Méltatlanság és alázat

Élesen emlékszem – az azóta az Úrban megboldogult szentelő püspököm – Bálint Lajos nyugalmazott érsek gyulafehérvári, visszavonuló beszédére, amelyben ezt az evangéliumi jelenetet idézte: – méltatlanságának tudatában, szintén ezzel a péteri bizalommal vágott neki a 90-es évek elején az egyházmegye irányításának. Lukács evangélista kiemeli, milyen hatást gyakorolt az apostolra ez a megrendítő találkozás, amitől a halászmester Jézus nyomába szegődik.

Jézus szószéknek használja Péter bárkáját. A víztükör amúgy is felerősíti a hangot, és így a parton ülő nagy tömeg is érti Jézus szavát. Péter eleinte passzív szereplő. Jézus kérése képtelenség, ő csak tudja, hiszen szakember a halászatban. Férfias önérzetébe, szakmai meggyőződésébe hasít bele a Mester kérése. Tudja, hogy a hal nappal a mélységekben tanyázik, előtte való éjszaka semmit sem fogtak, s bár Jézus teljesen szokatlant kér tőle, mégis, Jézus tekintetének és szavainak hatása alá kerül, felébred benne a bizalom, és engedelmeskedik. Vállalja a hitbeli engedelmesség kockázatát, s a csoda nem marad el: fényes nappal rekordmennyiségű hal.

Amíg saját fejünk szerint cselekszünk, beleadhatunk mindent, apait-anyait, a legjobb szaktudást, mégsem lesz eredmény. Minden igyekezetünk ellenére üres marad a háló, ha nincs meg a hitbeli engedelmesség. Ha azt tesszük, amit Jézus mond, megtörténik a csoda. A „maguk módján” vallásosak ezt felejtik el.

Talán nekünk is sokszor ott hibádzik, ahol Péternek: mi lesz, ha beengedjük Jézust életünkbe? Találkozik a szent és a bűnös. Túl éles a kontraszt. Ezt nem tudjuk elviselni, és visszariadunk: menj el tőlem, Uram! Álszent módon elhárítjuk közeledését. Féltjük önállóságunkat, hisz jelenlétében illik viselkedni. Érezzük, hogy ha túl közel kerülnénk hozzá, változtatnunk, változnunk kellene… Mint egy barátságban vagy a házasságban. Félünk elköteleződni. Ha szükség van, szólunk, de ne legyen mindig velünk. Zavar. Gátolja szabadságunkat… Bűnösségünktől nem szabadulni akarunk, inkább mentegetőzünk vele, és paravánnak használjuk. Hogy ne kelljen megtérnünk, fejlődnünk, mélyülnünk. Pedig sokkal egyszerűbb Isten kegyelmére hagyatkozni. Evezz a mélyre! Ne állj meg a felszínen, a látszatnál, a félmegoldásoknál, ne hidd, hogy az emberi okoskodás, a tapasztalat, a szakmai tudás önmagában garancia. Szükség van a hitedre, a bizalmadra, a Mesterre való ráhagyatkozás kockázatára is: a te szavadra, Uram!

Isten mindennapos csodái letörik kevélységünk, túlzott magabiztosságunk szarvait. De ne ijedjünk meg bűnösségünktől, gyengeségünktől, hanem kapaszkodjunk a Mesterbe. Kicsinységünk tudata neveljen alázatra. Jézus a legelvetemültebb gonoszból is kihozza a jót, ha az hagyja. A kicsinyhitűbe bátorságot ültet. Nem ábrándul ki belőlünk. Hűtlenségünk ellenére is bárkánkból tanít. Eleinte Péter sem hitt a sikeres halfogásban. Mostantól viszont megszégyelli magát, és elkötelezi Jézus mellett. Emberhalásszá válik. Mi mivé leszünk? Volt-e csodás halfogás élményünk? Vállalkozunk-e az emberhalászatra? Ez nem toborzás, nem házalás, nem szektás viselkedés, nem fejvadász cégek minden eszközt bevető trükkje, nem reklámügynöki fogás, hogy keljen el az áru, nem fakultatív állásajánlat, ez inkább küldetés, megbízatás, misszió. A hozzánk tartozók, a ránk bízottak iránt felelősek vagyunk. Merjük-e meggyőződésünket továbbadni?

Jézus a mi hajónkba is be akar szállni. Az örömhír terjedéséhez a mi bárkánkra – időnkre, figyelmünkre, odaadásunkra – is szüksége van. Amilyen tehetséget kaptunk, azzal szálljunk be a közös halászatba. Nem sopánkodni kell, hanem bátran elköteleződni. Akkor döbbenünk rá, hogy valójában ő fogott ki minket, s tett emberhalásszá.