Medjugorjéban megszabadultam a szorongásos betegségemtől
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Amióta kint voltunk Medjugorjéban, tudok a múltban történt dolgokról beszélni. Jelenleg 2 rózsafüzért sikerül elmondanom naponta.
Általános iskolában az osztályom bántalmazott lelkileg és fizikailag. Nagyapám halála óta nem volt hitem, elfordultam Istentől és az emberektől. 6 éve küzdöttem emiatt kisebb- nagyobb szorongással. 2 éve lett súlyosabb a helyzetem, amikor kiderült, hogy nem sportolhatok tovább. Krónikus gyulladást diagnosztizáltak a térdemben, kezdődő porckopással. Kaptam injekciós kezelést, de ez csak ideiglenes megoldás volt.
Amikor Medjugorjéba mentem, nem hittem semmiben, csak egy utazásnak fogtam fel. De amikor már odaértünk, olyan békét éreztem, amit eddig sehol. Félve indultam neki a Jelenések hegyének a térdem állapota miatt. Miközben a második tized rózsafüzért mondtuk, egy meleg, bizsergő érzés áradt szét a combomban egészen a térdemig, és ezzel az érzéssel együtt megszűnt a fájdalmam. Ahogy sétáltunk tovább a hegy teteje felé, elnéztem a messzi hegyekre, és kitört belőlem a zokogás. Nem tudom megmondani, hogy miért, hiszen nem voltam szomorú, de csak folytak a könnyeim. Az agyam teljesen kiürült és semmire sem gondoltam. Olyan nyugalom és békesség áradt szét az egész testemben, melyet szavakba sem tudok önteni.
Mégis a legnagyobb kegyelem a Szűzanya-szobornál ért. Ahogy ott ültem a köveken és imádkoztam, nagypapám hangját hallhattam újra, amint azt mondta:
“Ne aggódj, minden rendben lesz.”
Hihetetlen élmény volt, és még nem igazán sikerült feldolgoznom. Amióta Medjugorjéban jártam, azóta nem kellett gyógyszert bevennem a szorongásra, jól érzem magam és boldog vagyok.
Egy 18 éves lány,
aki korábban napi 2-3 szorongásoldó gyógyszerrel élt
Ha Ön is megosztaná tanúságtételét, szeretettel fogadjuk a Kapcsolat oldalon keresztül. A közlés jogát fenntartjuk.
INRI,
Dicsértessé a Jézus Krisztus. Osli mosolygos Madonna könyörögj érettükk.
Istennek legyen hála!
Dicsőség az Úrnak és hála a Szűzany
ának!!!🙏👍🙏 Szívből örülök a testi és lelki gyógyulásodnak!👍 Igen ez az édes Szűzanya anyai gondviselő szeretete! Én is megéltem ezt, amit írsz és a könnyek a gyógyulás és a szabadulás jelei és utána a béke és a nyugalom csodálatos örömmel!😊😊😊 Nagyon szeresd a Szűzanyát és hűségesen szívvel és lélekkel mondd a rózsafüzért, mert azért is hívott pontosan Medjugorjéba, hogy beirasson az imaiskolába és Vele együtt harcolj a lelkekért! Isten áldjon és őrizzen meg szeretetében, a Szűzanya és a Szent Angyalok vezessenek egyre közelebb Jézushoz és a vágy a szivedből soha se fogyjon el irántuk!😊😊😊😊😊😊😊