkal többet is tehetünk. Segíthetünk abban, hogy választ kapjanak a kérdéseikre, hogy megismerjék a Szentírást és az egyház hagyományait, és sok más dolgot.  Arra azonban nincs ráhatásunk, hogy valaki meghallja-e az üzenetet. Mi csak felkínáljuk a lehetőséget.

Nyilvánvalóan szembe kell néznünk egy komoly nehézséggel, amikor Jézust közel akarjuk hozni valakihez. Ez a gyors, médiától átitatott és erkölcsileg zavart világ, ahol élünk, megkeményítette az embereket Jézus iránt. Rengetegen gondolják úgy, hogy a kereszténység ideje lejárt, és helyére a személyes spiritualitás lépett. Márpedig ezek az emberek nem szeretik hallani, ha a keresztények azt mondják nekik, hogy a kereszténység az egyetlen út, és hogy csak a Jézusban való hit vezet el az igazsághoz és a fényhez, azaz az örök élethez.

Sokan úgy is gondolják, hogy a keresztény erkölcs idejétmúlt, sőt, sértő. Ilyen környezetben Jézusról beszélni igazi kihívás. Mindez nehezebbé teszi az evangélium terjesztését. De társadalmunknak éppen ezen vonásai, amelyek miatt az evangélium terjesztése egyre nagyobb kihívás, teszik sürgetővé, hogy összeszedjük a bátorságunkat és Jézusról beszéljünk.

A modern világ elfordulása Jézustól sok szenvedést hozott. Az a világ, amely megkeményíti az emberek szívét Jézus iránt, sérült világ, ahol még nagyobb szükség van arra, hogy Jézusról világosan beszéljünk.

Körülöttünk mindenhol olyan embereket látunk, akiknek gyógyulásra van szükségük, de képtelenek ahhoz fordulni, aki meggyógyíthatná őket, mert meg vannak győződve arról, hogy egy ilyen lépés visszalépés lenne. Ezeknek az embereknek vezetésre lenne szükségük, de többé már nem hallják meg annak a szavát, aki el tudja hozni számukra az örömet, a békét és a szeretetet.

Ha nem lenne elég motiváció az, hogy látjuk az evilági szenvedéseket, és hogy talán a másvilágon is ez vár az emberre, akkor ott vannak Jézus parancsai, az egyház folyamatos figyelmeztetése, hogy lássunk munkához, és terjesszük a hitet.

Máté Jézus parancsával így fejezi be evangéliumát: „tegyétek tanítványommá mind a népeket! ” (28,19). Ez a befejezés világossá teszi azt, amire Jézus három éven keresztül készítette fel tanítványait, és számunkra is, akik éppen befejeztük az evangélium olvasását, világossá tette, hogy mit kell tennünk.

Amikor Pál apostol látta a feltámadt Jézust, ezt mondta: „Hogy az evangéliumot hirdetem, azzal nem dicsekedhetem, hiszen ez kényszerű kötelességem. Jaj nekem ugyanis, ha nem hirdetem az evangéliumot.” (1Kor9,16)

Ez mindenkire igaz, aki Krisztushoz jött. Nem fogadhatjuk el a szeretet igehirdetését, ha kudarcot vallunk a szeretetben. Isten szeretete azt jelenti, hogy meg kell tartanunk parancsát, mennünk kell, és tanítványokká tenni másokat, szeretni a felebarátainkat, megosztani velük a legértékesebb ajándékot: Jézust, aki gyógyít ebben a világban és örök életet ad azoknak, akik befogadják őt.

Fordította: Eiben Ingeborg
Forrás: Catholic Answers