Linzben zajlott le a szinodalitásról szóló szinódus európai résztvevőinek háromnapos magas szintű találkozója
Augusztus 29-31. között háromnapos munkaértekezletre került sor az ausztriai Linzben, ahol a világszinóduson résztvevő európai helyi egyházak összesen 43 képviselője találkozott, hogy megvitassa az október 2-27. között a Vatikánban tartandó püspöki szinódus munkadokumentumát, az Instrumentum Laboris-t.
Hasonló előkészítő találkozókat már más kontinenseken is tartottak. A meghallgatás, a párbeszéd és a tisztánlátás, a megkülönböztetés jegyében zajló globális folyamat részeként a regionális püspöki konferenciák – a papsággal, a szerzetesekkel és a világiakkal együttműködve – kontinentális szintű munkaértekezleteket szerveztek, hogy megvitassák az Instrumentum Laboris július 9-én kiadott aktuális változatában szereplő kulcsfontosságú teológiai és lelkipásztori megfontolásokat – írja a Catholic News Agency.

A résztvevők között volt Gintaras Grušas érsek, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) elnöke, és helyettese, Német László, a Belgrádi Főegyházmegye érseke, valamint Olaszország, Ausztria és Svájc püspöki konferenciáinak elnökei mellett Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája, valamint Szabó Péter kánonjog professzor is, aki szakértőként segíti a szinódus munkáját. A Vatikáni Szinódusi Titkárságot Monsignor Riccardo Battocchio különleges titkár képviselte, aki a konferencia kezdetén bemutatta a szinódusi munkadokumentum aktuális változatát.
A találkozó liturgikus csúcspontja a linzi Szent Mária-székesegyházban tartott angol nyelvű istentisztelet volt, amelyet Grušas érsek celebrált az első napon, augusztus 29-én.

A Ferenc pápa által a katolikus egyház számára elindított világméretű folyamat középpontjában a „szinodalitás” vagy az Isten népeként történő „együtt utazás” teológiai fogalma áll. Az új szinódusi kultúra „az egyházi lét egy másfajta módja, amely nyitott a misszióra, amelyben minden kereszténynek részt kell vennie keresztsége alapján” – idézi Grušas érsek szavait a VaticanNews közleménye. A linzi találkozó résztvevői hangsúlyozták, hogy az új megközelítés megértése időt igényel, és a képzésben is téma kell legyen.
A résztvevőket Prof. Csiszár Klára pasztorálteológus köszöntötte, aki a linzi Katolikus Magánegyetem dékánjaként kulcsszerepet játszott a munkaértekezlet előkészítésében.
„A linzi találkozón sok munka hatfős kiscsoportokban folyt, német, angol, francia és olasz nyelven. A szervezők biztosították a csoportokban a püspökök és laikusok, férfiak és nők, valamint a kelet- és nyugat-európai résztvevők jó keveredését. „Azt hangsúlyoztuk, hogyan lehet a sokszínűséget Európában érzékelni. Milyen üzenetet hordoz ez a sokszínűség az európai egyház és helyi egyházaink számára, milyen hangot szólaltat meg az európai egyház az egyetemes egyház szimfóniájában” – magyarázta a Kathpressnek adott interjúban Csiszár Klára. A professzor kifejtette, hogy „már most tapasztaljuk a szinodalitás gyümölcseit: sok kreatív ötlet születik, fokozatosan megtanuljuk a szinodalitás új kultúráját, amely egyre inkább bizalmat kap”.

A kiscsoportos munka módszeréről a magyar görögkatolikus portálon olvashatunk bővebben. „A munka minden egyes csoportos megbeszélés alkalmával a következő módon zajlott: rövid csend, majd mindenkinek lehetősége volt leírni a munkadokumentumról szerzett benyomásait az első körben. Kulcskérdések voltak: „Hogyan ismerhetem fel magamat és egyházamat a munkadokumentum ezen részében? Mi lepett meg, mi gazdagított? Hogyan segít ez a rész az egyház megítélésében Európában? Ezt követően ismét rövid csend, majd a második kör következett, melynek a kulcskérdése: „Hogyan ismerhetem fel a Szentlelket ebben a beszélgetésben, és mit tanulhatok az egyház számára a hallottakból?” A hallgatás újabb szakasza után következett az összefoglalók köre, melynek kulcskérdése: „Mit hozhatunk mi, mint európai egyház ezekből az eredményekből a szinódus októberi ülésére magunkkal?”
Míg a déli félteke egyházaiban ma nagy életerő van, addig Európa a nagy missziós sikerek évszázadai után mintha elöregedett és elfáradt volna – mondta Myriam Wijlens, Erfurtban tanító holland kánonjogász, teológus. Egy újszövetségi történetet idézett fel, amikor Jézus arra kérte tanítványait, hogy egy sikertelen halászat után a hajó túloldalára vessék ki hálóikat. Nincs értelme, hogy „ugyanazokat a módszereket alkalmazzuk, csak még intenzívebben” – mondta a jelenlegi helyzetről. A „szinodalitás új stílusa” jelenti a most kipróbált módszert, a cél elérésének eszközét.
Grušas érsek a Kathpressnek adott interjúban elmondta, elégedett a 43 zsinati résztvevő jelenlétével, különösen azért, mert ez a találkozó nem volt kötelező. „Minden jelenlévőnek volt lehetősége megszólalni és részt venni a vitában. Reméljük, hogy a római szinóduson is lesz lehetőség külön beszélgetésre az európai küldöttekkel.” Az is pozitív volt, hogy a résztvevők között a 2023 elején Prágában tartott első európai találkozó óta kapcsolatok alakultak ki. „Nem egy új csoporthoz csatlakoztunk, hanem azokkal találkoztunk, akikkel már dolgoztunk együtt, és akiket már ismerünk.”
Az Instrumentum Laboris munkadokumentumról a VaticanNews írt bővebben még 2023 nyarán, amikor az anyagot először közzétették. A dokumentum javaslatokat tartalmaz a világméretű katolikus egyház megváltozott jogrendjére és működésére. Jelenlegi állapotának német fordítása innen tölthető le.
Aki megváltoztatja az evangélium tanát és üzenetét és csak egy I betűt is elhagy, az méltó a pokol tűzére!😡😡 Jézus az Igazság! A hazugság, a megtévesztés az ördögtől való!😡 Jézus így tanított:” az igen legyen igen, a nem pedig nem!”Átkozottak mind, akik Krisztus Egyházát tönkre akarják tenni belülről!😡😱🫤